Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-15 / 50. szám
/ SZATMÁR VARMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. «t=SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: Nagy-Kín olybán, Jókay-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Megyei községek egyházak, iskolák részére egész évi előfizetés beküldése melteH o korona. ügyes szám ára 20 filler. «=Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. ____________ H I VATALOS R É 8 Z. 3413—1901. sz. Szatmár vármegye főispánja. Pályázati hirdetmény. Szatmár vármegye törvényhatóságánál kinevezés utján betöltendő erdődi járási irnoki állásra pályázatot hirdetek. Minősítés tekintetében az 1883. 1. t.-cz. 1. s 19. §-ai irányadók. A kiszolgált altisztek alkalmazásáról szóló 1873. II. t.-cz. 5. §-a értelmében az esetre ha ez állásra kebelbeli hivatalnokok nem jelentkeznének teljes képességüket igazolt igénynyel biró altiszteknek más pályázókkal szemben előnyt adok. '' Évi javadalmazás 1100 korona fizetés és 200 korona lakpénz. Pályázati kérvényeket deczember 31-ig átveszek. Nagy-Károly, 1901. nov. hó 28-án. Gr. Hugonnai Béla, főispán. Az ország költsége. Budapest, 1901. deczember 10. Egyedül az állami tisztviselők azok, akiknek némi oka van örvendeni azon a beszéden, melyben Lukács László pénzügyminiszter ismertette az ország jövő évi költségvetését. Összesen huszonhat millió koronára van tervezve az az összeg, melylyel a tisztviselők fizetését fel fogják emelni, s ebből a pénzből a jövő évben három millió koronát fognak folyósítani. Hát soknak ez a pénz bizony nem sok, még csak nem is elég, de mégis eredmény, melyet az állami tisztvisélők semmi másnak csak a maguk nagyszabású mozgalmának köszönhetnek. De segítségükre volt a sajtó is az eredmeny elérésében s ezért hálával tartoznak a közvélemény ez« i erőteljes faktorának. Három millió korona- akár milyen csekély pénzecskékre forgácsolodik is szét a sok ezer állami tisztviselők között — mégis pénz s különösen a kis hivatal.rakok, az 5—600 forint fizetésű embereknél — nagy pénz. Most már csak az a föladat, hogy ezt az összeget helyesen osszák széjjel. Nemcsak helyesen, de humánusan. Erre nezve volna e sorok írójának egy indítványa, mely radikális ugyan, de szo- czialis szempontból nagyon is jogosult. Az indítvány az, hogy a fizelés emelést az állam ne egyszerre, minden fizetési osztálynál kezdje meg, hanem a kisebb fizetési osztálynál. Akinek kétezer forintnyi rendes fizetése van évente, az nem szorult annyira arra a 100 — 150 forintnyi fizetés emelésre mint az 5—600—800 forintnyi fizetésű kishivatalnokok. S mindössze arról van szó, hogy a magasabb rangú hivatalnokok egy évvel tovább vál nak e fizetesemelésre, mint a kishivatalnokok, amivel aztán el lenne érve az a czél, hogy egyszerre lehetne azzal az összeggel felemelni a kishivatalnokok fizetését, amelyet az összes hivatalnokok közt való elosztás esetén csak évek múlva érnének el. Szóval ott kellene segíteni leghamarább, ahol legnagyobb a szükség. Az adózó polgárságnak azonban nincs oka örülni a jövő évi költségvetés felett. Igaz, hogy van valami hetvenezer korona felesleg, de ez csak afféle számlázási coup, amelynek a gyakorlati életben semmi jelentősége nincs. A leg- szomorubb az, hogy illetékes helyről elhangzóit az a kijelentés, hogy a progresszív adó reformot sem a jövő, sem az aztán jövő évben életbe léptetni nem lehet, hanem csak akkor, ha a