Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1901-12-08 / 49. szám

Nagy-Károly, 1901. deczember 8.-á=©_ szám.

XXVIL évfolyam.

SZATMÁR VÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE.

MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP, mSZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL

hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők :

A'ayy-Károlybán, Jókay-utcza 2. sz.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Megyei községek egyházak, iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett o korona.-s* ügyes szám ára 20 fillér. *=Hirdetósek jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér.

Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el.

kt

HÍVA talp s r é s z.

Szatmár vármegye közönségének 1901. évi november hó 28-án tartott rendkívüli bizottsági közgyűlésének jegyzőkönyvi kivonata. 1083—1901. bjkv. sz. Olvastatott a nagyméltóságu m. kir. belügyminiszter urnák f. évi nov. hó 7-ről 112,421. sz. alatt kelt körrendeleté, melyben tekintettel arra a körülményre hogy az 1895. évi deczember havában megtartott általános tisztujitás alkalmával megválasztott vármegyei tisztviselők megbízatása f. évi deczember hó 31-én lejár — felhívja a vármegye közönségét, hogy az általános tisztujitásnak az 1886. XXI-ik t.-cz. 79. §-sa értelmében az év vége előtt leendő megtartása iránt akként intézkedjék, hogy az uj tisztikar a jövő év január hó 1-én működését megkezdhesse. — Kifejezésre juttatja egyidejűleg azon meggyőződését, hogy a vármegye közönsége tisztviselőt választó jogával egybekötött erkölcsi felelősség átérzésének és az ide vonatkozó törvények rendelkezéseihez való lelkiismeretes alkalmazkodásának együttes hatása képes csak biztosítani azon czél elérését, a mely az 1886. XXI. t.-cz. rendelkezéseiben nyer kifejezést, és ezért kiváló súlyt helyez arra, miszerint a vármegyék törvényben gyökerező nagyfontosságu tisztujitása jogukat — minden más tekintetek háttérbe szorításával — egyedül a közigazgatás jól felfogott érdekeinek kielégítése c céljából gyakorolják, végül figyelmezteti a vármegye közönségét, hogy úgy a megválasztott vármegyei tisztviselők minősítését illetőleg, valamint a választási eljárás ellen esetleg benyújtott panaszokban az 1896. XXVI. t. ez. 42. §-a értelmében am. kir. közigazgatási bíróság van hivatva eljárni. A felolvasott belügyminiszteri körrendelet tudomásul vétetvén, az állandó választmány véleményével egyezőleg — a vármegyei székház nagytermében megtartandó

tisztújító közgyűlés

határidejéül 1901. évi deczember hó 19-ifc és következő napjai azzal tűzetnek ki, hogy az ülés 19-én d. e. 10 és fél órakor veszi kezdetét. A közgyűlés ezen határozatáról a nagyméltóságu m. kir. belügyminiszter ur külön felirat, vármegyei főispán ur ő méltósága külön kísérő irat utján a határozat csatolása mellett, — továbbá a járási főszolgabíró és polgármesterek kihirdetés, — valamint az összes vármegyei tisztviselők, és az 1902. évre érvényes megbízatással és jogosultsággal biró

Aármegyei bizottsági tagok tudomás végett jegyző- könyvi kivonaton, azzal értesittetnek, hogy jelen jegyzőkönyvi kivonat a tisztújító közgyűlésre való meghívó gyanánt is tekintendő, egyszersmind jelen határozat a vármegyei hivatalos közlöny két egymásután következő számában a tisztújító közgyűlést megelőzőleg közzététetni rendeltetik. Kelt mint fent. Kiadta : Iiosvay Aladár, vm. főjegyző. Nagy László, alispán.

3413—1901. sz. Szatmár vármegye főispánja.

Pályázati hirdetmény.

Szatmár vármegye törvényhatóságánál kinevezés utján betöltendő

erdődi járási irnoki állásra

pályázatot hirdetek.

Minősítés tekintetében az 1883. I. t.-cz. 1. s 19. §-ai irányadók.

A kiszolgált altisztek alkalmazásáról szóló 1873. II. t.-cz. 5. §-a értelmében az esetre ha ez állasra kebelbeli hivatalnokok nem jelentkeznének teljes képességüket igazolt igénynyel biró altiszteknek más pályázókkal szemben előnyt adok.

