Szatmármegyei Közlöny, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-05-18 / 20. szám
SZATMÁR VÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE.-N* MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. unSZERKESZTÖSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények • küldendők: JVayykárolyban, Jókay-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-a* Egyes szám ára 20 fillér. k=Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér, Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. csinálás olyannyira könnyű, kettőzött figyelemmel kell lennünk minden nj alakulással szemben, hogy ideje korán gátat vethessünk vagy helyes irányban tereljük az erősbödő uj áramlatokat. A forró nyár a mozgalmak legalkalmasabb ideje, külső természeti behatások fogékonyabbá teszik a lelkeket az emocziókra. Pünkösd ünnepén azért jutnak eszünkbe mindezek, mert már évek óta tapasztalhatjuk, hogy hamis nyelvek szállnak le nyaranta a magyar nép közé s vagy izgatnak a meglepő rend ellen, vagy a középkor sötétségét hirdetik a napsugaras pompázó világba. A reakczió és a szocziáldemokráczia, ez a két szélső pontja a modern ideáknak, egyaránt környékezi meg a jó magyar népet. Az egyik a lelkiismeret szabadsága ellen izgat és felekezeti gyülölségre, a másik arra oktat, hogy meg kell változtatni a világrendjét, ha mindent feldöntő forradalom árán is. Szerte az országban számtalan demagóg rombolja a lelkeket, úgy a középkor fekete lovagjai, mint a forradalmi munkáspárt részéről és ha idejekorán nem vetünk gátat a szétromboló áramlatnak, nagy belső veszedelmek fenyegetik az országot. Ne higyje senki, hogy azért, mert újabban nem hallottunk a mozgalom terjedéséről, az nincsen meg. Lassú, de hatásában nem bizonytalannak Ígérkező aknamunka ássa alá ezt a magyar társadalmat, amely annyi véráldozat után ért el a szabadsághoz és lépett a boldogulás útjára. A feketék és a vörösek fokozódó erővel törnek a mai rend ellen s ezt meg kell akadályozni, mert romlás és pusztulás lesz a folytonos izgatás eredménye. Ezek a borús gondolatok foglalkoztatnak, midőn lelkűnkkel átrepülünk a Pünkösdöt Pünkösd ünnepén. Ragyogó ünnepe a nyárnak, Piros Pünkösd, üdvözöl téged az emberiség, mely várja- várja sok száz esztendő óta, mikor szállnak le megint a tüzes nyelvek, hogy megmagyarázzák nekünk az élet és halál csudás titkait. Oh, hol maradtok, tüzes nyelvek ? Sokszor azt hittük már, hogy eljöttetek segíteni gyengeségünkben ; jöttek királyok, vezérek, férfiak és próféták, teremtettek uj hitet, forradalmat, uj országot, más társadalmat és mikor megtörtént a nagy változás, láttuk, hogy nem ők az igazak, nem őket szállták meg a tüzes nyelvek és szavuk elhangzott, elhalt a kavargó évszázadok históriájának mérhetetlen pusztaságaiban. Csaknem kétezer esztendő óta egyre nyeli a sir az emberiséget, egyre terem uj a helyébe, de az élet, az ember maga a régi marad s nem szólaltak meg köztünk a tüzes nyelvek. Ez a Pünkösd melankóliája, az emberiségnek csak fizikai megújhodása van, a lelki még mindig késik. De örömünnep a pünkösd és a nyár zöldellő és érlelő pompájában öltözött természetben vidáman dicséri minden jó lélek az urat, hogy ezt az ünnepet is megérni engedte. Az év legszebb szakára esik Magyarországon a Pünkösd. Legragyogóbb köntösében pompázik ebben az időben erdő, mező, berek, a levegő tele van madárdallal és virágillattal. A nép nemcsak a vallás ünnepét üli meg e napon, hanem a természetét, a termelő és gyümölcsöt hozó földét is. Néhány hét s itt lesz az aratás ideje, amely egy esztendőre dönti el a gazda és az ország sorsát. Egy jó aratás reményében áll a pünkösdi díszbe öltözött oltárok előtt a gazda, könyörögve a felsőbb hatalmakhoz, hogy váltsa valóra reményeit. Az idei aratás nem kecsegtet valami rendkívüli eredményekkel, de valószínűleg nem fog elmaradni a közepes eredmény mögött. S mert a mi népünk ebben a tekintetben bizony nincsen elkényeztetve megnyugvással néz elébe a közepes aratásnak is s csak attól retteg, hogy még ez is elromolhat. „Adj uram jó aratást a te népednek“ ! ez a kívánság