Szatmármegyei Hírmondó, 1916 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1916-03-26 / 13. szám
Nagykároly, 1916. március 26. Vncárnan. ÍV. évfolyam. — 13. szám. A „VARMEGYE“ Szatmármeíyei Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. SZATMÁR VÁRMEGYE IEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős Sí* szerkesztő cimére — Érendréd — küldendők. Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCBENYi-ÜTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁR tASÁG.) Felelős; szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szatmárvármegyei jegyzőegyesüiet főjegyzője. Munkatársak: BODOiiY ISTVÁN, KOMORÓCY PETER, kismajtényi körjegyző. kapnikbányai jző, e. jző. Előfizetési árak : Egész évre — — — Félévre — — — — Nyilttér sora 40 fillér.- 8'korona. — —1 — 4 korona. Egyes szám 2t) fillér. Néhány utolsó harangkongás, könny és búcsúszó s a sirkapui örökre bezárulnak egy munkás élet mögött. A tisztelet, a szeretet hiába küzd a halállal, hiába akar fájdalmának erejével meg- haligaítatást nyerni, az enyészet mindenható hatalma nem engedi a nyugovót ujraérezni s mi magunkra maradunk a veszteség fájdalmas tudatával, azt a vigaszt sem nyerve, hogy a távozó ismeri a mi fájdalmunkat, amit az élet megad. Ez a fájdalmas tudat érezteti a nyitott sir előtt, hogy a köztünk küzdött nemes lelkének magas szárnyalását, önzetlen munkálkodását, tántoríthatatlan kitartása nemes törekvéseit nem tudtuk kellőképen megérteni és méltányolni. A nyitod sir, melybe ami életünknek egy részét is magával viszi az, ki kevéssel előbb még együtt élt velünk, tanít meg valóban ismerni azt, aki már egészen az emlékezésé, hiszen egy földi élet szűk pályájának látszólag csekély eredményei nem tüntethetik fel az egyént s csak a sirja előtt megjelenők értik e földi lét megszűnésének sejtelmes perczeiben azt, ami az elhunvt életével egvütt elveszett reánk nézve és a közre nézve. Egy Dillanatra ködös-világos képben tükröződik vissza az élők előtt egy befejezett élet pályája ugv, amint soha máskor, mint soha többé s ez a pillanat az, melyben a mi lelkünk, földi gyarlóságaitól érzéseiben mintegy megtisztulva, nem. földi rokonszetvet érez a már szárnyaira kelt lélek iránt. ismét megtért a kegyes tanitórend egy kiváló tagja, főtisztelendő Palczer Ernő rendi kormánysegéd, a nagykároiyi társház tagja, hosszú időn át főnöke, abba a csendes, békés kriptába, melyet az Urban elhunyt kegyesrendiek számára ő építtetett s melyben volt rendtársai várják az örök békében, csendes pihenésben az utánuk jövőket. Nagyértékii, tartalmas, csendesben munkálkodó élet után békés halállal tért meg lelke Istenéhez egy hosszú életen át előkészülve a tulvilági életre. A legszebb tavaszon hunyta le örökre szemeit, még egyszer végigtekintve a természet ébredésén csendben, szinte észrevétlenül. S ez a csendes elmúlása oly kibékítő, oly megnyugtató. Az elhunyt lelke erős hitének szárnyain repül már a végtelen űrön át Istenéhez, hogy visszaadja az égi szikrát melyec teste egy emberélet alatt keresztényi erényekkel őrzött és tökéle- tesbitett. S ott fent vár reá a tiszta, égi szeretet és teljes megértés, ami csak a földöníuliak erénye./. Egy hosszú életen át volt Palczer Ernő mindenkitől tiszteit, kimagasló alakja városunk társadalmának, disze és büszkesége a piarista rendnek. A fekete reverenda, meiy a hiú földi örömökről való lemondás jelképe, egyéni értékekben gazdag, tudásának alaposságában mély, ismereteiben széles látókörű, vallásosságában buzgó, emberszeretetében nem a külsőségeket, nem a látszató:, hanem a belső, a való értéket kereső egész és igaz embert takart. Róla méltán elmondhatjuk, hogy nem