Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-24 / 12. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY kát köszönöm. Másfelé lévén elfoglalva, ez utón üd­vözlöm a márcziusi eszméket ünneplő lelkes fiatal­ságot. (Str.) — Gyászeset. Mint lapunk zártakor részvéttel értesülünk, Báthory János, a nagykárolyi takarékpénz­tár nyugalmazott pénztárosa, városunk legöregebb em­bere, a ki minden intelligens embernek emberemléke­zet óta Muki bácsija volt, szombat virradóra élte 90-ik évében végelgyengülésben elhunyt. A megboldogult fiatalabb éveiben mérnök volt, tagositó mérnök s mint ilyen, sok éven át a gróf Károlyiak uradalmi mérnöke is volt. Később a nagykárolyi takarékpénztárnak fő- pénztárnoka lett s mint ilyen vonult évekkel ez előtt jól megérdemelt nyugalomba. A közügyek terén soha sem vett tevékeny részt, de előzékeny modoráért min­denki tisztelte és öregkorában dédelgette a jó Muki bácsit. A gróf Károlyiak nagykárolyi ágának is kedves embere volt fiuról-fiura, úgy hogy ha gróf Károlyi Ist­vánnál névnap vagy más valami családi ünnepély volt, Muki bácsi mindig hivatalos volt arra. Szóval azon ritka emberek közé tartozott, a kik éltük hosszú al­konyát, a melylyel megajándékozta őket a gondvise­lés, embertársai osztatlan becsülése és szeretete között élte le. Rászolgált erre becsületességével, szivjóságával és nemességével. Benne Báthory István helybeli gyógy­szerész édes apját gyászolja valamint a Wagner család rokonát. Temetése f. hó 24-ikén ma d. u. 4 órakor lesz. Áldás emlékére! A család a következő gyászjelentést adta ki: Özv. Báthory Jánosné született Wagner Anna; Báthory István és neje született Jordán Terézia; vala­mint fiuk József, úgy a maguk, mint az összes roko­nok nevében is, a legmélyebb fájdalommal tudatják, hogy a felejthetetlen jó férj, a kedves apa, nagyapa, após Báthory János okleveles mérnök életének 90-ik évében, a haldoklók szentségének példás vétele után, folyó évi márczius hó 22-én végelgyengülés követ­keztében elhunyt az Urban. Megboldogult drága halot­tunk hült tetemei folyó hó 24-én délután 4 órakor fognak a róm kath. egyház gyászszertartásai mellett a halottas háznál beszenteltetni és a mesterrészi róm. kath. sirkertben örök nyugalomra elhelyeztetni. Az engesztelő szentmise-áldozat pedig 26-án délelőtt 9 órakor fog leikéért a mesterrészi temető kápolnájá­ban az egek Urának bemutattatni. Nagy-Károly, 1901. évi márczius hó 23-án. Adj Uram örök nyugalmat neki! És az örök világosság fényeskedjék neki ! Nyugodjék békében ! Ámen. — A kath. legényegylet f. hó 17-én ülte meg márczius Idusának szent emlékét. Az ünnepély mely nagyszámú közönség jelenlétében folyt le — Tietz Sándor elnök magvas hazafias beszédével kezdődött, utána Sallay Lajos olvasta fel Bartók alkalmi költe­ményét, mire Szilágyi lrénke adta elő ügyesen Tóth „Kik voltak a honvédek“ czimü versét. Czilli Veron- ka kedves és kifogástalan szavalata utáu Niklos János főgymn. tanár ecsetelte a nap emlékét egy tömör felolvasásban, mely számtalan tapsot aratott, mire Léhman Endre nyomdász adta elő lapunk mun­katársának Fliesz Henriknek márczius 15-iki költe­ményét általános tetszés, tapsok kíséretében. — Ezzel az ünnepély véget ért. — Gyászhir. Kató Gyula a helybeli kir. pénzügy­igazgatóság titkára f. hó 19-én élte 46-ik évében váro­sunkban elhunyt. A megboldogult több mint egy év­tizede tagja a helybeli pénzügyigazgatóságnak, a melynek szorgalmas, igazságos, és a mellett előzékeny tagja volt. Mert nem csak barátai körében örvendett szeretetnek, de a közönség körében is, úgy hogy el­hunyta városszerte igaz részvétet keltett. Á derék fér­fiú korai elhunytét özvegye szül. Bartha Etelka sirat­ja. A halottas háznál f. hó 20-án Veres Gusztáv