zsongja át ebben az időtájban minden magyar gazda lelkét s valóban már régóta nem volt nagyobb szükség arra, hogy ez a kívánság beteljesedjék. De mi nemcsak jó aratást, hanem erkölcsi megújhodást is kívánunk Pünkösd ünnepén a magyar népnek. Lazul az erkölcs és az Istenbe vetett hit mindenfelé, forrongó uj eszmék és áramlatok kezdik átjárni a tömegeket s azoknak lelkén mindjobban érezhető lesz az átalakulási processzus, mely annak idején döntő fordulatok elé fogja állítani nemcsak az országot, hanem egész Európát is. Megakadályozni ezt az átalakulási processzust nem lehet, de helyes irányba terelni igen és erre kell törekednünk. Az ideák s eszmék, melyek az emberiséget mozgattak az elmúló évszázadokkal együtt változtak a história tanulsága szerint s ezen változások vagy lassan, békés utón történtek meg, vagy országokat rengető forradalmakkal jártak. Manapság amikor olyan tág tere van mindennemű erkölcsi vagy társadalmi mozgalom terjedésének, amikor az a sajtó utján egy-két nap alatt járja be az országot az uj ideák s a propaganda r Á R C Z A. Dodó mesél. Dodó főhadnagy mond mesét Sok asszony csügg szaván Megint az apród, az a régi S a szép királyleány. A lány az erkélyrács megett, — A fiú kinn dalolt Nem leste, — csak a jó öreg A teliképű hold. — Zengett a lant — szakadt a húr — Nem látta, csak a hold, — Megtudta mégis a király, és Kőkemény szive volt. Hivatja, s mond Ítéletet Fejére, iszonyút, — Börtönbe, veszni küldi őt, A halovány fiút. Hadd látom — úgymond, — rajta most Szerencse hogy segít ? — Hagyjátok nyitva kétfelül A börtön ajtait. Hová egyik ajtó vezet Bársonyos nászterem, Szép lányrabom, — úgy akarom A hitvese legyen. De ha kinyitja tétován A második kaput Kiéhezett vadállatok Szakgatják szét legott. És zugó fejjel, reszketőn Gunyaszt szegény gyerek Setét börtön, setét talány — Ki oldja, fejti meg ? Bár hűséges volt, mint a hold, — Nem közönyös talán Tépett szivének, hogy: halál Vagy legszebb rableány. És a királyi hölgy is a Habos hóselymeken Nem tud nyugodni, sir, zokog, Hogy mit tévő legyen ?! — S — asszonyszivnek van-e titok ? Bár tömlöczéj fedi — Birkád a reg, — surran a hölgy A rácshoz, s — int neki. Szép Mája álmadozva ring A hintaszék ölén : — Talán, — halálba küldeném, de Meghalnék véle én. Szólt, — s vigyorog a khinai Porczellán asztalon, — S a piczi Nelly, — ah, mi ez? Ön hallgat, asszonyom ? S a piczi Nelly felkaczag: — Dodó, maga hiszi, Hogy a többi őszinte volt ? Dodó, — maga csacsi! Pausa. Nos, hogy melyik ajtó felé ? Szavamra, — nem tudom ! Itt véget ér az én mesém, — Folytassák, asszonyom ! A főhadnagy elhallgatott És néma a szalon, — Egy khinai bólint, vigyorg a Porczellán asztalon. — S a kékszemü Annie sóhajt,-- Megmenti, tudom én ! Éljen a kedves boldogan, — Maga zárdába mén. — Megmentse, hogy ölelje rab ? — Az Edith szeme ég ! — Nem, százszor inkább vesszen el, Vadállat tépje szél! — S az őrnagy felesége szólt : Hogy más lessz asszonya, — Hagyján ! Mig él, s a szerelem, Nincs vesztve a csata. — Frájter ur Füstős. A kaszárnyafolyosó csendjét erős dörrenés verte föl. A legénységi szobákban ijedten ütötték föl fejüket a takarók alól a katonák s a hajnali álmokat valami nyomasztó érzés feküdte meg. Kint a folyosón negyedórával az ébresztő előtt fejbe lőtte magát az inspectiós frájter ur Füstős. Az öngyilkosság nagy riadalmat keltett a kaszárnyában. A legénység rémült arczczal csoportosult a holttest körül és fojtott keserűséggel nézte a még meleg ember-roncsot. A kórházból sietve futott keresztül az udvaron az inspectiós ezredorvos és dühösen dörmögte : — Hogy a menydőrgős menykő üssön a parasztjába ! Még várhatott volna ezzel a komédiával. Legalább a piquet-pártimat fejezhettem volna be. Mikor az ezredorvos odaért, akkor odabent a boltozatos mell mögött már bevégezte zakatoló munkáját az ökölnyi husdarab. F'rájter ur Füstős express távozott el a földi siralomból. Ezt a tényt közömbösen konstatálta az ezredorvos és valamit firkálni kezdett. A folyosó végéről kardcsörtetve robogott elő a „fenevad“. Dimitrovics kapitány volt ez, a nagy vörös
