Szatmármegyei Közlöny, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-11-04 / 45. szám
SZATMÁR VÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Vés, SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Nagy-Kór olybán, Megyeház-utcza 40. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Megyoi községek, egyházak, iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett 5 korona. Egyes szám ára 20 fillér, «=Hirdetósek jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. HIVATALOS RÉSZ. 27902—1900. sz. Vállaj községben egy drb 21|2 éves, daru szőrű, fennálló szarvú üsző felfogatott. Nagy-Károly, 1900. okt. 18. 28271 — 1900. sz. Folyó hó 10-én a Nagy Lajos vetési lakos szekeréhez egy, mintegy 5 hónapos, barna kanczacsikó akadt s azóta mindég nevezettnél gondoztatik. Nagy-Károly, 1900. október 18. Nagy László alispán. 29198—1900. szám. Hirdetmény. A gyámoltak és gondnokoltak javára a vármegyei pénztárban kezelt pénzek gyümölcsözően leendő elhelyezése s értékesítése tárgyában 773. Bjkvi sz. a. í. évi október 11-én tartott közgyűlésen kelt törvény- hatósági bizottsági határozatot mellékelve azzal a megjegyzéssel teszem közhírré, hogy az idézett határozat ellen a felebbezés az 1886. évi XXI. t.-cz. 8. és 9. §-ai értelmében hozzám a kihirdetéstől számított 15 nap alatt beadható. Nagy-Károly, 1900. okt. 24. Nagy László, alispán. Szatmár vármegye közönségének Nagy-Károly- ban 1900. évi okt. 11. napján és folytatva tartott rendes bizottsági közgyűlésének jkvi kivonata. 773—1900. bjkvi sz. Vármegyei alispán a gyámoltak és gondnokoltak árvapénztárban kezelt pénzeinek gyümölcsözőbben leendő elhelyezése iránt javaslat előterjesztése végett kiküldött bizottság megállapodásáról jelentését ad. 24165. sz. a. beterjeszti. — A bizottság javaslata ■ szerint az árvapénzekből 400,000 (négyszázezer) korona erejéig állampapír, lehetőleg pedig regále-köt- vény lenne vásárlandó, mi által az árvapénzek egy- . része gyümölcsözővé lenne téve s az árhullámzás -folytán előállható csekély árkülömbözet ezen papíroknak értékét annyira le nem szállíthatja, hogy az árva- pénzek többi nagy tömegével szemben az árvák bármi részben is károsodhatnának, — továbbá pedig a kölcsönök . kiadásának könnyebb feltételeire nézve a szabályrendelet megfelelően lenne módosítandó; — végül javasolja a bizottság, hogy a pénzintézetileg gyümölcsöztetést kivihetőnek és biztosítottnak nem tartja; — s az 526. sz. bjkvi határozatra azt is jelenti, hogy az országos központi hitelszövetkezet Valamint a vidéki pénzintézeteknél az árvapénzek elhelyezheté- sét lehetőnek nem tartja, mivel a pénzintézetek külön biztosítékot nem nyújtanak, egyéb megyei alapok elhelyezhető pénzei nincsenek. — Az állandó választmány véleményével megegyezőleg a törvényhatósági bizottság a kiküldött bizottsági illetve alispáni jelentésben foglaltakat magáévá teszi s elhatározza, illetve feljogosítja és utasítja a vármegyei árvaszéket, hogy a gyámoltak és gondnokoltak javára kezelt pénzekből négy- százezer (400,000) korona erejéig állampapírt, lehetőleg pedig regále kötvényt vásároljon, a melynek kamataiból nyerendő jövedelem a kir. adóhivatal által adandó kamat-százaléknál nagyobb lévén, a gyámoltak s gondnokoltak részére adandó kamat jövedelem növekedni fog; — a kötvények vásárlása folytán teendő kiadásokat a gyámpénztári számadás során számoltassa el s a kezelés egyszerűsége és könnyebbsége végett lehetőleg nagyobb tételű és minél kevesebb kötvényt vásároltasson, hogy különösen a pénztőrvizsgálatokat a több apró tételek átvizsgálása megne nehezítse. Egyszersmind az 1900. évi 28720. á. sz. alatt vármegyei alispánhoz beadott javaslattal kapcsolatban