Szatmármegyei Közlöny, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1902-05-11 / 19. szám

Nagykároly, 1902. május 11.

IO. szám.

XXVIII. évfolyam

Szatmármegyei

mÁDOSTUT.MT ÄTMT Ao VRPtVl

özlönv

<b

r<r vl

90'iv ^

v '>'%

\ • :<

TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI

és VEGYEST ART ALMU

HETILAP. I

SZATMÁR VÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE.

MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. *sSZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL :

hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők :

Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. sz.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-=W Egyes szám ára 20 fillér, mHirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér.

Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el.

Közigazgatási bizottsági ülés.

Vármegyénk közigazgatási bizottsága f. hó 9-én tartotta május havi ülését.

Jelen voltak: Nagy László alispán, mint elnök, Szuhányi Ödön, N. Szabó Antal biz. tagok. — Ilosvay Aladár főjegyző, Kemény Alajos kir. pénzügyigazgató, Kováts Béla kir. tanfelügyelő, dr. Fekete Sámuel főorvos, Dénes Lajos kir. ügyész, Kacsó Károly kir. főmérnök, dr. Schönpflug Richárd t. főügyész és Bornemissza Géza árvaszéki h. elnök. — Kende Zsigmond, Böszörményi Sándor, Jékey Zsig- mond, Balázsy József, Domahidy Sándor, Luby Géza és Isaák Dezső biz. tagok elmaradásukat kimentették.

Az alispán az ülés elején bejelentette, hogy a főispán ur akadályozva lévén a megjelenésben, az elnökség tiszte reá hárult.

Kállay Ödön és Neupauer János szolga- birók letették az elsőfokú erdei kihágási bírói esküt.

Az alispán havi jelentése mellé csatolt ügyforgalmi kimutatás szerint márczius hóról átjött 743, április havában beérkezett 3259 összesen 4002 ügydarab, a melyből a múlt hóban elintéztek 3336 ügydarabot, hátralék 666.

A vármegye felirt a kereskedelmi miniszterhez, hogy a kiépítés alá kerülő lápi és győr- telek—fehérgyarmat—csekei útvonalak műszaki felvételének egyidejű eszközölhetése czéljából a kir. államépitészeti hivatal személyzetét szaporítsa. A miniszter megtagadta e kérelmet, mivel a közelmúltban egy napdijas mérnökkel

egészítette ki az államépitészeti hivatal személyzetét. ‘

A kir. pénzügyigazga^ó havi jelentése szerint április havában befolyt 36236 kor. 97 hl. egyenes adó, hátralékban maradt 2.160,959 kor. 09 fii. Összehasonlitva a múlt havi befizetést a múlt év hasonló időszakával a befizetés 5453 kor. 97 fillérrel kedvezőtlenebb. Ezen kívül befolyt a múlt hóban 429 kor. 10 fii. hadmentességi adó, 13615 kor. 48 fii. bélyeg és közvetlen illeték, 22986 kor. 22 fii. fogyasztási s italadó.

Igen érdekes vitára adott alkalmat a kir. tanfelügyelő jelentése. Ugyanis a kir. tanfelügyelő felemlítette azt, hogy a nagysomkuti járásbeli iskolák legtöbbje, kivéve egy néhányat, a legsötétebb képét nyújtja a vármegye tanügyének. Ugyanis több helyen tanítói lakás nincs és a tanterem is bérhelyiségben van. A felszerelések is a legtöbb iskolánál nagyon hiányosak. Két gör. kath. iskola kivételével a többiben a magyar nyelvtanítása nagyon sok kívánni valót hagy fenn. Ennek oka legfőkép abban keresendő, hogy sok helyen oklevél nélküli egyének alkalmaztatnak tanítókul azért, hogy a hitközségeknek a 600 kor. minimális fizetést, melynek fedezését annak idején az államsegélytől vonakodva nem kérték, ne kellessek fizetni. Mert ezek az oklevél nélküli egyének 160—200 kor. fizetéssel is megelégednek. Ezen állapotok a kir. tanfelügyelő és a bizottság által az illetékes egyházi főhatóság tudomására lettek hozva, azonban eddig eredmény nélkül. Most a kir. tanfelügyelő a helyzet képét minden iskoláról egy kimutatás keretében a miniszter elé fogja tárni, hogy az iskola fentartók első izbeni meg- intése iránt előterjesztését megtehesse. Ha a legnagyobb erélylyel fognak intézkedni ez irányban annak a felekezeti iskolák bezáratása lesz a következménye, mert a szegény hitközségek megfelelő iskola helyiséget épiteni nem képe- sek*.„Ak,kor pedig előáll a községi vagy állami télcolék szervezésénék szüksége s mindkét esetben a politikai községekre szorul az iskola építés terhe. Azért a kir. tanfelügyelő az alispán felhívására kijelentette már, hogy e kérdést csak úgy vélné megoldhatónak, ha a törvényhatóság adna a községeknek iskola építési előleget s ennek törlesztési részletét a költségvetésbe beállítaná.