ev. ref. segéd lelkész parentálta el az elhunytat s ezen végtisztességen testületileg jelent meg a kir. pénz­ügyigazgatóság személyzete, valamint a megyei tiszti­kar is. A kir. pénzügyigazgatóság koszorút is helyezett a ravatalra. Temetése f. hó 21-én d. u. 4 órakor volt Szatmáron, a melyen a kir. pénzügyigazgatóság tes­tületileg képviseltette magát. Áldás emlékére! — A láp szabályozás által érdekelt birtokosok gyűlésüket, a melyet Domahidy István hivott össze f. hó 19-re Szatmárra, élénk érdeklődés mellett tartották meg. Mint levelezőnk írja, Jékey Mór, Szerdahelyi Ágoston, Szuhányi Lajos és Domahidy Sándor érde­keltségi tagok felszólalása után elfogadták a felhívásban jelzett pontokat s felkérték Domahidy Istvánt, mint a gyűlés összehívóját arra, hogy a jövő hóban tartandó társulati közgyűlésen ily szellemű indítványt nyújtson be, a melynek elfogadása esetére egy nagy küldöttség fogja felvinni a határozatot a kormányhoz s kérelmez­ni fogja az érdekeltek nehéz anyagi helyzetének javítását. — A Széchenyi Társulat közgyűlését folyó hó 17-én tartotta meg Szatmáron Nagy László alispán el­nöklete alatt. A közgyűlés az igazgató jelentését a múlt évi működésről tudomásul vette. A közgyűlés a f. évi költségvetést 23280 korona kiadással és ugyan annyi fedezettel irányozta elő. A múlt évi pénztári maradvány 249 kor. 43 fillér. A közgyűlés ezután el­fogadta az alapszabályok módosítása iránt előterjesztett javaslatot. Ezután a tisztujitás következett. A tiszt­viselői kart részint alapítványok, részint választás ut­ján a következőleg alakították meg: Elnök: Nagy László, gróf Hugonnai Béla, alelnök: Szuhányi Ödön, Kováts Béla, Hérmán Mihály, id. dr. Farkas Antal. Választmányi tagok alapítók: Dr. Schlauch Lőrincz, Évva Lajos, ifj. Böszörményi Sándor, Domahidy Fe- rencz, dr. Fekete Sámuel, Isaák Dezső, Jákó Mihály, Kováts Béla, Szerdahelyi Ágoston, dr. Chorin Ferencz, Balási József, Melles Emil, Válly Árpád, Kováts Jenő, Kállay Kornél, Nagy László, Privigyei Bertalan, Szent- pály Jenő. Pártoló tagok: Gróf Dégenfeld József, dr. Farkas Antal, Draveczky János. Választott tagok: a) Központból: Antal Dániel, Biki Károly, Bodnár György, Dénes Lajos, Dr. Fechtel János, dr. Fejes István, Ferenczy János, Dr. Hantz Jenő, Hatvani Péter Hér­mán Mihály, Korányi János, Kótay Lajos, Lengyel József, Majos Károly, Regéczi Sándor, Veréczi Antal, b) Vidékiek: Baudisz Jenő, Debreczeni István, Dienes Dezső, Domahidy Elemér, Farkas Jenő, llosvay Endre, Jékey Zsidmond, Kölcsey Antal, Luby Géza, Marosán Kornél, Nagy Béla, N. Szabó Antal, Sváiczer Gábor. A választmány alakuló gyűlésének összehivásával Farkas Antal alelnök bízatott meg. — Ér-Endréd közönsége is megünnepelte a szellem szabadságnak ünnepét, márczius idusát. Dél­előtt 8 órakor hálaadó isteni tisztelet tartatott az ev. ref. templomban. Midőn a Daróczy Pál által ve­zetett dalárda elénekelte Kölcsey Hymnus-át, s Csuto- ros Albert ev. ref. lelkész lépett a szószékre s gyönyörű, bibliai hangú imádságban adott hálát Istennek. Majd a templomból a nagy közönség a fiiskolába ment az iskolai ünnepélyre. Mindkét iskola növendékei elénekelték a Hymnust, melynek elhang­zása után Csutoros Albert ev. ref. lelkész lelkes szavakban magyarázta meg márczius 15-nek jelen­tőségét. — A lelkes beszéd elhangzása után, úgy a fiú mint a leány növendékek közzül többen szaval­tak hazafias verseket. A lélek emelő gyermek ünne­pélyt a „Szózat“ zárta be. Délután 3 órakor a nagy közönség a ref. fiiskola udvarán gyülekezett össze s az ünnepély a következő sorrendben folyt le: Hymnus, énekelte a dalárda. Megnyitó beszédet tartott Csutoros Albert. Zenekar. Márczius lő­nek jelentőségéről pedig Bónyi Bertalan ér-endrédi