Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-20 / 3. szám

SZATMÁR VÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE.

MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP, «#=SZERKESZTŐSED ÉS KIADÓHIVATAL

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők:

Egész évre-O-kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Megyoi községek egyházak, iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett ö korona.

Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér.

Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak

Nagy-Kár olybán, Megyeház-utcza 4fí. sz.-5^1 Egyes szám ára 20 fillér.

rendes levelezőktől fogadtatnak el.

HIVATALOS RÉSZ.

409—1901 sz. Méhteleken múlt hó 17-én a legelőn az ottani elöljáróság által egy darab 3 éves deres kancza csikó,balfarán ismeretlen bélyeggel bitangságban befogatott.

Nagy-Károly 1901. január 8.

95—1901. sz. Valamennyi főszolgabíró és polgármester urnák ! Belügyminiszter ur 125976—1900 V. a. sz. körrendeletének másolatát közhirré tétel végett megküldöm.

Nagy-Károly, 1901. január 5.

Nagy László, alispán.

Másolat. M. kir. Belügyminiszter 125976. V. a. szám. Körrendelet valamennyi törvényhatóságnak. Bukaresti követségünknek a közös külügyminiszter ur által közölt jelentése szerint a román kir. kormány újabban kiadott rendelete értelmében minden idegennek, ki 8 napon túl Romániában utazni, vagy tartózkodni óhajt, szabad tartózkodási jegygyei kell ellátva lennie. Ezen szabad tartózkodási jegyet az illető utiigazolvá- nya, illetőleg a követség, vagy consulátusok által kiállított anyakönyvi kivonat alapján a prefét, a határ szélén az alprefét állítja ki. E végből minden idegen utasnak,Romániába érkezte után mindenekelőtt illetékes követségüknél, vagy consulatusuknál kell jelentkeznie, úti okmányuk láttamoztatása végett ; a kellően látta- mozott útlevelet, illetve anyakönyvi kivonatot azután megérkezésüktől számítva legkésőbb 24 óra alatt a szabad — tartózkodási-jegy kieszközlése végett a pre- fecturán esetleg alprefekturán kell bemutatniok. A kik ily tartózkodási jegygyei ellátva nincsenek, oly elbánásban részesülnek, mint kiknek szabályszerű igazolványaik nincsenek. — Felhívom a törvényhatóságot, hogy' Romániába utazni szándékozók érdekében a fentiek megfelelő közhirré tétele iránt intézkedjék. — Budapest, 1900. decz. hó 21-én. A miniszter helyett Gulner, államtitkár.

A népszámlálás és tanulságai.

Nagyjában befejezve a nagy munka! Együtt van már a rengeteg számadat az állam központi statisztikai hivatalában és hónapok szorgos munkája lesz, mely ezt a horribilis anyagot feldolgozza és részletes áttekintésben mutatja be a megszámlált országnak. Azt mondják, hogy a népszámlálás eléggé pontos adatokat szolgált, mert a publikum már nem fogadta oly nagy bizalmatlansággal a népszámlálási biztosokat s el tudta őket választani az adóösszeirási bizottságtól. Tiszta s komoly alapossággal összeállított kimutatás lesz tehát arról, hogy mije van Magyarországnak s ebből aztán megállapíthatjuk majd azt is, hogy mije nincsen.

Tartunk tőle, hogy az uj statisztika nem fog minden tekintetben kedvező adatokkal kedveskedni. Egy ínséggel és nyomorúsággal teljes tél kellő középén számlálták össze az ország vagyonát, pangott az ipar, kereskedelem, gyönge volt a forgalom s a birtok értéke. Ha nyár derekán, mikor még a legszegényebb embernek is van a körülményekhez képest fölöslege abból, amit a tejbe apríthat, történt volna meg a népszámlálás, bizonyára kedvezőbb adatokat tüntetne fel a legszegényebb nép vagyoni dolgában. S ezért ne csüggesszenek bennünket a statisztikának erre vonatkozó számadatai, mert azok minden valószínűség szerint a legeslegminimálisabbak lesznek.

