Szatmármegyei Közlöny, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-05-18 / 20. szám
SZATM ÁRMEGYEI KÖZLÖNY ünneplő gyönyörű országon, melyet szeretünk kimondhatatlanul. S ez a szeretet magyarrázza meg, hogy aggódunk érte hogy féltjük — de bízunk is benne. Ezer esztendő óta él itt a magyar és ezer veszély között is ő maradt az ur ebben a szép országban. Ez a nagy, nehéz múlt biztosítéka a jövendőnek és ha az ország hü fiai megteszik köteléségüket, a jövő méltó folytatása lesz a múltnak. Isten áldd meg a magyart! A kényszer eladásra kerüld kisbir- tokok megmentése. A közgazdasági kérdések problémái közt egy sincs ma olyan súlyos kérdés, mely épen sürgősségénél fogva komolyabban foglalkoztatná az összes erre hivatott tényezőket, mint kisgazda osztályunk helyzetének javítása; a között a számtalan ok között pedig, melyek e kérdés sürgősségét provokálják, egy sincs annyira aktuális, mint a kényszer eladásra kerülő kis birtokok megmentésének kérdése. Az országos központi hitelszövetkezet f. évi márczius 13-án tartott III-ik évi kongresszusa beható tárgyalás alá vette e kérdést s az ott elhangzott előadói javaslat statisztikai adatokkal igazolja nemcsak azt, hogy a kényszerárverésre kerülő kisbirtokok mily potom áron lesznek elárverezve, de egyúttal azt is, ami e körülményt még szomorúbbá teszi, hogy az igy elharácsolt birtokok csak ritka esetben kerülnek ismét kisbirtokos kezére, tehát következetesen engedjük tönkre menni azt az osztályt, melynek pusztulása számánál, igy fogyasztásánál, termelő képességénél, de meg egészséges, nemzeti gondolkozásánál fogva is nemzeti létünket, produktiv államiságunkat gyökerében támadja meg. Statisztikai adatokkal lett igazolva, hogy pl. Temes megyében az árveréseken eladott kisbirtokok átlagos értéküknek alig egy harmad részén keltek el, sőt gyakran a forgalmi érték egy negyed része kerül csak be. Statisztikával látjuk kimutatva, hogy egyik községben előfordult 23 kényszer árverés közül csak három esetben került a kisbirtok ismét kisbirtokos kezébe, mig 20 esetben vagy valamelyik pénzintézet, vagy az árvereltető fél ügyvédje vette meg azokat. Nem is kell messzebb mennünk, hogy e szomorú körülményekről magunk is közvetlenül meggyőződhessünk. Vármegyénkben is napi renden van a kisbirtokos osztály pusztulása. Hátra maradt gazdasági viszonyaink, népünk eladósodottsága a kényszer-árveréseket gyakoriakká teszi s kisgazdáink legritkábban vannak abban a helyzetben, hogy e birtokokat árverésen megszerezzék, igy ezek legnagyobbrészt potom áron élelmes földuzsorások kezébe kerülnek. Sőt e szomorú helyzet még nagyobb mértékben található fel vármegyénkben, mint az ország haladottabb vidékén s nem kis részben ennek lehet tulajdonítani azt, hogy a kivándorlás az utóbbi időben már nálunk is, hoj pedig a nép az utolsóig ragaszkodik birtokához, veszedelmes mérvben kezd terjedni. E szomorú jelenség orvoslása vármegyénkben annál előbbre való feladat, minthogy a magyar vidék végvára vagyunk, hol az általános közgazdasági helyzet javítását a nemzetiségi kérdés is szorgalmazza, hol kisbirtokaink nem csekélyrésze olyan kölcsönnel van terhelve, melyhez nemzetiségi tendencziák fűződnek. Annak a kötelességnek a tudata, amely a Szat- mármegyei Gazdasági Egyesületre e téren is háramlik, nem engedhette, hogy ez az egyesület e nagyfon- tosságu kérdés nehézségeitől visszariadjon azért foglalkozik egy javaslattal, mely azt czélozza, hogy a kisbirtokokat megmentse a kisbirtokosoknak, s ha sok között csak kevés esetben is segíteni tud, akkor már oly eredményt mutat fel, mivel végtelenül sokat segített a gazdasági érdeknek, annak a szegény magyar népnek, s annak a sok viszontagság közt nyögő szegény magyar hazának. E mentési munka módja, eszköze