g. kath. lelkész tartott hazafias lendületben, szép emlékbeszédet. Az emlékbeszéd után Daróczy Pál szavalta el Talpra magyart. A szavalat elhangzása után a zenekar játszott jó magyar nótákat, majd Daróczv Pál szavalta el élénk tetszés mellett a „Márczius 15“ czimü odalszárnyalásu remek költeményt. Ezután a dalárda énekelte a „Szózatot“ melynek elhangzása után Csutoros Albert lelkesítő zárbeszédét tartotta. Végre a nagyszámú közönség a Rákóczy induló hangjai mellett hagyta el a lélekemelő szép ünne­pélyt. Az ünnepélyt társas vacsora és tánczvigalom követte. — Uj ügyvéd városunkban. Dr. Váradi János a városunkból eltávozott Bródy Lajos irodáját átvevén ugyanott ügyvédi irodáját megnyitotta. — A Bródy Lajos által felvett perekben ő szolgál a feleknek felvilágosítással s intézi az irodai ügyeket. — Választás. F. Bánya város a napokban Nagy László alispán elnöklete alatt választó közgyűlést tartott, a melyen dr. Csausz Károlyt választották meg tiszti orvosnak. — Gyászeset. Biltz István nagybányai gör. kath. plébános, kerületi esperes és városi képviselő f. hó 16-án élte 62-ik évében elhunyt. A megboldogult nép­szerű ember volt, családját szerette, a közügyek iránt érdeklődött s a mi fő hazafias gondolkozásu, jó ér­telmű román volt. Béke poraira ! — Márczius 15-ike Tartolczon. Tartolcz köz­ség derék hazafias lelkésze, mint levelezőnk írja Dredeán Jenő gör. szert. kath. lelkész miként a múlt évben hazánk nemzeti ünnepeit méltóan ünne­peltette meg híveivel, — úgy az idén márczius 15-ikét is, hazánk nagy — és világraszóló esemé­nyeinek dicső emlékét és évfordulóját a legméltób­ban és lélekemelőén ünnepelte meg, a mennyiben a nagy nemzeti nap reggelén ünnepélyes nagy misét mondott szeretett magyar hazánkért, annak boldog­ságáért és fölvirágzásáért. — Gyászeset. Böszörményi Károly, kir. tanácsos, a Eerencz József rend lovagja, Szatmár szab. kir. város nyug. polgármestere f. hó 19-én élte 79-ik évében Szatmáron elhunyt. A megboldogult egész életét a köztevékenységnek szentelte s nagy érdeme marad az, hogy az ő polgármestersége alatt vette kezdetét Szatmár város rohamos haladása. Béke poraira! — A népszámlálás eredménye vármegyénkre nézve a következő. 1890. évben volt a vármegye lakossága 303032, a mostani népszámlálásnál összeírtak : 337216 lelket, szaporodás 34184 vagyis 1T28 százalék. Mint­hogy pedig az országos átlag szaporodás csak 9-96 százalék a miénk kedvezőbb 1 '32 százalékkal. — A nagykárolyi vadászegylet alapszabályait a földmivelési miniszter jóváhagyási záradékkal leküldte, — Husvétra kalapok, ingek, czipők, gallérok, női blouzok, gyermek ruhák, nyakkendő, parfümök, szappanok, kesztyűk, esernyők, séta pálezák és zseb­kendők legolcsóbb árakért beszerezhető Stern József koronás áruházában Deák-tér Lendek Pál sörcsar­noka tőszomszédságában. — Uj posta. Szatmár vármegyében, a nagybánya- zsibói h. é. vasút Nagy-Nyires állomásán „Nagy-Nyi- res“ elnevezéssel 1901. év április hó 1-én postames­teri kezelés alatt teljes fel és leadási szolgálattal működő postahivatal lép életbe. Ezen postahivatal postai összeköttetését a Szatmár és Zsibó között mind­két irányban naponként egyszer közlekedő 112 és 111 sz. kalauzpostákkal fogja kapni. A postahivatal posta­takarékpénztár közvetítő hivatala gyanánt is fog mű­ködni. — A postahivatal kézbesítési kerületébe Gyöke­res, Jávorfalulu, Nagy-Nyires Lukácsfalu és Tölgyes községeket osztották be. — Nem mulaszthatjuk el a tavaszi idény beálltá­val, hogy Jacobovics József helybeli előnyösen ismert kereskedő üzletét a n. é. közönség figyelmébe ne ajánljuk, mert szükségletét bármilyen igényű vásárló a legolcsóbban és valóban jó minőségű áruval fedezheti. Egyes czikkek árai csakugyan meglepő olcsók. A