Évi javadalmazás 1100 korona fizetés és 200 korona lakpénz.

Pályázati kérvényeket deczember 31-ig átveszek.

Nagy-Karoly, 1901. nov. hó 28-án.

Gr. Hugómnál Béla, főispán.

Tisztujitás.

Vármegyénk közönsége t. hó 19-én tartja meg tisztújító közgyűlését, talán az utolsót, tekintettel arra, hogy ez alatt a cziklus alatt keresztül akarják vinni az államosítást.

Mi megvalljuk őszintén, most sem hisszük azt el, hogy ez az utolsó tisztujitás legyen. Hisz sokszor beszéltek már ezt, sokszor kilátásba helyezték s mindig jött közbe valami, a min hajótörést szenvedett Azért mi, a kik már 25 évvel ez előtt, lelkes hívei voltunk a köz- igazgatás államosításának, kívántuk azt a

nemzetiségi viszonyok javítása érdekében, ma úgy vagyunk a kérdéssel, hogy annyira elpos- ványitva látjuk e tért, hogy nem hiszünk annak sikerébe, nem hisszük azt, hogy az ellenáramlatok mellett rövid idő alatt jól és sikeresen keresztül vihető lesz az.

De hát ne beszéljünk a messze jövőről, hanem az adott viszonyokról és ez nem más, mint a tisztujitás.

Megvagyunk győződve arról, a miről csak is a tapasztalat győzött meg bennünket, hogy ha a vármegyék szép hivatásuk teljes tudatában és önérzetesen gyakorolnák választási jogukat, ha kellő létszámú tisztviselőink volnának, még választási rendszer mellett is lehetne jó köz- igazgatás.

Mert a vármegyei közigazgatás ma olyan, hogy drasztikus kifejezéssel éljünk, mint a veszett kutya, a melynek ha veszett hírét költik, el kell pusztulnia. Szóval sokkal jobb a hírénél.

De hogy igazán jó legyen, az a vármegye közönségétől függ. Ugyanis ha a kandidáló bizottság és a közgyűlés szem elótt fogja tartani, hogy minden melléktekintet nélkül csak arra alkalmas, bevált erőket jelöl ki és választ meg, ha tekintettel lesz a minősítésre, a szolgálati évekre, az előmenetelnek úgy is kevés eshetőségeire, olyan tisztikart alakíthat, a mely meg fog felelni hivatásának.

Azért a kijelölő bizottságnak a képességet, arravalóságot és minősítést kell mérlegelnie, a tisztújító közgyűlésnek ezen kívül azt is, hogy a jó közigazgatás érdeke bizonyos állandóságot, stabilitást is követel.

Vármegyénk tisztikarát úgy ismerjük, hogy meg tud és meg tudott felelni hivatásának, a korszinvonalán áll s bármelyik vármegyének is díszére válhatna.

És mert ilyen képet alkottunk magunknak a jelenlegi tisztikarról, nem hisszük, hogy

T A R C Z A.

Fűlt.

Tudom máskép lehetne ugy-e édes,

Ha adnám szörnyen a fásult legényt.

Ha Ábrándokra nem vón’ lelkem éhes,

És néha nem firkálnék költeményt.

Ha ypsilon ölelkőznék nevemmel,

És volna pénzem, mázsa számra, sok. . . És innék finom csimbora sereggel,

S a henczegés nem lenne már titok.

Ha elsusognám szenvelgőn, blazirtan,

Van inasom és öt szobás lakom, Hazugság mind, mit eddig összeirtam,

A hitet Istent úgy kikaczagom, . . .

Ha biztatnálak puha lágy kacsodba Egy cseppet sem való ám a dolog,

Akkor talán hajolnál méla szómra S lehetnénk tán még együtt boldogok.