nem könnyű, de kivihető. A szövetkezetek korát éli a társadalom, mikor mindent, mindent el lehet érni a szövetkezetekkel. Reméljük, hogy fenkölt, nemes czélját vármegyei Gazdasági Egyesütetünk is el fogja érni az ily irányban tervezett, az Egylet kebelében alakítandó szövetkezettel. A terv részletei megoldás alá egyelőre nem jöhetnek, annak még sok retortán kell keresztül menni, mig a megvalósulás stádiumába léphet. Nagy körvonalakban azonban helyén valónak találjuk ismertetni e kérdést annál is inkább, mert az nem a gazdaosztály, de az egész magyar társadalom kérdése ma, amelyhez az egész magyar társadalom jóindulatára és támogatására lehet és kell számítani. Ez az emberbaráti intézmény a „Szatmárme- gyei Kisbirtok Mentő Hitelszövetkezet' czimet fogja viselni s ha egyelőre részletekbe bocsájtkozni korai is volna, mindenesetre helyén való nagy körvonalakban már most a nyilvánosság előtt ismertetni e tervet azért is, hogy ismerjük jó eleve annak nemes inten- czióit s lássuk, hogy annak keresztül viteléhez egyéb nem kell, mint a társadalom lelkes támogatása. A mentés munkálatát természetesen kezdeni ott kell, ahol a kis birtok forgalmi értékénél jóval csekélyebb áron nem kis gazda kezébe kerül; erre szomorú példákat mutatnak fel a mind gyakoribb kényszer árverések eredményei. Ha az ilyen birtokok legalább kis gazdák kezébe kerülnének vissza, nem volna oly égető szükség e mentési munkára, hisz egyik kis birtokos helyett másik támadna, de sajnos, ez a legritkább esetek közé tartozik. A szövetkezet tehát első sorban megismerteti magát, hogy működéséről, czéljáról a vármegye minden községében tudomással bírjanak. Ha már most egy kisbirtok a fenti körülmények között árverésre került s értékén jóval alul nem kis birtokos kezére jut, erre rövidesen szerzendő informá- czió után utó-ajánlat lesz beadva s az újabb árverésen értékének pl. ®/3 részéig árverezve lesz rá. Ha megvenni sikerül, vagy az eredeti kis {(gazdának vagy más kis gazdának lesz használatra bocsátva addig, mig vagy eredeti birtokosa ügyeit rendezheti, vagy más kis gazdának szabad kézből eladható. Utóbbi esetben a befolyó összegből a költségek, időközi esetleges kamat külömbség, 1—2 °/o a szövetkezet alaptőkéje javára levonásba teendő összegen felül befolyó ártöbblet az eredeti birtokosnak lesz visszaszolgáltatva. A vételeket nem lesz szükséges kizárólag utó ajánlatok utján eszközölni, hisz tudjuk, hogy sok esetben megmenthető volna a kis birtokos, ha időt nyerne czélzatos szorongatás esetén, s ilyenkor a szövetkezetnél szintén menedéket találhat. A szövetkezet ellenőrzési szervezetében sokat fog takaríthatni, ha pénzkezeléssel nem foglalkozik, hanem amig készpénz vagyonát valamelyik biztos pénzintézet kezeli, addig annak igazgatósága csupán néhány állampapírt tart kezei közt árveréseknél hirtelen leteendő bánatra, a kifizetéseket és bevételezéseket pedig az igazgatóság utalványa alapján a bank eszközli. A szövetkezet saját kebeléből választandó igazgatóság utján később, ha a forgalom kívánatossá tenné, egy állandó, ily ügyekben jártas alkalmazott felhasználásával intézné összes ügyeit. Természetesen egy ilyen szövetkezet érdemleges eredményt csak úgy mutathat fel, ha annak tekintélyes összeg áll rendelkezésére, legalább 80—100 ezer korona, melylyel átlag 2000 koronára számítva, egyszerre 40—50 kis birtok mentése válik lehetővé. A szövetkezet a 98. XIII. t.