Szatmármegyei Közlöny, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)

1900-10-28 / 44. szám

s

Nagy-Károly, 1900. október 28.

szám.

XXVI. évfolyam

Szatmármeívei Közlöny

TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI

^ és VEGYESTARTALMU HETILAP. ^

SZATMÁR VÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE.

MEGIELEN MINDEN VASÁRNAP,

SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL

hová a lap szellemi és anyagi részét illető közleménye* küldendők:

Xagy-Károlyban, megyeház-utcza éG. sz.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett 5 korona.-sä» Egyes szám ára 20 fillér.

Hirdetések jutányos áron közöltetnek.

.Nyilttér“ sora 40 fillér.

Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek, csak rendes levelezőktől fogadtatnak el.

A Szölöbirtokok rekonstruálása.

Magyarország törvénytelen gyermekre/ a szőlősgazdákra jobb idők kezdenW^árra&'fg amennyiben a magas kormány kilépett tartózkodó álláspontjából, és a szőlősgazdák törvényes voltát elismerte, és a rég nem élvezett gyermeki jogokba visszahelyezte. Valóban ideje volt már, hogy Darányi Ignácz föld- mivelésügyi miniszter ur a szőlősgazdákra is gondolt, mert az a sok ezer család, a ki szőlő- gazdasággal foglalkozik, nagy válsággal küzd. A mióta a filloxera olyan nagy pusztítást tett a hazai szőlőtelepekben, a legnagyobb bortermő vidékeken a gazdák a tönk szélére jutottak. Az államnak nem volt módjában ez ideig, hagy azon a sok ezer családon, a kik a szőlővész következtében kenyér nélkül maradtak, segített volna. Az utóbbi években a termés rossz volt ugyannyira, hogy a termett bor értéke kevés volt az adó és a munkadijak fedezésére, a megélhetésre pedig nem maradt semmi, s kölcsönnel kellett a szükségletet fedezni. — Miután azonban éveken keresztül a termés folyton rossz volt, a gazdáknak a bevételi forrása kiapadt, a Jegtöbb szőlősgazda birtoka dobra került, kit az állam, az adóhátralék, kit pedig a hitelezők adósság fejében árvereztettek el.

1897-ben jutott csak a magas kormánynak eszébe az a gondolat, hogy a filloxera által kipusztitott szőlőtelepek helyett újakat kellene létesíteni, és igy létesittetett többek között a Balaton mellékén néhány ezer kataszt- rális hold uj szőlő telep, többnyire a Balaton parton parlagon heverő homok telepeken.

Az eredmény tényesen bevált, de sajnos, nem a szegény szőlősgazdák, hanem a nagy- birtokos osztály előnyére.

T Á RJ^Z A.

Dal.

Négy levelű lóherének Lehervadt a virága ;

Szólnék hozzád barna leány,

De már látom : hiába !

Mért is hittem a tavaszszal Haza térő fecskének,

A hűséges szerelemről Hogy igazat beszélhet! ?

Te vagy, te vagy gerle madár Ki megmondtad előre:

Ne higyjek a délibábnak Csalódás lesz belőle!

Nem hallgattam gerle madár A te igaz szavadra, . . .

Hallgatnék már, ha oly késő,

Csak oly késő ne volna!

(Majtis, 1900. okt. hó.)

F. Varga Lajos.

Mert mig a nagybirtokos urak némelyike 300—400 holdas uj és jó termő szőlőbirtokhoz jutott, a szegény polgárságnak nem volt ilyen homok földje, a hova szőlőtelepet létesített volna. A községek területén volt ilyen parlagon heverő föld, azonban a közbirtokosok nem engedték meg a felosztást, és pedig azon ürügy alatt, hogy ha minden kisgazda ujszőlőt ültet, a bor sok lesz, ez által az árak leszáll- nak s kevesebb lesz a bevétel. De hogy az a szegény paraszt ember miből fog élni, azzal ők nem törődtek.

Mikor a balatonmelléki szőlőtelepek léte- sittettek, felhívtuk az illető tényezők figyelmét arra, hogy ezeket a telepeket 15—20 évre adják ki beültetés végett szegény szőlőmunkásoknak, egy meghatározott bérösszeg fizetése mellett, igy ők keresethez jutnak, a földtulajdonosok pedig 20 év után kész, jó termő szőlőtelepeknek jutnak birtokába, vagyis bizonyos időkre a parczella-rendszer lépett volna életbe. — Ez be nem következett, és ott állunk, hogy éppen azon az osztályon nem lett segítve, a kire leginkább ráfért volna a támogatás.

Azt igaz, hogy nem lehet eltagadni, hogy igy is néhány száz ember jutott kenyérkeresethez, amennyiben ezen nagykiterjedésü szőlőtelepeken napszámban évről évre néhány százan dolgoznak, azonban ez csak egy csepp a tengerhez képest.

Darányi miniszter ur, a napokban megtekintette ezeket a telepeket és azután értekezletre hívta az ott összegyűlt földbirtokosokat.

Talán másokat is meglehetett volna arra hívni. r— Ha a miniszter ur ő exel- lentiája előre tudta azt, hogy ő ilyen komoly tanulmányutat szándékozik tenni a Balaton vidékén, értesíthette volna a balatonA holtakért.

Szedjük le kertünk utolsó virágait, kössük koszorúba s vigyük ki a temetőbe. Vigyünk élő virágot azoknak, a kik má*- nem élnek, s a kiknek már csak sirdombjok virágzik. Letörtek mindannyian, mint a koszorú virágai. Az egyik már elnyilva, a másik színének teljes pompájában ; sok épen bimbójából kifeselve, s nagyon sok meg épen bimbókorában.