A kir. tanfelügyelő havi jelentésére kijelentette az alispán, hogy ezt a kérdést sokkal fontosabbnak tartja, hogy sem a kérdésben már most indítványt tenne. Azonban már most kijelentheti azt, hogy a vármegye nem képes ily előlegeket adni a nagysomkuti járás községeinek iskola építés czéljaira és szerinte az állam erre képesebb és hivatottabb. Erre az alispán, a kir. tanfelügyelő. N. Szabó Antal és Ilosvay Aladár közt élénk eszme csere fejlődött ki azon kérdés körül, hogy miként lehetne a nagysomkuti járás iskola mizériáin segíteni. Az alispán azt vitatta, hogy hiába fog megtörténni most az első megintése az egyházi felsőbb hatóságnak, már most Írjon fel a közigazgatási bizottság a miniszterhez ezen tűrhetetlen állapotok orvoslása iránt. Végül a kir. tanfelügyelő azon közvetítő inditványnyal lépett fel, hogy egy hó múlva beterjeszti a bizottsághoz azokat az adatokat, amelyek alapján évtizedek óta hiába igyekezett e

T A R C Z A.

Pepi néni.*)

Pepi néni közel jár a hetven évhez,

Saját bevallása szerint hatvan éves ;

Feje szürkederes, — mint mondani szokás, — Hanem arczán látszik a jó táplálkozás.

Tizenöt év óta gyász borong felette,

Ennyi ideje, hogy férjét eltemette ;

S hűséges párjától oly régen megfosztva,

Nincs kivel az élet gondjait megossza.

Holnap beköszönt az uj év első napja S ő a nagy éjszakát egyedül virrasztja;

Más boldogabb háznál társaság gyűlt össze, Kártyáznak dióra s énekelnek közbe.

Körülte nincs senki, kihez egy szót szólna S várja egykedvűen, mig éjfélt üt az óra,

Akkor elmegy kétszer a nagy tükör előtt,

Aztán egy fiókból golyókat vesz elő.

S csak a fegyver kell még, — mert hiszen egy özvegy, Ki mától holnapra bánattól törten megy,

Kinek örömeit a múlt sírba vitte,

Sivár a jelen s a jövőben nincs hite.

Ki előtt széthullt az élet minden álma:

Nem csoda, ha önként megyen a halálba.

Hanem Pepi néni miatt nem kell félni,

— Ólmot önt, mert ő még mindig tud remélni.

Kólái Lajos.

A múlt.

Odakapott félkezével a fejéhez: úgy érezte, mintha izzó láva tombolna benne. Néhány pillanatig a tekintete mintegy megkövültén maga elé meredt, —

*) Mutatvány szerzőnek sajtó alatt levő verskötetéből.

azután zsibongani kezdett minden idegszála. Érezte, tudta, hogy mi történik vele. Egy-egy pillanatban analizálni is próbálta ezt az állapotot, a következőben ismét elkezdették vad játékukat az idegek : azután erőt vett rajta valami nehéz, valami súlyos tompaság.