-czikk alapján alakult országos központi hiteszövetkezet kebelében léte- sittetnék, pl. 700 db. 50 koronás 3—5 évi részletekben befizetendő, tehát mintegy 35000 korona üzletrészvénytőke jegyzése alapján. Az üzletrészvények a törvényben előirt feltételek szerint 5-szörös felelőség mellett jegyeztetnének, ami bizonyára kevesebb koczkázattal fog járni egy tisztán földhitelre alapított, mint a mai, legtöbbször személyi hitelen nyugvó községi szövetkezeteknél. A központi szövetkezet emezeknél ma a jegyzett üzletrészvények 3-szorosáig nyújt rendes hitelt, eszerint 35000 korona rézsvénytőke után az alakítandó szövetkezet is számíthat legkevesebb 3-szoros, tehát czirka 100000 korona hitelre, amennyiben ez természetesen — ami épen a szövetkezet érdekében is kívánatos -— a központi szövetkezet ellenőrzése alatt működnék. A szövetkezet a befizetett üzletrészvények után legfeljebb 58/o évenként megállapítandó kamatozásban részesülne. A kérdés már most csak az, hogy 700 db. 50 koronás részjegyet képes lesz-e a szövetkezet jegyeztetni ? Ha meggondoljuk, hogy ma a kormány a kis birtokosok helyzetének' javításán mily buzgalommal szorgoskodik, mily áldozatokat hoz e czélnak; ha meggondoljuk, hogy épen a kormány keresi a megoldást ebben az irányban egy nagyszabású mentési munkára, melyre a szövetkezet példát mutat; ha meggondoljuk, hogy az egész társadalom mennyire érzi e mentési munka szükségességét: nem áltatjuk magunkat vérmes reményekkel, ha azt hisszük, hogy sem kormány, sem a vármegye, sem a város törvény- hatósága, de sőt az a számtalan közintézmény, sőt pénzintézet, mely utóbbiak amúgy is azt igyekeznek kimutatni, hogy nem a tőke de a közszükséglet szolgálatában állnak, nem fognak elzárkózni az elől, hogy nem adománnyal, hanem csak éveken át befizetendő üzletrészvény jegyzéssel, tehát, ha mérsékelt kamatra is, de mégis gyümölcsöző befektetéssel hozzájáruljanak e czélhoz és lehetővé tegyék azt, hogy az egyesek áldozatával együtt a vármegye ne csak egy osztálya, de egész társadalma magáénak mondhassa azt az intézményt, mely az országban mint úttörő bont zászlót és mutat utat arra, hogy hogy kell szeretni a kis embert, s hogy kell védeni az erősebbnek a gyengét akkor, mikor tudjuk, hogy annak a gyengébbnek az életfentartásától függ mindnyájunk jóléte, hazánk s nemzetünk jövő boldogsága. Poszvék Nándor. H I E K. Lapunk olvasóinak és munkatársainak holdon pünkösdi ünneplést kívánunk. — A törvényszék uj elnöke. () felsége a király a szatmárnémetii kir. törvényszék elnökének dr. Róth Ferencz budapesti kir. Ítélőtáblái bírót nevezte ki. rácz és nyomában alázatosan lépkedett hadnagy ur Skerlitz. — Svájneráj! — hangzott a fenevad bömbölő hangja : — Mi történt itt ? — A legénység ijedten húzódott vissza. Czifrák őrmester haptákba csapta magát és jelentette. — Frájter ur Füstös megszegte a katonai fegyelmet. Felszakitotta a tizes tölténydobozt és golyót vett ki belőle. Aztán agyonlőtte magát. Meghalt. Különben pedig még maga irta meg a reggeli jelentést az inspekcióról. A kapitány átvette a jelentést. A rovatok a frájter ur Füstös ügyetlen, iromba kezeirásával voltak betöltve. A „különös események" rovatában a következőket jegyezte be az öngyilkos. — Éjféltájban háromnegyed öt órakor főbelőttem magamat. Semmi más nem történt. — Dummhájt! — Harsogta dühöngve a fenevad és rámordult a legénységre : — Mossátok föl a vért, barmok ! A legények megriadva engedelmeskedtek. A konyhából meleg vizet hoztak föl és mosni kezdték a folyósót. A fenevad, aki hidegen nézte a legénység munkáját, egyre mormogott és elfojtott dühvei mondta Skerlitz hadnagynak : — Ezek a magyar parasztok kötnivaló gazemberek. Esküt merek rá tenni, hogy csak azért ölik magukat, hogy bennünket kompromitáljanak. Nem igaz ? — Természetesen, kapitány ur ! — Vagy nem bánunk mi velük elég emberségesen ? — Hogyne, kapitány ur! — Hogy a sistergő istennyila ? . . . Agyonverem a kutyát! Hat órai kurtavasat kap ! A hadnagy helyeslőieg bólintott a fejével. — Nincs más mód — mondta — ki kell köttetni. Hadd járjon egy kis bosztont. A kapitány