Sokkal inkább tartunk azoktól a kedvezőtlen adatoktól, melyek a kisbirtokok számának csökkenését fogják minden valószínűség szerint hirdetni. Igen, azt hisszük, hogy most kevesebb a kisbirtok Magyarországon, mint tiz esztendővel ezelőtt volt. Elnyelte a nagybirtok, az adó és a gabonauzsora. A nagybirtok, mely mint hitbizomány ledönthetlen akadálya a kisbirtok terjeszkedésének, ellenben minden alkalmat megragad arra, hogy a kis birtokot magába olvassza. A nagybirtok, mely az ő kitűnő modern gazdasági berendezésével és gépeivel és nagy quantitások termelésével olyan hatalmas konkurrencziát csinál a kisgazdának, mert

olcsóbban és gyorsabban tud szállítani, mint emez s mert lépést tud tartani a börzék spekulánsaival. Az adó, mely aránylag 25-ször nagyobb sulylyal nehezedik a parasztbirtokra mint a nagybirtokra, a melynek leszállítását már emberemlékezet óta sürgetik és Ígérik. A gabonauzsora, mely ugyanakkor, midőn a gazdát égető szükségeben kisérgeti, egyúttal megcsalja és kirabolja. És hosszú tizesztendő alatt, mely annyi nagyszabású czélszerü, uj alkotásra nyújtott alkalmat, nem változott, sőt roszabbo- dott a kisbirtok helyzete. Nem fogunk semmi javulást látni a tiz év előtti népszámlálás és a mostaninak a kisbirtokra vonatkozó adatai között.

Tapasztalni fogjuk azonban a nagybirtok szaporodását s megerősödését.

A kimutatás elé, mely az ország kisiparának és kereskedelmének állapotát tárja majd elénk, sem nézünk rózsás reményekkel eltelten.

A kisipar helyzete, tudja mindenki, határozottan rosszabbodott a gyárak és Ausztria konkurrecziája által. Nem egy hajdan virágzó iparágról még csak említést sem fog tenni a nagy statisztikai kimutatás. Ezek az iparágak eltűntek a föld színéről. Tiz év előtt még csak tengtek valahogy, de a legutóbbi tiz év gazdasági viiiarai és válságai elsöpörték őket. Az iparágak, melyek életképesek és okvetlen, mindennapi szükségletet elégítenek ki, rosszul boldogulnak. A gyárak és az osztrák konkur- renczia nem engedik őket lélekzetvételhez jutni. De kibírnák a versenyt, ha hitelük lenne. Németországban, melynek ötvenszer kifejlettebb gyáripara van, mint Magyarországnak, vii ágzik a kisipar, mert az állam és a társadalom kezet fogott, hitelt nyújt neki és adó kedvezményekkel és egyéb előnyökkel támogatja.

A kis kereskedelemben pedig hallatlanul egészségtelen konkurrenczia fejlődött ki. A

T Á R C Z A.

A fénykép.

Kilencz óra körül lehetett az idő, mikor Szemző ur hazavetődött a mulatságról. Egész sereg ember várt már rá a hivataia előtt, akik ügyes-bajos dolgaikban türelmetlenkedtek ott a jegyző ur hivatala előtt. Szemzőnek csak úgy lógott a feje, mikor végig ment az áldogálók között. Félig meddig kapatos is volt. de inkább kimerült a tegnapi hajszától, meg az éjszakai virrasztástól. Egy perezre benézett a hivatalába. Csillag ur egykedvűen körmölt valami hatalmas könyvbe s még csak fel sem vetette a fejét, mikor belépett főnöke a hivatalába.

— Keresett valaki ? tudakolta Szemző inkább megszokásból mint érdeklődésből.

— Odakint várnak — hangzott Csillag ur szava s irta tovább a rubrikás könyvet.

— Egy kicsit lefekszem, határozta el magát a jegyző ur s indult kifelé.

— Felbontsam a postát ? állította meg a Csillag ur szava Szemzőt, a ki gépiesen ült le asztalához s vagdosni kezdte egymás után a levélboritékokat.

Egy pár sürgetés a szolgabirótól, megkeresés, átirat, egyszerűen félre dobta őket, a mi körülbelül annyit jelentett, hogy lássa el Csillag ur. Aztán egy sereg pályázat. Finom női vonásokkal írva valamennyi, olyikból még parfüm is csapta meg a jegyző ur orrát. Különös butasággal bámulta végig valamennyit Szemző. Tulajdonképpen nem is érdekelte a dolog, inkább dühösitette, hogy ez a mulatság is az ő nyakába szakadt. Valami keserű megvetés félét érzett az egész hivatala, meg Vedrő községe iránt, a hol ő harmad magával képviselte az intelligencziát. A tanító, Csillag ur meg ő, ebből állott egész Vedrő társadalma, hacsak még Braun urat is bele nem számítjuk, aki a merkantilizmust képviselte a kis zalai faluban. A többit aztán úgy is mind a jegyző urra kenték az iskolaszéki elnökségtől kezdve az ő kezébe volt letéve Vedrő boldogulásának minden fontos szála.