a törvény- hatósági bizottság arra is felhívja az árvaszéket, hogy a gyámpénztári kölcsönök könnyebb és gyorsabban czélra vezető feltételeinek megállapítása végett az érvényben levő gyámpénztári pénzkezelési szabályrendelet vonatkozó szakaszának módosítása czéljából szabályrendeleti tervezetet dolgoztasson ki, azt vármegyei alispánhoz terjessze be, ki is felhivatik, hogy a szabályrendeleti tervezetet az ezen ügyben kiküldött bizottság által tárgyaltassa, megállapítás végett a köz gyűléshez mielőbb terjessze be. — Az országos központi hitelszövetkezetet 1900. junius 1-én kelt kérvényére értesíti a törvényhatósági bizottság, hogy a gyámpénztári pénzeket pénzintézetileg gyümölcsöztetni nem hajlandó s egyéb vármegyei alapoknál pénzintézetileg elhelyezhető pénzek jelenleg nincsenek, — E határozat szabályszerű kihirdetés és kormányhatósági jóváhagyás után hajtható végre. — Miről e határozat: 1 — 2 Vármegyei alispánnak 2 példányban az iratokkal kihirdetés és felterjesztés végett; — 3. Vármegyei árvaszéknek ; — 4. Az országos központi hitelszövetkezet igazgatóságának Budapesten kiadatik. — Kmf. Kiadta: Mangu Béla, vm. aljegyző. Nagy László, vm. alispán. Halottak napja. Az emberiségnek egy megható hagyománya, szép szokása a halottak napjának megünneplése. Az esztendőből, a melynek többi idejében tarkán váltakoznak az ünnepek a munkanapokkal, melyek mind az élőkéi, kiválasztottak egy napot — a mely a halottaknak van szentelve. Egészen az övék ez a nap. Felvirradásá- val elüt a vásári lárma, a kenyérért, szenvedélyekért folytatott örökös küzdelem. Lelkünket kiemeljük a mindennapi élet zajos és oly gyakran szennyes zsivajából, hogy azokra emlékezzünk, a kik elmúltak immár. Letesz- szük a pörölyt, a czirkalmat, az irótollat, elfordulunk a hétköznapok örömeitől és kellemetlenségeitől, hogy átengedjük magunkat teljesen a fájdalomnak, a melyet elköltözött szeretette- inkért érezünk. Virágot viszünk e napon behantolt sírjaikra, sok — sok virágot, hogy annak illata behatoljon csendes fekhelyükig és hírül adja nekik, hogy azok, a kiket itt hátrahagytak, szeretettel emlékeznek reájuk. Virág borítja pompás márványemlékét a gazdagnak és fakeresztjét annak, a ki szűkös nélkülözésben töltötte földi létét. Virág jut ennek is, annak is, mert a gyásznak egyforma jele ez; és a dús, ki tömérdek aranynyal váltaná meg, ki szivének drága a hideg hant alul, nem adhat egyebet kedves halottjának fájdalom áldozatul, mint az, ki semmi mást sem kínálhatna érte cserébe, mint szive vérét. íme, a kiengesztelő momentum a halottak ünnepében. Ez a szomorú nap, a mely oly poetikusan esik össze a természet haldoklásával, a borongós és enyészetet terjesztő ősszel, mely oly kérhetetlenül idézi elénk és testesíti meg az elmúlás vigasztalan gondolatát, megT A R C Z A. A viszony vége. ' • ''•h.'T'L'u / hí’- ;:'.. L ;, . ... Hát te sem ismersz rám?! iszonyú! ó, minek is: maradtam életben! . Dénes! te vagy ? Meg kell bocsátanod, úgy megváltoztál, — a szakállad is egészen óriássá, idegenné tesz ... . i . — Tiszta véletlen, hogy még látsz. Nagy beteg voltam ; minek is maradtam életben, én szeren . . . — Kérlek, Dénes, ne izgasd fel magadat. Jöjj velem, (ráérsz egy kissé a kedvemért, ugy-e ? üljünk be itt a kávéház fülkéjébe, elmondod mi történt veled. De ilyen változás! — Barátom, látnád csak a lelkemet, az „változott meg“- csak igazán . . . Egy rom vagyok . . — Kérlek, ne beszélj olyan hangosan, feltűnést kelt az utczán. Jöjj csak, itt a sarkon van a törzskávéházam . . . Ezer esztendeje, hogy nem láttalak! hát beteg voltál? valami tífusz? • —- Talán az is. Tudom is én! ne siess úgy. Kérlek, még alig vánszorgok. Hogy mire