felütötte a fejét. — Hm, te nem aludtál ma, hadnagy ur ! Álmosnak látszol. Tán bálban voltál ? — Igenis kapitány ur! De nagyon polgári mulatság volt. Azok a paraszt-nyuzók rendezték és annyi volt ott a prókátor, hogy minden adósságom eszembe jutott. A fenevad kaczagott. — Remek, eredeti! Pompás fiú vagy ! — Te rád is gondoltunk, kapitány ur. A szép Lóri sokat beszélt rólad. — Hm ! Dimitrovics kapitánynak tetszett a dolog. Jól van, mondotta aztán megmerevülve, majd rátérünk még erre. Hé, Czifrák ; tartson iskolát a legénységgel! Beszéljen a barmoknak az öngyilkosságról. Czifrák őrmester a legénységi szobába parancsolta a katonákat. A halottat egyelőre otthagyták a folyosón és leteritették a köpenyegével. — Tehát — kezdte az őrmester — ma megölte magát frájter ur Füstös. Persze, ti azt hiszitek, hogy sajnálni kell. A katonák lehorgasztották a fejüket. Czifrák őrmester dühbe jött. Ti állatok vagytok egytől-egyig ! Értitek ? Mit, hogy még sajnáljátok ? Fel kellett volna kötni már régen. A sváb legény aki a vér felmosása közben folyton keresztet vetett, kifordította szemeit, csak a fehérje látszott, mintha hideg lelné. Czifrák őrmesternek bömbölt a hangja : Ugye arra gondoltál most, hogy mi nem bánunk veletek emberségesen, mi ? A sváb legénynek egy arczizma sem rándult meg, csak a szemére borult valami nedves fátyol. Őrmester ur Czifrák nyájasan közeledett hozzá: Ugye, édes fiam, igazam van ? Te most azt gondolod magadba: „Szegény frájter azért lőtte meg magát, mert rosszul bántak vele ezek a hóhérok ? Mi ? A legény hallgatott. — Hát ki a hóhér, mondd ! Én ? A kapitány ur ? A szegény sváb legény megingott, oly hatalmas pofont mért az arczára, hogy a fiú szemefehérje egyszerre vérbe borult. Őrmester ur Czifrák egy kissé lehűlt. A pofon lecsillapította vérét. — A katona öngyilkossága nagy bűn — folytatta aztán fontoskodva — nagyobb mindennél! Újra dühbe jött. Hiába kereste a formát, nem tudott elég szelídet találni. Éppen azért — kiáltott bömbölve — mindnyájat kikötlek, ha eszetekbe jut az öngyilkosság ! A legények szörnyű jámbor arczot igyekeztek vágni. — Na ne is, mert megemlegetitek a Jehovát! Ennél a káromkodásnál egy jámbor zsidó gyerek felfohászkodva fúrta szemeit a plafondra. Őrmester ur Czifrák észrevette. No fiam, érted nem volna kár, ha holnap már a Jozefát völgyében imádkoznád a tal- mudot! A jámbor katonának megreszketett a keze, egy köny kibugygyant az orczájára. Az őrmester kegyetlen nyugalommal mondta: Hat órai kurtavasat kapsz. Majd megtanitlak én keménységre. Az ilyen emberekből lesznek aztán az öngyilkosok. Ennél a gondolatnál újra elfutotta a méreg. Akasztófa nektek, nem golyó. Én és a kapitány ur eleget mondtuk nektek, hogy mi a katonai fegyelem. Persze nektek nem Ízlik. Az egyik visszasírja a dajkáját, a másik az édesanyja köténye mellé vágyik. És még azt mondjátok, hogy rosszul bánunk veletek. Hát nem kellene mindnyájatokat agyonverni ? Hiszen frájter ur Füstős is miért halt meg ? Mert megsértette a fegyelmet. Hát nem mondtam én, hogy a tizes tölténydobozt nem szabad felnyitni! Mi ? látjátok azért halt meg ő. Ha nem nyitja fel a tölténydobozt, most él. És még ilyennek jár ki a parádés temetés. Az árokba kéne dobni, mint a kutyát! Mert kutyák vagytok ti is. No de várjatok, majd csinálok én itt rendet. Hapták ! megértettétek ? Ti állatok ! Hogy állsz o t, te szekérlőcs ? Ide tartsd a pofád. Nessze. Ez kell tnek- tek. Hadd lásson csillagokat a szemetek, majd akkor nem kívánjátok meg a mennybéli üdvösséget, \Aogy mi nem bánunk jól veletek ? Én és a kapitány ur ? Ti piros tojások. Majd sorra koczogtatlak mindnyájatokat. Majd adok én nektek öngyilkosságot. Barmok, gézengúzok ! Abtretten ! Ez volt a Frájter ur Füstős halotti beszéde. P. J.
