Szatmármegyei Közlöny, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)

1900-06-17 / 25. szám

Nágy-Károly, 1900. junius 17

25. szám

SZATMÁR VÁRMEGYE HÍV AT ÁROS KÖZRÖNYE.

< MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. *=hová

SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL

a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők:

Nagy-Károlyban, megyeház-utcza 46. sz.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett 5 korona.-3® Egyes szám Cra 20 fillér. *=Hirdetések jutányos áron közöltéinek.

„Nyilttér“ sora 40 fillér.

Bólyegdij minden beiktatásért 60 fillér.

Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek, csak rendes levele zőktől fogadtatnak el.

HIVATALOS RÉSZ.

ad 2496. ein. 1900. k. m.

Kivonat

az 1900. évi népszámlálás végrehajtása tárgyában kibocsátandó általános utasitás tervezetéből.

(Folyt, és vége.)

12. §.

A törvényhatóság területén alakítandó összes számlálókerületeket vármegyékben — a járási főszolga- biráknak és a r. t. városok polgármestereinek meghallgatásával — az alispán, városi törvényhatóságokban a közgyűlés sorozza be a 11. §-ban megállapított napidij- és munkadijfokozati osztályok valamelyikébe. A napidijfokozati osztályba való besorozásnál egyrészt a községek vagyoni állapota, másrészt az a körülmény veendő tekintetbe, hogy az illető vidéken mekkora napidij mellett remélhető a népszámlálási teendőknek megbízható módon való ellátása. A munkadijfokoza- tokba való besorozásnál ezen kívül még az is tekintetbe veendő, hogy a népszámlálási munkálat végrehajtása az egyes számlálókerületekben minő nehézségekkel van egybekötve. Ehhez képest minél kevesebb számlálólapot és házigyüjtőivet lehet valamely számlálókerületben egy nap alatt kitölteni, annál magasabb munkadijfokozatba kell e számlálókerületet besorozni, mindig gondos figyelemmel arra, hogy a számlálóbiztos a teljesített munka mennyisége szerint díjazva, átlagos ügybuzgóság esetén egy-egy napi munkásságáért körülbelül épen akkora díjazásra tarthasson számot, mint a mekkora napidijfokozatba van az illető számlálókerület besorozva.

13. §.

Ha valamely község azt a napidij, — illetőleg munkadijfokozatot, a melyet az alispán a jelen utasitás 11. és 12. §§-ai értelmében a község terhére a községben működő számlálóbiztos (biztosok) díjazására megállapít, a község anyagi viszonyai szempontjából terhesnek avagy a népszámlálási munkálat jóságának biztosítása szempontjából elégtelennek s a község anyagi viszonyai között a magasabb díjazást lehetséT Á R C Z A.

Az Arlesi leány.

Irta: Daudet Alphonse.

Ha az ember a malomból beakar menni a faluba, takaros tanya mellett egy szilfáson kell keresztül mennie. Igazi provencei parasztházak szabálytalan homlokzatával, a pajta tetején szélforgóval, a padlásról lelógó szénakévéivel és a kévék felhúzására szolgáló csigákkal.

Mi tetszett oly különösen nekem e házon ? Ha csak néha napján nyitandó kapuja előtt elmentem, miért dobbant meg a szivem ? Magam se tudtam volna megmondani az okát, de valahányszor láttam, külö- lönös borongós érzés fogott el. Valóságos titkos ház volt az. Ha az ember arra járt még a kutyák se vak- kantottak rá, a tyúkok háborítatlanul kapargáltak a ház előtt és belülről a világért se hallatszott volna egy hang ki. Semmi, még az összvér csengetyüjének csilingelőse sem. Ha az ablakon nem lettek volna örökösen hófehérfüggönyök, meg a kéményből nem szállongott volna kékes füst, azt hihette volna az ember, hogy egy lélek sincs benne.

Tegnap épen delet harangoztak, hogy a faluból hazafelé menőben voltam. Az égetőn tűző nap a szilfák árnyékában kergetett, szorosan a tanya kerítése mellé. A ház előtt szekér állott, melyre mogorva legények szénát raktak. A kapu nyitva. Amint elmentem mellette és bepillantottam az udvarra, egy ősz- szakállu aggastyánt láttam viseltes kabátban, meglehetősen elnyűtt nadrágban, amint egy kőlapon ült, fejét tenyerébe hajtva.

A mint megálltam a legények egyike halkan odaszólott hozzám: — Pszt! csöndesen uram, Így van már a fia szerencsétlensége óta.