mai hirdetések között árjegyzék kivonata látható. — Ne higyje, hogy helyesen cselekszik, ha egy doboz padló-fénymáznál 10 krt. meg akar takarítani. Igazán tartós és szép padlófénymáz csakis a hires valódi Eisenstader-féle Linoleum-padló-fénymáz : a törv. bej. „Vaslovag“-védjegygyel, melylyel újabb időben a háziasszonyok még a konyhabútorokat is fáradság nélkül tükörfényesre mázolhatják. Minden dobozon rajt kell lennie a „Vaslovag“ védjegynek, máskép hamisítvány. — A Réthy-féle pemetefű ezukorka a leghatáso­sabb szer mindennemű köhögés és rekedtség ellen. Számtalan elismerő nyilatkozat bizonyítja, hogy e kitűnő alkatrészekből készült, kellemes izü ezukorka kiváló tulajdonságainál fogva a legjobb eredménnyel használtatik. Dobozonkint 60 fillérért kapható min­denütt. Megrendelhető a készítőnél, Réthy Béla gyógyszertárában, B.-Csabán is, ki 5 dobozt bér­mentve küld 3 koronáért. — Kiváló esetek bizonyítják, hogy a csuz és köszvényes bántalmak leghasznosabb gyógyszere a Zoltán-féle kenőcs. — Üvegje 2 korona. — Zoltán B. gyógyszertárában Bpest. Sétatér u. A leg­híresebb orvosok is ajánlják e páratlan kenőcsöt, mely nemcsak a bel-, hanem a külföldön is nagy elterjedtségnek örvend. — Vetőmagvak. Az utóbbi időben bizonyára fel­tűnhetett gazdaközönségünknek, hogy mesterséges utón nagy reklámot csinálnak a vetőmagvaknak, s el kell ismerni a nagy reklámozásnak azt a hatását, hogy megszéditheti a gazdaközönség egy részét, mely figyel­men kívül hagyja azt a közmondást hogy „a jó bor­nak nem kell ezégér“. Mi sem akarunk ebbe a hibába esni, nem reklámozni akarunk, de a megyei termékek és árak érdekében emelünk szót. Ifj. Freund Sámuel szatmári magkereskedése nemcsak kielégíti a gazda­közönség szükségletét de megbízható kifogástalan áruival rövid idő alatt is bizalmat gerjesztett közön­ségünkben s midőn ő akkor is rendelkezésére áll a megyei t. gazdaközönségnek mikor a gazda termé­két el akarja adni, vetőmagvak helyi kellő kielégítése mellett, óvakodjunk az idegen reklámoktól. 4—7 — Köszönet nyilvánítás. Felejthetlen jó fiam elhalálozása alkalmából, részvét annyi oldalról nyil­váníttatott, hogy azt külön külön megköszönni telje­sen lehetetlen volna, miért is ez utón mondok úgy magam, mint bánatos családom nevében köszönetét mindazoknak, kik gyógyithatlan fájdalmnnkat enyhí­teni igyekeztek. Dengeleg 1901 Márczius 15 Tasnád- szántói Becsky Géza. — Érdekes olcsó könyvek Sirisaka Andor la­punk utján tudatja a t. olvasó közönséggel, hogy a saját szerkesztésében és kiadásában megjelent mun­kái közzül az alábbi három müvét — miután nyom­dászával már teljesen leszámolt — fél árban küldi bérmentve. Munkái ezek: 1. „Magyar Közmondások Könyve“ (22 ív, 352 oldal) 4 kor. helyett 2 kor. — 2. „A közmondásokról“ Tanulmány(4 ív 64 oldal) egy kor. helyett 50 fillér. — 3. „Anyósok Könyve“ Humorisztikus, szatirikus anyós-tárgyú apróságok mulatságos és tanulságos gyűjteménye. Temérdek képpel, százannyi élczczel. (12 ív 192 oldal) Fűzve 2 kor. helyett 1 kor. Díszpéldány 4 kor. helyett 2 kor. — Megrendelési czim: Sirisaka Andor, Bogdása (Baranya megyében.) ____________________________ Je len számunkhoz 1 és fél iv melléklet van csatolva. Felelős szerkesztő: BAUDISZ JENŐ. Laptulajdonos: R Ó T H KÁR OLY. Jobb és megbízhatóbb gazdasági- és kerti-magvak nem léteznek, mint a minőket 37 év óta szállít MÄÜTHNER ÖDÖN cs. és kir. udvari magkereskedése BUDAPESTEN Irodák ésí VII. Rottenbiller-utcza 33. raktárak :) (Közúti villamos megállóhelye) Elárusító j VI. Andrássy-ut 23. helyiségek: j (Am. kir. operával szemben.) 226 oldalra terjedő képes árjegyzékét kivá natra ingyen és bérmentve küldi. 5—10 Nyomatott Róth Károlynál Nagy-Károlyban.

Next

/
Thumbnails
Contents