való, igy élni ... — Megijesztesz az ilyen, soha sem hallott beszédekkel! De hát térj magadhoz! Lábbadozol, punktum; egyszerre nem kap ám az ember erőre. Az egészséget: is, akár a házat gyorsabban rombolja le az ember, mintsem az ilyen gyorsan újra felépitteti. Én helyetted is hálát adok az Istennek, hogy nem engedett elpusztulni. — Az Istennek! én már nem hiszek Istenben, Ha ő egyáltalán léteznék: régen agyoncsapott volna Villámával. Borzasztóságot beszélsz! Eh, nem hiszek a - tépelődéseidnek. Csak öntsed ki a szivedet, majd kikurállak a hipokondriádból. — Mit parancsolsz ? egy feketét ? vagy teát ? — Kell is nekem ! Nem iszom. — Nem-e ? Viktor, két pohár bavaroisot! — Hát mikör lettél beteg ? Hanem a szakálladat leborotválhattad volna. Tedd is, még ma! — Barátom, akkor csakugyan nem látsz többé- Nagy kedvem volna a borotvát jó mélyen beleszántani a gégémbe. — Fiam,én jobb élczeidhez vagyok szokva. Ugyan szedd össze magadtat! . . Hát valami ok tett beteggé : valaki meggyötörte a szivecskédet mi ? — Megölte. — Á ! ezt jól adod. Hát aztán hányszor támasztotta fel a szivedet egy uj szőke boglya ? néha kettő is egyszerre ?! — Istenemre mondom, velem lehet évődni! ! —- Gyilkos vagyok. — Gyilkos?! Te!? — Az lehetetlen. Szegény, szegény Dénesem ! lázban beszélsz, korán hagytad el a betegágyat, rögtön hazakisérlek, kocsin, aztán jól takarózzál a dunyháidba, hogy izzadj. Ez a pompás bavaroise is elősegíti. Szörpöljed csak! — Hát a kis feleséged mit csinál ? sokat virrasztott melletted ? Hát az édes kis aranyos Vilmácska, beírattátok e már a kisdedóvóba ? Dénes ! hát felelj az Istenért! Micsodta gondolatok tartanak úgy lenyűgözve ? csak nincs okod titkolózni — évelődtem ! ? — Ah, nincs. Barátom, sírni szeretnék és nem bírok. — No, sirass engem! Bűnbe estem : három napja újra elkezdtem a szivarzást, hiába, azt sem bánom, ha rajtavesztek nem élhetek nélküle! Ma sem tudom, hogy lehettem el félévig dohányzás nélkül. Ugy-e, nem bánt a füst. ? — Te, Ödön; mond csak emlékszel — e még Margitra, arra a varróleányra, tudod, a kit te kis grófnőnek neveztél? — Ah, arra a karcsú, nagyon elegáns visszo- nyodra! igaz, valósággal bolondultál utána. Nos? — Ez ölte meg a szivemet. Nincsen szivem többé,. Csak úgy élek a világban, nem érzek semmit, nem törődöm semmivel. Tegnap a hivatalból jöttek, megkérdezni, hogy mikor megyek be újra; nem is feleltem se Molnárnak, se Rubernek; láttam, hogy zokon vették, de biz ez sem hatott meg. •— Hát mi köze ennek a tündéredhez ? hogy is hitták? Maris . . . vagy Margitnak, ugy-e? Nos beszéld el, mi történt ? remélem, kis feleséged nem kapott rajta, hogy a szép leányt kisérgeted ? — Nem, nem, hanem én kaptam rajta Margitot ezt az ideális szépségű, ezt az igazán herczegleánynak beillő, finom, bájos — gyalázatos teremtést! olyan dolgokon kaptam, s éppen akkor, mikor a legnagyobb áldozatot hoztam érette! Te, te nem is tudod: eladtam a lelkemet egy uzsorásnak, hogy valami módot találjak, a megközelithetlennek látszó, ingerlő szép teremtés hajlandóságát megnyerni!-r- Nem tudtam. Hát ez mégis a rendes szalmalángjainál komolyabb volt? Nem hittem volna. Hiszen 6—7 éve mióta nős vagy . . . — Egy egész ezred tisztjeinek volt jó pajtása,, a nyomorult leány ! — Mit nem beszélsz ! — Rutul lelepleztem. Ne akard kérlek, hogy elbeszéljem. Hanem azután a vulkánikus kitörés után teljes apathiába estem. Nem érezten utána sem felindulást, sem örömet, sem bánkódást, reményt -— lelketlen gép gyanánt mozogtam, azt hitték sokan, hogy megbolondultam: te is azt hiszed rólam ugy-e? Ne is tagadd 1 Pedig az eszemnek semmi baja; bár volna! bár ne tudnék emlékezni! de az a szörnyűség, hogy •'7T * i