A legsúlyosabb volt ezek közül az iskolaszéki elnökség. A tanfelügyelő örökös zakatolása, a tanító ur irigykedése, de leginkább az örökös pénztelenség egyre sanyargatta Szemző urat. Tetejébe most még egy újabb iskolát sózott a nyakukba az állam. Azaz inkább a tanító ur, a ki addig járt a tanfelügyelő nyakára, addig ágált a nemes iskolaszéken, mig nyélbe ütötték az államsegélyt, meg egy másik tanítói állást, hiába húzódozott a jegyző ur, nem akadt kibúvó. Hogy mégis biztosítsa valahogy magát, a tanítóval szemben keresztül vitte, hogy kisasszonyt hozzanak a gyermekek mellé. Asszony neppel mégis csak könnyebb elbánni, különösen, ha történetesen nem is valami rut teremtés vetődik ide közéjük. De hát ez nagyon kétes valami, mikor igy pályázat utján ejtik meg a dolgot. Legalább öreg ne legyen gondolta magában Szemző s a folyamodványokban elsőben is az után kutatott.

Az egyikben valami kemény tárgy akadt a kezébe. Egy fénykép. Szemző ur szinte megijedt a rámeredő tüzes szempártól s olyan különös bizsergésfélét érzett a testében. Önkénytelen Braunná jutott az eszébe, duzzadt vörhenyes arczával, a mint vigyorogva nyújtja felé pipacs vörös kezét. Még délután is, mikor egy kicsit kialudta magát, azon a képen járt az esze. Sehogy sem tudott másra gondolni, mintha megbabonázta volna. S aztán lassan-lassan elkezdte színezni a jövőt, az első találkozástól egész odáig, a mikor megint jönnek a folyamodványok hozzá, mint az a másik.

— Ej, bolondság, zavarta el magától különös gondolatait s szinte fellélekzett, mikor átolvasta a Plan Margit folyamodványát. Csupa elégséges, egytől

egyig végig. Még csak kuriozitásból sem akadt abban az oklevélben egyetlen jó sem.

—- Micsoda buta kis teremtés lehet vélte Szemző ur s újra maga elé tette a filigrán apió arczképet. de azok a tágranyilott beszédes szemek egészen levették a lábáról megint. Mintha csak kapaczitálni akarták volna.

— Ne hidj annak az írásnak semmit. Nézz rám, én vagyok itt a bizonyítvány magam. Ez a fej, ez a sima magas homlok, ez a kerek piczi kis száj, ez a két villogó szempár az én igazi bizonyítványom. Ezek az apró kis kacsócskák csak segítenek benne, de hozzá már éppen nem tartoznak.

Szemző újra, meg újra elővette a képet, végig olvasta a sok folyamodást.

— Bolondság — nyugtatta meg magát. Ilyen oklevéllel lehetetlen megválasztanom úgy is. Ha a parasztjaimnak be is tudom adni, a tanító megmozgat mindent, hogy a sok kitűnő közül ne válasszuk éppen a legrosszabbat, csak azért, mert az szép, annak mondja itt ez a kis fotográfia. Csak legalább az ne volna itt, töprengett magában Szemző ur s dühösen dobta félre a kemény karton lapot.

Mintha mozdult volna a képnek a keze. A piczi kis kacsócska, mintha fenyegetően emelné fel a kezét Szemző Balázsra, s bocsánat kérőén nyúlt megint utánna.

— Nevetséges. Hogy nem olyan fényes az oklevele ? Vájjon mennyivel volt különb az enyém ? S ér az valamit, ha egy pár kitűnővel több van itt a papiroson. — Elégséges, hát kell annál több is. Badarság többet kívánni annál a mi elég.

Mintha barátságosan intene felé az a kéz a képről. Szinte biztatja Szemző Balázst:

— Ne, ne félj, nyújtsad csak bátran felém a te erős kezedet, én nem hagylak cserben.

A jegyző ur pedig oda állt a nagy tükör elé, letörölte róla a rátapadó port s tanácsot tartott maga