Ott ült az Íróasztala előtt teljes apátiában. Belebámult a lámpába.

A kórháznak valamelyik ajtaját nagyon betalálta csapni egyik ápolónő. Felocsúdott. Szerte-széjjel hevert az asztalon egy csomó könyv. Tudományos, orvosi munkák voltak. Végigsiklott rajtuk a doktornak a tekintete. Keserű mosolyra torzult el az arcza. Szeretett volna kirohanni a betegek szobáiba, teljes erejéből odakiáltani:

— Mit akartok itt? Meggyógyulni? Hát csakugyan hiszitek, hogy medicina segít a bajotokon ?

Kezdett eszmélni. A neuraszténikus ember lelki- állapota szerint, kiben az érzelemhullámok egymást folyton kergetik: elmosolyodott s bűnbánóan szemrehányást tett magának, hogy : ő, dr. Berla Jenő, az idegorvos, csak egy pillantásig is hütelen tudott lenni ahhoz a pályához, amely csupa erő, csupa igazság s amelyen ily fiatalon is annyi elismerésnek volt részese.

Megkezdődött ismét a zsibongás. Ekkor azután egyszerre vége lett annak a hires _ tudományos komolyságnak, vége a bünbánatnak. Édes kaczagás szakadt ki belőle, az alig harmincz esztendős idegorvosból, akinek a tudását, a munkásságát komolyan vették : segédje volt, a nagynevű professzornak. Ellenben ezen az időközönkint szigorú pontossággal visszatérő, kínzó fejszaggatásán nem tudott segíteni.

Akaratlanul is odatévedt a szeme a falra szegezett kis szekrénykére. Egy halálfej volt ráfestve, ez alá pedig oda volt Írva, hogy: „venena“ mérgek.

Nem, ezt soha. Soha !

Mélyet sóhajtott.

Elég biztos halál az a lassú méreg, amelylyel az az asszony mérgezte meg az életemet. . .

Bejött egy fehérkötényes, fehérfőkötős ápolónő :

— Hozhatom a vacsorát ?

— Igen, kérem. Különben nem. Fáj a fejem,

A fehérbóbitás asszony nyugodtan mondta :

— Ez természetes.

A doktor felütötte a fejét.

— Természetes ?

Az ápolónő minden hangsúlyozás nélkül egykedvűen felelte :

— Az természetes. Heteken át, hónapokon át .itthon kuksul a doktor ur. — Azután egyszerre szaporán kezdett forogni a nyelve. — Sehova sem megy. Mért nem megy ? Sohasem szórakozik. Mért nem szórakozik ? Nem is csoda, ha e között a sok beteg között megtámadja a kór az idegeit.

A doktor elmosolyodott a nagytudományu asszony tudós kifejezésein.

— Aztán mit csináljak ?

Az asszony elnevette magát:

— Ne tessék haragudni, doktor ur, de hogy lehet ilyet kérdezni ? Színházba, hangversenyre járjon.

Valami naiv elismerés ült ki az orvosnak az arczára, hogy : ez az asszony tulajdonképp nem beszél butaságokat.

No jó! Csakhogy ma már későn van arra, hogy színházba menjek. Nyolcz óra is elmúlt.

Komolykodó jóindulattal mondta a nő.

— Lám már meg kifogásokat keres. Hát baj is az, hogy nem épp pont az elején érkezik ? !

Berla most már hangosan felkaczagott:

— Igaza van. Megmutatom, hogy megfogadom a szavát elmegyek a színházba. Nem tudom ugyan melyikbe, de megyek.

Az ápolónő hangjából megint az anyáskodás hallatszott.

Az nem mindegy, hogy akármelyikbe. Olyan darabhoz menjen, amelyikben jól kinevetheti magát.

A doktor csak mosolygott:

— Jó, jó, szentirásnak veszem a szavát.

Kezébe vett valami napilapot, hogy megnézze amüsort. Végigvonaglott az egész testbe. Csak úgy do hogta:

— Mi ez ? „Lili“ ?

Csupa láz lett egyszerre. Magára kapta a kabátját. Rohant.