De őt a ki majd egyszer az enyém lesz. Nem várja hintó, czifraság, se fény, . . . Dolgozni fog, akár csak én az édes,

És nagyzolás nem tündöklik szemén 1 És dolgozunk anyánkért mind a ketten, Nem kérdezzük ma merre van a bál, Csak csókolózunk boldog önfeledten Mig itt nem lesz a szomorú halál 1

S a megnyugvás lesz az én drága pálmám, Hadd másszanak a létrán fel csak ők,

Kik nem merengenek a lélek álmán,

Kiket megvett és sorvaszt rég a gőg 1

Csöndes homályban örzőangyalommal,

— Segít az Isten — majd boldog leszek. . .

S el-el nótázom kicsi madarammal S imádkozom, ha itt az est, a regg !

Lásd édes, milyen nagy az ür közöttünk, Felejtsük egymást. . .hej pedig be kár. . . Talán galamb is szárnyalna fölöttünk,

Ha nem volna a lelked oly sivár.

Mindegy. . . rövidke láz hervasztja szivem, Majd lassudan ezt is kiheverem,

És a jövőt álmokkal telehintem . . .

Oh’ megdicsőül, meg a szerelem !

Fliesz Henrik.

A nagy György.

Mikor a gyár éles sivitó hangja az esti 6 órát jelezte, a nagy György, ki mint gépmester rendszerint megvárta amig mindenki eltávozott, elsőnek hagyta abba a munkát. Fejébe nyomta a nagy karimáju, puha olasz kalapját s a kiskapuhoz sietett, a hol estenként a szép Klára várni szokta. Aggodalmasan nézett körül. A nagy térségen, a mely a gyár körül húzódott, nem látott egy lelket se.

— Hátha csak elkésett, dörmögte a nagy György.

De hiába igyekezett magát megnyugtatni. Nekidőlt a kerítésnek s miközben egy rossz szivar sárgás füstjét eregetve a lányra várakozott, elgondolta, hogy talán mégse véletlen dolga e késedelem. Talán az uj mérnök . . . Iszonyú düh fogta el erre a gondolatra, hatalmas tenyerei ökölbe szorultak s szemeiben vad láng lobbant föl, előhírnöke annak a rettenetes indulatnak, amely egyszer már két esztendőre rabbá tette.

A munkások, férfiak, lányok vegyest vidáman tereferélve özönlöttek ki a kis kapun. Éz is, az is köszöntötte a gépmestert, de az nem látta a körülötte nyüzsgő életet. Messzi jártak a gondolatai annál a halvány képű, törékeny, fekete lánynál, aki egy év óta korlátlanul uralkodott minden érzésén. A kire még csak gondolni se tudott kéjes reszketés nélkül.

Az utolsó munkás is rég eltávozott már alkony borult a tájra, mikor a gépmester fölriadt keserű gondolataiból s lassan nekivágott az erdőnek, amely a gyárat a várostól elválasztotta.

Szép szál legény volt a nagy György. Valóságos Herkules. Idealisabb modellt a szobrász keresve sem találhatott az erő mintázásához. Szép volt az arcz is, csak kissé faragatlan s a kemény vonásokat mosolyra lágyulni sohase látták a társai. Két esztendeje, hogy a gyárba került. Akkor szabadult ki a rabságból, amiért agyonverte hűtlen kedvesét. A gyárban nem tudták kicsoda, honnan került. A társai még az egész nevét se ismerték. Nekik csak a nagy György volt, akit tiszteltek a derék munkájáért. Érezték, hogy különb legény náluknál, de nem szerették, mert sohase közösködött velük. A lányokkal sem enyelgett, a mulatságaikban sem vett részt. Nem ivott, nem járt tán- czolni se. Egyetlen szórakozása a fuvolája volt. Ott lakott a gyárban s este munka után néha éjfélig elfuvolázott az ablakánál. A lágy, melankolikus hangok, melyeket a kis szerszámból kicsalt megnyugtatták a lázadó vérét, elsimították homlokán a barázdákat, miket a múlt keserű emlékei szántottak rá.

így éldegélt lassan a nagy György, idejét a munka s az ártatlan szórakozás közt osztva meg, addig az esetig, amelyen a sorsa összehozta a szép Klárával. Igénytelen kis leány volt a Klári, valóságos posványvirág. Árván maradt időnek előtte s ott nevelkedett a gyárban, a hol már tízesztendős korától dolgozott, még pedig a legalsóbb rétegben, a csavargó lányok között. Mire elérte a tizenhatodik esztendejét