Nincs köztök egy sem,a kimig élt,valakinek örömöt, s a mikor elment, valakinek fájdalmat, ne okozott volna. Egyik többnek, a másik kevesebbnek. És nincs köztük egy sem, a ki nyomot ne hagyott volna maga után. Az egyik talán csak barázdákat az anya arczán, a másik talán sokáig vérző sebeket, a gyermek, a testvér, a barát szivében; de némelyek ösvényeket és utakat, a melyeken érdemes tovább haladni.

Ám a barázdák is elsimulnak lassanként, s a sebek behegednek; az utakat meg ellepi a moha, felveri az uj növényzet.

Zord igazság, de való. Csak az egyesek és rendkívül kiválóak emlékét tartja fenn, hanem az évezredekhez mérten szintén csak ideig óráig, — a közemlékezet, mig a többiekének lassanként nyoma vész. ösz- szeomlik, szétmállik, beleolvad az egészbe ; mint a hogy idővel összeomlik a sirbolt, szétmállik az érczkoporsó, és a gránitoszlop is beléolvad a földbe, a melyből vétetett.

Elmúlik minden, elmúlik az emlékezet is; s bár újra is kezdődik minden, de egészen más alakokban, — az emlékezet a sejtelem sürü ködében vész el. Még emlegetünk neveket, de csak a regékben, mithoszok- ban, s az elme csak az egészről rajzol magának homályos képeket. Hogy Homérosz élt-e igazán valaha, ép oly bizonyos mint nem. — A tudományos kritika kétségbe vonja. Egész irodalom keletkezett annak a bebizonyítására, hogy Sakespeare nem az volt, a kiparti községek polgárait, hogy minden község két vagy három ehhez értő polgár-embert küldjön erre az értekezletre és igy együtt működve, miniszter, földbirtokos és szőlős kis gazda, könyebben és biztosabban és az egész ország helyeslése között lehetett volna dönteni. Mert ezen az értekezleten nem csak egyes vidék, de az egész ország szőlősgazdáinak sorsa fölött döntöttek volna.

Mert igy éppen a leghivatottabb egyének a kisgazdák nem tudták sérelmeiket, reményeiket előterjeszteni.

Lepsénytől kezdve, egész le Balaton-Szent- györgyig körülbelül 7 ezer katasztrális hold homokterület fekszik parlagon, állítólag legelő, azonban mindenre inkább használható, mint legelőnek. Ezeket a földterületeket kellene felosztani a polgárok között, beültettetni, akinek pedig vesszeje nincs,ingyen kellene az államnak, vagy a gazdasági egyesületnek adni.

A somogyi és veszprémi részeken vannak közepes magas dombok, a melyek üresen, kopáran állnak. Miért ? hiszen ezeken teremne a legjobb bor! Tessék figyelemmel kisérni a Rajna vidékét, olyan helyeken létesítettek szőlőtelepeket, hogy az embernek az esze megáll, ha felnéz reá. De a német ember lelemenyessége, akaratereje, minden gátat legyőz.

Ezen a vidéken törzsgyökeres jó magyar emberek laknak, akik az államnak, a magyar eszméknek leghatalmasabb tényezői, támaszai, ha ezeket pusztulni, veszni hagyjuk, ez haza- fiatlanság tőlünk. A kivándorlás itt még nem ütötte fel tanyáját nagy mértékben, ne hagyjuk addig fajulni a dolgokat, különösen, hogy most vagy 3 ezer család a halászati mizériák révén is keresetvesztetté lett.

Megérdemli ez az ügy, amely sok sok ezer embernek ad kenyeret, hogy komolyan

nek ma tartják, s hogy a neki tulajdonitott müveket Baco irta. Meg marad az anyag,meg az energia, mert ezek el nem pusztulhatok, de az anyag elemei mindig uj és uj összeköttetésekbe lépnek, hogy aztán megint felbomoljanak, az energia meg átalakul folytonosan, s majd az egyik, majd a másik anyagcsoporthoz szegődik. Ez a világ sora.

S mert ez igy van, mert idővel erősködjünk bár miképen, a legjobbak emlékezete is elenyészik ; kérdés, hogy egyáltalában okszerü-e annyit törődni a halottak emlékének megőrzésésével, azoknak tiszteletben tartásával?

Erre nézve pedig ne a szivünket kérdezzük meg, hiszen annak felelete nem lehet kétséges ; hanem kérdezzük meg eszünket. Ám az is csak azt fogja mondani, hogy igen.

A mai állapotok nem egyszerre jöttek létre, s nem is a véletlenség szüleményei; a jelen a múltban gyökerezik. Minden okozat, s minden okozatnak meg van a maga oka, a mi azt megelőzi. A felhők járását a szelek irányítják, ezek irányát pedig a talaj és a légkör helyi felmelegedése vagy lehűlése szabja meg, mig a hőmérséklet változásának oka megint más adott természeti tüneményekben keresendő. S amint a fizikai világban a tünemények a legszorosabban függnek össze egymással és nincsen olyan csekély ható, ami végeredményében egészen megsemmisülne, úgy az erkölcsi és értelmi világban is.

Mindenünk a mink van, jóllétünk, műveltségűnk, s egész gondolkodásunk, csak részben a mi érdemünk, mint a hogy mi magunk is csak részei vagyunk az egész, a még élő, vagy a már meghalt emberiségnek. Hosszú évezredekig tartott — milliók és milliók — megengedjük, hogy nem mindig tudatos munkájának eredményei azok. De azért, mert a folyó munkája is öntudatlan, nem becsülendő-e meg ? S a fogékony kedély, a gondolkozó elme tudja-e meghatottság nélkül nézni a folyót, a mint ágyában hömpölyög, el-