közgazdasági helyzet gyökeresen jóra fordul. Csinos terminus! Mikor fog az ország közgazdasági helyzete gyökeresen jóra fordulni ? vagy egyszerűbben kifejezve: mikor fog Magyarországnak jobban menni ? Hol a próféta, aki ezt megtudná jósolni, hol az okos ember, aki errenézve csak rffeg’kőzelitő határidővel tudna kecsegtetni ? Az ilyen kijelentések éppenséggel nem alkalmasak arra, hogy megnyugtassák a gonosz adórendszer nyomása alatt nyügő országot. A pénzügyminiszter tavalyi expozéja óta úgy várta az ország a progressziv-adót, mint a Messiást. S most a Messiást elhalasztották bizonytalan időre. A megyék és városok dotacziójába alig észlelhető valamelyes emelkedés, a jövő évi költségvetés tervezetében Hát e régi gravamen tekintetében sem történik semmi változás. A jó vidék folyton csak nyögjön az- adó terhe alatt, tartsa fenn a maga költségén az uutono- mikus szervezetet, a közigazgatást anélkül, hogy az omnipotens állam e nehéz terhek viselésében segítségére lenne? .. Keserű, nagyon keserű, hogy tűrnünk kell ilyen igazságtalan állapotot. Igaz, hogy nemcsak a lakosság helyzete kényes és nehéz, hanem az államé is. A minden kritikán alóli közgazdasági helyzet a kincstárnál is erősen érezteti hatását. Igaz, hogy az általános pangás folytán az állam bevételei is megcsappannak. De azért egy ezer milliós költségvetés keretében mégis lehetne fedezetet találni a leg- méltányosabb és legsürgetőbb követelésekre. Természetesen ismét kilátásba van helyezve, hogy a legközelebbi jövőben megint tekintélyes számú uj milliókat kell a hadseregre áldoznia az országnak. Már hónapok óta hallunk erről T A R C Z A. Hűtlenség1. „Hát igazán elmész? Elhagyod férjedet, ki imád, kis fiadat, ki őrjöng érted ; kellemes otthonod, családi boldogságod, mindent feláldozni vagy kész egy férfiért, ki most szeret s ha megunt, elhagy kíméletlenül, nem törődve boldogtalanságoddal, mely különben jól megérdemelt bünhödésed volna, melynek tudata lelkifurdalásokat okozva összetépázná gyönge szivedet! ? Edith! Lásd, én megbocsájtok, én férjed, kit annyira megbántottál, ki oly hü maradt hozzád; megbocsájtok, holott irtózatos tudnom, hogy mást szeretsz s hogy az, kit én eddig hűn szerető hitvesemnek gondoltam, csak ámított, mást szeretett, Edith. Halk zokogás követle e szavakat. —- Erdei Jenő zokogott, most először életében. — Öt évi házasságuk alatt ki nem irigyelte volna boldog sorsukat, úgy éltek mint a galambok, egyik a másik szájából ette meg a falatot. Edith hü feleség volt, szerette férjét öt éven át mindaddig, mig Dotróy Ágosttal, az X-i huszárezred dalias főhadnagyával találkozott. — Gőgös, de szép fiatal ember volt. — Edith egy délutáni sétája alkalmával találkozott vele s a fess katonaruha nem tévesztette el hatását nála sem. -- Mindennapi találkozásuk következménye szoros szerelmi visszony volt és Edith férje távolléte alatt saját lakásán is fogadta Dotróyt. — Gyermeke kezdetben igen érdekesnek találta a kardot, melyet játékszerül kapott azért, hogy a kötelességeiről megfeledkezett anyát ne háborgassa pásztoróráiban. Mikor egyszer azért a kis Imre azt kérdezte atyjától van-e neki is olyan hosszú kardja, mint Dotróy bácsinak, Edith mindent bevallott. — Erdei kétségbeesésében elrohant, csak harmadnapra jött haza. Miután feleségének megmagyarázta eljárásának jelemtelen voltát és annak súlyos következményeit, kész volt feledni és megbocsátani, mert meg volt győződve Edith romlatlanságáról és csak hirtelen jött, de hamar múló szerelemnek gondolta az egészet. Edith férje könyörgő szavaira csak ennyit felelt: „Nem lehet Jenő, nem lehet“, nagyon szeretem, nem élhetek nélküle, bocsáss meg! “ „Edith gondolkodj“ szólt Erdei,“ gondolkodj; nem azért tartóztatlak, mert nem tudnám nélkülözni szerelmedet, csupán nevem becsületessége és gyermekünk kedvéért kérlek maradj és óvd meg becsületünket.