Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1901-03-17 / 11. szám
Nagy-Károly, 1901. márczius 17. 11. szám. XXVII. évfolyam. SZATMÁR VÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE.-m MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP, mSZERKESZTŐSED ÉS KIADÓHIVATAL hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: Aagy-Károlyban, Megyeház-utcza 40. sz. ELŐFIZETÉSI ÁBAK : Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Megyoi községek egyházak, iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett 5 korona. Egyes szám ára 20 fillér. *=Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. HIVATALOS RÉSZ. 598—1901. szám. Szatmár vármegye főispánja. Pályázati hirdetmény. Szatmár vármegye törvényhatóságánál kinevezés utján betöltendő Ire,ttá,rrro3si állásra pályázatot hirdetek. Minősítés tekintetében az 1883. I. t.-cz. 1. s 19. §-ai irányadók. Évi javadalmazás 1550 korona fizetés s 200 korona lakpénz. Pályázati kérvényeket e hó végéig átveszek. Nagy-Károly, 1901. évi márczius 2-án. 2—2 Gróf Hugonnai Béla, főispán. A magyar munkás sorsa. Itt is, amott is fölbukkan egy egy hir a fővárosi lapokban arról, hogy X. Y. főherczeg, vagy főpap ennyi es ennnyi ezer vagy száz koronás alapitványnyal a gazdasági munkás és cselédpénztár alapitó tagjai közé lépett. A dicsérő kommentárhoz, melylyel a lapok ez adományokat kisérik, mi is szívesen hozzájárulunk. De ki kell mondanunk azt a nézetünket, hogy bizony gyér számban olvastuk még eddig az ilyen híreket. Lehet, hogy eddig még nem csináltak megérdemlett reklámot az intézménynek, de az az egy bizonyos, hogy még igen kevesen adakoztak ez uj humánus intézmény javára. Már pedig, hogy milyen áldozatkész tud lenni a magyar társadalom egyes közczélok érdekében, azt nem egyszer volt alkalmunk tapasztalni az utóbbi években. Itt van a Kossuth szobor nyolczszázezer koronás alapja, az Erzsébet királyné szobrának ugyanolyan összegű alapja. Az elmúlt hónapok alatt egy elterjedt napilap révén vagy 130000 korona gyűlt össze a Vörösmarty szoborra. A magyar társadalom tehát a saját jószántából, minden anyagi vagy morális kényszer nélkül két millió koronát adott össze erkölcsi czélokra, szobrokra. Fényes bizonysága ez annak, hogy milyen hatalmas eredményt tud elérni az olyan czél, mely viszhangra talál a magyar nemzeti társadalomban és annak áldozatkészségére appellál. Kérdjük most: a magyar gazdasági munkás sorsának javítása, ekzisztencziájának biztosítása nem olyan czél, melyet lelkesedéssel kell felkarolnia ez ország társadalmának? Amilyen dicső dolog a halott nemzeti hős, a királyné és a költő emlékéért áldozni, ugyanolyan jóravaló czél az élők millióién érezni és pénztárukba nyúlni. Kellő összhangban kell, hogy legyenek közéletünkben az ideálizmus és a czélszerüség követelményei, a gyakorlati élet. Országszerte most folyik a gazdasági munkás és cselédpénztár szervezése. Éppenséggel nem mondhatnók. !iogy valami nagy zajjal történnek ez az országos akczió; a hivatalos körökön kívül alig tudnak róla valamit. Azt hisszük, nem szükséges, hogy méltassuk ennek az uj intézménynek óriási fontosságát, mely ha gyökeret ver nálunk, Magyar- ország az első helyre emelkedik a müveit államok között, melyek a humanizmus elveit vallják. Az összes munkásnép biztosítása betegség és rokkantság esetére olyan intézmény, aminő még sehol a világon nincs. Rólunk vennének példát a szocziális problémákkal küzködő kulturálamok. S ime, a mi jótékony és áldozatkész társadalmunk nem mozog! A néhány nagy ur példája, aki eddig adakozott, nem igen talál követőre. Pedig a társadalom anyagi hozzájárulása nélkül ez