Ebben a pillanatban gyászruhás asszony lépett be a kapun, kezénél vezetve egy kis fiúcskát. Mind- ketőjüknél aranyos kötésű imakönyv.

Az asszony meg a kisgyerek-miséről jönnek most, folytatta a legény. Napról, napra eljárnak azóta,

gesnek és indokoltnak találja, szabadságában áll a dijfokozatokat megállapító afspáni határozat közlésétől számított 4 héten belül képviselőtestületének többsége által hozott határozatával az alispánnál a községnek a népszámlálási munkálatok díjazása szempontjából alacsonyabb vagy magasabb napidij, illetőleg munka- dijfokozatba való besorozását kérni. Az alispánnak erre vonatkozó netaláni elutasító határozata 2 heti határidőn belül am. kir. kereskedelemügyi miniszterhez felebbezhető, aki az alispán által megállapított dijfoko- zat megtartása vagy leszállítása, illetőleg felemelése iránt véglegesen határoz. Ha azonban valamely község a számlálóbiztos (biztosok) díjazására oly alacsony napidijat illetve munkadijat kivánna megállapittatni, a mely díjazás a jelen utasitás 11. §-ában megállapított szabályszerű dijfokozatok legalacsonyabb tételénél is kisebb, a községi képviselőtestületnek erre vonatkozó

— s a dijfokozatba való besorozást megállapító alis- páni határozat közlésétől számítva legfeljebb 4 hét alatt hozandó határozata az. alispán véleményes jelentése kíséretében jóváhagyás végett, mindig a m. kir. kereskedelemügyi miniszterhez terjesztendő fel.Viszont abban az esetben, ha valamely község oly magas napidijat, illetve munkadijat kivánna a számlálóbiztos (biztosok) díjazására megállapittatni, amely díjazás a a jelen utasitás 11. §-ában megállapított szabályszerű dijfokozatok legmagasabb tételét is meghaladja, a községi képviselőtestületnek . erre vonatkozó — s a dijfokozatba való besorozást megállapító alispáni határozat közlésétől számitva legfeljebb 4 hét alatt ho^hndó

— határozata az alispán véleményes jelentése kíséretében jóváhagyás végett, mindig a m. kir. belügyminiszterhez terjesztendő fel, a ki ily esetekben az 1899. évi XLI11. t.-cz. 3. §-a érteinkben a m. kir. kereskedelemügyi miniszterrel egyetértőleg határoz. Városi törvényhatóságokban a közgyűlésnek a jelen utasitás 11. §-ában felsorolt szabályszerű napidij —- illetőleg munkadijfokozatok legalacsonyabb tételénél alacsonyabb napidijat vagy munkadijat megállapító elhatározásához szintén a kereskedelemügyi m. kir. miniszternek, az e dijfokozatok legmagasabb tételénél magasabb dijazás megállapításához pedig a m. kir. belügyminiszternek —- a kereskedelemügyi m. kir. miniszterrel egyetértőleg adandó — jóváhagyása szükséges. A közgyűlési

hogy fiók megölte magát! Óh uram micsoda csapás volt az! Az öreg azóta fiának ruháit hordjá és a világért se lehetne rábeszélni, hogy másokat vegyen magára.

Gyi te Ráró ! A szekér megindult és én megkértem a kocsist, hadd üljek melléje és hogy mondaná el a megindító históriát.

Jannak hitták, derék, 20 éves legény becsületes képű, egyre elpiruló arczáival akárcsak egy leányzó. Mivel, hogy nagyon csinos gyerek volt, bomlottak utánna mind a menyecskék, mind a leányok ; de ő mindig csak egygyel törődött; egy kis arlesi leánynyal, akit egyszer Arlesben látott meg a bikaviadalon.

Odahaza nem valami jószemmel nézték a dolgot, mert a leány kikapós hírében állott, a szüleje meg nem is erre a vidékre való volt. De Jan nem törődött senkivel és semmivel és nem egyszer mondogatta:

— Ha az a lány nem lesz az enyém, az a halálom.

Mit voltak mit tenni, kénytelen-kelletlen belenyugodtak és megállapodtak, hogy a fiatalokat aratás után összeesketik.

Egy vasárnap estén éppen vége vala a vacsorának is; a menyasszony nem volt ugyan ott, de minden pohár bort az ő egészségére ittak — mikor egyszerre betaszitják a kaput és egy ember reszkető hangon kéreti félre az öreg Estéve gazdát, hogy négy szemközt szólhasson vele.

Esteve gazda fölkelt és kiment a ház elé.