“ „Mama, mama, ne menj el!“ siránkozott a kis Imre Edith ruhájába kapaszkodva. Edith gondolkodott. — Arcza fakószine elárulta a harczot, melyet erkölcs és szerelem vívott bensejé- ben. — Szerelme győzött, elment. — Férje nem tartóztatta s mikor az ajtóhoz kisérte, egy rövid mondatban igyekezett flegmáját kimutatni, amennyiben igy szólott : „Ügyvédeink elintézik a válás ügyét, kérem gyors intézkedését! * * * * i Azóta 25 esztendő múlt el. — A kis Imréből derék, deli ifjú lett; komolyságát, herkulesi termetét és tiszteletet parancsoló modorát atyjától örökölte, ki öt héttel neje távozása után kesergésének lett áldozata. Imrét nagybátyja tanittatta s miután az egyetemen vizsgáit jeles sikerrel letette, ügyvédi irodát nyitott neki. Szent István napján Imre a temetőbe hajtatott atyja sírjához. — A sirkertben nagyon kevés látogató volt s igy hamar felkereshette atyja nyugvóhelyét. — Ott térdepelt három órán át s mikor felegyenesedni akart, fáradtan dőlt le újra, csak a közelálló szolga segítségével emelkedhetett fel. — Tántorogva indult el a sírtól, egy közelről hangzó sikolyra azonban megállt és körülnézett. — Miután senkit sem látott, tovább ment. A temető kapujánál ismét megállani volt kénytelen, a sikoly mintha újból hallatszott volna. — Viszszafordult szolgájával s keresgélve járta össze a temetőt. — Nem talált senkit. — A kapuhoz érve egy koldus feléje nyújtotta csuztól eltorzított sovány kezét, melyben kis borítékot tartott. — A levél átadása után nyomban távozott. Imre tekintettel izgatottságára, melyet imája okozott, nem bontotta fel a borítékot, hanem kabátja oldalzsebébe rejtette és hazahajtatott. Már elesteledett. — Imre lámpát gyujtatott s egy öreg támlás székre ült, az egyedüli atyja bútorjaiból fennmaradt emlék. — Kedvencz ülőhelye volt ez, melyen oly gyakran tudott elmerengni a múlt bonyodalmas történeteiben ; visszahívta emlékeibe mindama jeleneteket, melyek atyja és anyja között lejátszódtak s melyeknek ő is tanúja volt. — Anyjáról nem szívesen emlékezett meg, képét elégette s rokonainak megtiltotta, hogy előtte említést tegyenek róla. Á lámpa elé állt, hogy a kapott levelet felbontsa. — Ismeretlen irás volt, női kéz Írása. — Imre átfutotta hamarosan, majd fenhangon magában mormogta : Uram ! Ne menjen el hazulról most, beszélni óhajtok Önnel! Rövid leszek ! X !! ! Csak ennyi volt, minden aláírás és magyarázat nélkül. — Alig hajtotta össze a levelet, máris kopogás hallatszott ajtaján. Szabad 1 Középtermetű halvány nő lépett be. — Arczán régi szépségének nyomai még most is látszottak ; szemei beesettek, vonásai fájdalmasak voltak, egész lénye szomorú múltat és még szomorúbb jelent árultak el. — Ruhája nem volt kopott, egyszerű fekete öltözék volt. „Bocsánat, hogy háborgatom uram, csak kérdezni akarok valamit!“ „Kérem hallgatom!“ „Kedves atyja rég meghalt, azt megtudtam ezelőtt öt évvel és csak azt szeretném tudni, mi történt anyjával, Edithtel! Ne Ítélje el indiskrécziómat, ne gondoljon semmire, csak válaszoljon.