intézmény hosszú éveken át nem lesz még életképes. Pénz sok—-sok ezer forint kell a kezdéshez s ezt a pénzt az intézményt megalapító állam nem bocsáthatja rendelkezésére. De ha a magyar vagyonos osztály kötelességének tudatára ébred s adományaival néhány százezer forintos alapot teremt: biztosítva van az intézmény prosperálása, amely kedvező konjunktúrák között 6—7 esztendő múlva már elfogja viselni terheit a maga erejével, a munkások befizetett filléreivel. Teljesítsük tehát kötelességünket! Munkásintézményeink legjelentősebbjei közé tartoznak eddig a betegsegélyző pénztárak, melyek immár behálózzák az országot s gyökeret vertek. Hosszú ideje már annak, hogy e pénztárak reformját sürgeti minden tényező, első sorban a munkásnép. Sok, itt elsorolhatatlanul sok hibája van ez intézménynek. A nagy szaktanácskozmány, mely a kereskedelmi miniszter védnöksége alatt a betegsegélyző pénztárak reformjáról tanácskozott, a tizenkettedik órában ült össze. S igen tanulságos volt e tanácskozások eredménye, az uj törvény alkotói kész anyagot kapnak a kezükbe. Viszont igaz az is, hogy T A R C Z A. Adatok életrajzomból. (Egy becsvágyó ember feljegyzései.) Sokszor gondolok arra, hogy elenyészően csekély amaz emberek száma, a kiknek a halált elkerülni sikerül és ennélfogva bekövetkezhetik az a nap is, a melyen nekem is át kell engednem porhüvelyemet az enyészetnek. És a mikor ezt megfontolom, megdöbbenve jövök rá, hogy életem és működésem nincsen kellőleg megörökítve az utókor számára. Tevékenységem csendben folyt le. Mindig kerültem a feltűnést, a zajos sikereket. Nem Írtam sem könyveket, sem színdarabokat. — Hiszen kérdés, hogy a hálátlan nemzedék tudta volna-e azokat méltányolni ? Nem foglalkoztam a politikával, nem szerepeltem a közpályán, mert a kor sivár szelleme kedvemet szegte, és katonai babérokat sem szerezhettem, mert hiszen már az első sorozásnál minden katonai szolgálatra végleg alkalmatlannak nyilvánítottak, nem voltak nevezetes szerelmeim, nem követtem el semmi nagy gaztettet és nem találtam fel semmit. És noha mindezeket nem cselekedtem meg, mégis érzem, hogy nevezetes ember vagyok. Mig mások ugyanis cselekedeteikkel szereztek érdemeket, az én értékem azokban a tettekben van, a melyeket nem követtem el és azokban a körülményekben, a melyek között nem követtem el őket. És az önmegtartóztatást és szerénységet oly erényeknek tartom a melyek kell, hogy biztosítsák az embertársak elismerését; és nagy erényeket gyakoroltam teljes életemen át. Hogy pedig ezt bebizonyítsam itt közlök néhány adatot életemből, a hálás utókor méltánylására bízván azokat. Születésem és gyermekkorom. Atyámat nem ütötte le a hajókötél és anyám sem volt mosónő. Az előbbi mint egyszerű, de becsületes bírósági végrehajtó működött, az utóbbi pedig hitvesi kötelességein kívül nem töltött be egyébb hivatást. Nem jutottam korán árvaságra és állandóan csendes és nyugalmas polgári jólét vett körű. Az iskolában sohasem voltam a jobb tanulók között; a szokott segédeszközökkel, mint magán utón vaó oktatás, busás uj évi ajándékok a tanároknak stb. csúsztam át csendesen és nagyobb izgalmak nákül egyik osztályból a másikba. Íme amaz okok, a melyek eleve meggátoltak abban, hogy regényhőssé válljak. Ha apámét leütötte volna a hajókötél, anyám mosónő lett volni, engem gyermek koromba kóbor czigány komédiások csapata ragadott volna magával — életem nem e válhatott volna tarka sőt izgalmas jelenetekben, idegfe:zitő szövevényekben gazdaggá, melyek esetleg valanely rém- regényiró tollát ihlették volna megírásra, ki udja mi lyen káros befolyást gyakorolna azoknak az ifjaknak képzelmére. a