Bátyám uram, kezdé az ember, kigvelmed egy olyannal akarja összeházasítani a fiát, aki két évig szeretőm volt. Hogy igazat mondok, itt vannak reá bizonyságul a levelei. A szülei mindent tudnak és már úgy volt, hogy feleségül veszem, mikor a kigyel- med fia kezdte a szelet csapni néki és azóta sem ők, sem a leány nem akarnak rólam hallani. Én mindazonáltal úgy gondolom, hogy azok után nem lehet a más felesége.-—Jól van, jó, szólt Estéve gazda, átfutván a leveleket; jöjjön be és igyék velünk egy pohár muskotályt.

— Köszönöm, de nagyobb a bánatom szomjúságomnál, mondá az ember és elment.

'határozat mindkét esetben a közigazgatási bizottság véleményes jelentése kíséretébe terjesztendő fel.

Házasságok.

Hivogatólag, csábitólag int felénk, eltikkadt vándorok felé nyájas pálmasziget -—- házaság. Az élet küzdelmei és furcsaságai már megérlelték bennünk a tudatot, hogy csakis ott találjuk meg életünk jutalmát, a boldogságot, a czélt érezzük már, hogy ez ami hivatásunk és mig az egyik rész szomjas szívvel, vagy reális érdekek szemmel tartásával keresi életének párját, a másik rész már meg is találta, és ha a dolgok a maguk természetes rendje szerint folynának, nem volna egyéb hátra már mint a házasság megkötése.

És most jön a nagy de. Nem házasodhatunk meg. Apró 6—800—1000 forintos hivatalnokok, tanítók, tanárok, vagy egyéb keresetet űző fiatal emberek vagyunk, akik egy magunkban még csak eltudunk lenni a fizetésünkkel, de családfentartásra ezzel a jövedelemmel vállalkozni nem merünk. Erezzük, hogy a szegény házassággal olyan jármot vesszünk nyakunkra, melynek súlya alatt mindinkább görnyedezni fogunk s minden egyes uj családtag uj küzködést, uj gondot fog hozni az apai örömök riasztó ellensúlyozása képen.

Példákból, elriasztó példákból merítjük a tanulságot. Az olyan házasélet, mely nem egyéb mint a nélkülözések és lemondások folytonos lánczolata, nem nyújthatja azt a boldogságot, melyért két egymást szerető szív eped. Szép romantika, édes a szerelem, de a pozitív valóság mégis csak a legnagyobb ur.

Az apa arczán egy csöpp változás sem volt látható, ahogy visszament övéi közé és a vacsora nagy vidáman befejeződött. Ezen az estén, Estéve gazda meg a fia együtt mentek el hazulról.

Sokáig oda voltak. Ahogy hazatértek az asszony még virrasztott. Anyuk, szólt a gazda, odavezetvén hozzá a fiát, vigasztald meg, nagyon, nagyon boldogtalan.

Jan nem beszélt többet azután az arlesi leányról, de még mindig szerette, talán még jobban mint most, hogy másnak a karjaiban lelte. De a büszkesége nem engedte, hogy elárulja és ez kergette a szegény fiút a halálba is.

Sokszor egész napokon át mozdulatlanul ült egy kuczkóban, sokszor meg úgy elfogta a keserűség, hogy tiz ember munkáját egymaga végezte. Alkonyaikor elindult az arlesi utón és odáig elment, hogy már a város karcsú tornyai feltünedeztek a homályban, aztán meg visszafordult és soha tovább nem ment.

Mikor a szülei igy búslakodni látták, és látták, hogy mint emésztődik napról-napra, nem tudták mitevők legyenek. Valami szerencsétlenségtől tartottak. Az anya egyszer az ebédnél, könybeborult szemmel szólt hozzá :

— Jan, ha éppen akarod azok után is vedd el, nem szólunk ellene. Az öreg Estéve gazda tenyerébe hajtotta piruló arczát.

Jan nemet bólintott a fejével és kiment a szobából.

Ettől a naptól kezdve egészen megváltozott.

Hogy szülei ne bánkódjanak miatta, tettetett jó kedvvel járt-kelt a házban. Eljárogatott a tánezolók közé is vasárnap délutánkinont.

Az apa úgy vélekedett, hogy megvigasztalódott, de az anyának nem tetszett a dolog sehogyse és még jobban megvigyázta fiának minden tettét, mint azelőtt. Jan a selyemhernyóknak szánt szoba mellettes kamrában hált; az anya is oda vitte az ágyát, mert hát megeshetik, hogy éjjel kell majd a hernyócskáknak friss eperfa levelet adni.

Elérkezett szent Elegiusnak, a község védszentjének ünnepe. Mindenki talpon volt a tanyán és ujjongott