kit esetleg olvassák. Én azonb.n csendes polgárcsaládban születtem és gyermekévem nevezetesebb esemény, kalandok, különösségei nélkül folyt le. Én ezt tartom hölgyeim és uraim dső ifjúkorom nagy érdemeinek. Pályám. Befejezve a középiskolát, más az én heyemben talán folytatta volna tanulmányait. Büszkén morihatom, hogy én erre nem is gondoltam. Vagy talán jogász lettem volna és esetleg helytelen, erőtlen, vélelmeim folytán ártatlan ember társaimnak kellett voha töm- löczbe senyvedniök ? Vagy orvos, mikor me; kellett gondolnom, hogy hibás gyógykezelésem, vág] sikertelen operáczióim számtalan embertársamat jutathatták volna korai sírba ? Politikus talán, hogy mir államtitkár, vagy miniszter — hiszen tudjuk, hqy ész vagy tehetség ez állások eléréséhez nem kell — mér- hetlen károkat okozhattam volna szeretett haamnak ? Óh nem ! Bennem az önfeláldozás, a köz-jó zeretete legyőzte a leglángolóbb ámbicziót. Azt a pályálválasz- tottam, melyen atyám is működött: egyszrü, de becsületes végrehajtó lettem, lemondásomért mi várok jutalmat, de azt hiszem, hogy mindenki, aki e lapokat olvasni fogja, tisztelettel fog meghajini emlékem előtt és az elismerés érzését fogja szerelni az önfeláldozás e szép példájának, mely a mai korban hajh’, oly ritka ! . . . Működésem és életem nevezetesebb mozzanatai: A végrehajtói pályán módom lett volna jósággal, könyörülettel, előzékenyseggel sok könnyet letörölni, sok nyomort enyhíteni. Én ezt sem tettem soha, könyörtelenül jártam el hivatásomban s habozás nélkül vettem el az özvegyek utolsó párnáját is, noha szivem vérzett bele, mert bármily nehéz a kötelesség, az igazi férfinak nem szabad teljesítése elől meghátrálni. Én teljesitettem az enyémet: lelkiismeretem ez irányban is nyugodt. Egy ízben a véletlen folytán valami összeszólal- kozásba keveredtem egy úrral. Az illető hatalmas, atléta termetű ember volt. Rendkívül felingerlődött s igen fenyegetőleg viselkedett. Más az én helyemben bátran helyt állott volna, befejezte volna szóváltását, sőt talán meg is verekedett volna. Nekem rögtön eszembe ötlött, hogy az esetnek hire mehet, vagy port verhet fel. Úgy beszélhetnének felőlem mint bátor lovagias férfiúról, aki nem ijedt meg a saját árnyékától és becsületéért hősiesen szembe száll a legnagyobb veszélylyel. Szerénységem nem bírta el ezt a gondolatot s midőn ellenfelem haragja tetőpontját érte el, a körülállók gúnyos kaczaja között, de keblemben nyugodt öntudattal elillantam. Máskor a ligetben sétáltam. Egyszerre a perzsa sah fogata tűnt fel a láthatáron. A kocsi hirtelen megállt, gyufát kerestek, mert a nagy ur reá akart gyújtani; de gyufája a kiséret egy tagjának sem volt. Már zsebembe nyúltam, kezem megfogta a skatulyát ... Ekkor hirtelen eszembe ötlött valami. Egy pillanat alatt kihúztam a kezemet és szinte futva távoztam egy mellékösvényen. Ismét legyőztem magamat és a nap és oroszlánt természetesen nem kaptam meg. Folytathatnám e feljegyzéseket. De azt hiszem, hogy egyéniségem képe az eddigiektől is tisztán dom- bororodik ki. S ha halálom után akik olvassák e sorokat, igy fognak szólani: — Mily nemes jellem! . . Ez lesz pályám legszebb jutalma. Báttaszéky Lajos. pf Olcsó bevásárlási forrás I Van szerencsém a n. é. közönség becses tudomásara hozni, hogy bevásárlási utamról hzaérkeztem és raktárom újólag a legdivatosabb ruhaszövet-, karton és hazai gyártmányú vászonáruval rendeztem be. Leguabb aranydiszek és gombok nagyválasztékban. Tisztelettel kéiem a n. é. közönséget erről meggyőződést szerezni és bizalmával megtistelni. Kiváló tisztelettel Üzletem Kaufmann Jakab ur házában. 2—10 Mi. 1PMMX JMA Ml Mi MJSWj.