volt ismerői között senki sem, aki a legteljesebb becsülést és tiszteletet ne tanúsította volna azon férfiú iránt, aki ezt senkitől nem várta és senkinél nem kereste. * Palczer Ernő 1842. augusztus 24-én született Kolozsvárott, ahol iskoláit is végezte. Az érettségi vizsga letevése után a kegyesíanitó- rendbe lépett, ahol kimagasló egyéni tulajdonságainak korai megnyilvánulásai őt társainak szellemi vezetőjévé tették. A novitiusi év után a rendkormány 1863-ban városunkba helyezte át, ahol rövid megszakításokkal egész, érdemekben oly gazdag életpályáját megfutotta. Mint egyházi szónok már első időben is maga felé fordította a varos közöoségének osztatlan szeretetét és tiszteletét és őszinte sajnálkozás kisérte a távozót, a midőn a rend érdekei előbb Szegedre, Kecskemétre, majd pedig Kis- szebenbe vezették. E közben befejezte teológiai tanulmányait s 1866. augusztus 17-én Peitler Antal püspök a kolozsvári piaristák templomában felszentelte. Közel 6 évi távoliét után visz- szatért ismét városunkba 1869-ben s ettől kezdve életének minden öröme, minden fájdalma, egy munkás élet minden tevékenysége, mélyen érző szivének egész szeretete hozzánk fűzte őt, 9 éven át volt segédlelkész s tanított a gimnáziumban. 1878-ben a házfönök halálakor a rendkormány őt bizta meg a plébánia vezetésével, kinevezett főnökévé lett a nagykárolyi társháznak és plébánosa a róm. kath. egyházközségnek. E mellett a két elemi iskola igazgatója s hitoktatója volt. 1883-ban a rendkormány a gimnázium igazgatójává is kinevezte, de nagy elfoglaltsága mellett a benne rejlő egyéni értékek elismeréséül megnyilatkozott megbízást nagy elfoglaltsága miatt nem fogadhatta el. Ugyanezen évben választották be a megyei tanügyi bizottságba s a város képviselőtestületébe. Püspöke mindenkor a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott működéséről s ennek külső jeléül szentszéki ülnökké nevezte ki. 1892-ben a legfelsőbb elismerésnek és kitüntetésnek is részesévé lett: Őfelsége a koronás aranyérdemkeresztlel jutalmazta a tanügy körül szerzett érdemeiért, amelyet a püspök maga tűzött mellére az apácazárda és iskola felavatása és megáldása alkalmából. A következő évben a rt;ndi híttanárokat képesítő kolozsvári vizsgáló-bizottság póttagjává, majd rendes tagjává neveztetett ki, 1894-ben pedig a rendi nagygyűlés rendi kormánytanácsossá választotta. A következő években a polgári leányiskola felügyelő-bizottsági, a Szatmár-Németi Társaskör tb. és Szatmárvármegye törvényhatóságának rendes tagja, a Kölcsey-Egyesiilet alel- nöke, a Szatmáimegyei könyvtár- és muzeum egylet alelnöke, a gazdasági ismétlő iskola felügyelő-bizottságának elnöke, a városi egészségügyi bizottság elnöke leit. 1900-ban a rend kiváló, papi erényekben gazdag, nagy tudású tagját rendi kormanysegéddé választotta. 1904-ben egészsége aláhanyatlott: kimerültség álmatlanság támadta meg vasegészségét s bénította meg munkásságát. Orvosai pihenést ajánlottuk s erre 40 éven át tartott lankadatlan, kimerítő munkásság után a házfőnökségröl és plébánosságról, melynek 25 éven át adott fényt ég diszt kiválóságaival, lemondott s a kis káptalan sajnálkozással bár — indokait méltányolva — a lemondást elfogadta. Utóda Tímár Péter lett, aki mellett a következő években is részt veit olykor a ház belső éleiének irányításában, hosszú idők tapasztalataiból leszűrt tanácsaival. Visszavonulását mindenfelől a legőszintébben átérzett fájdalommal és sajnálkozással fogadták. Egészségi állapota később megrosszabo- dott. 1907. junius havában súlyos betegség dönti ágyba s ettől kezdve egymásután mond le mindazon tiszteségeiről, amelyekkel Öt a város, erkölcsi és társadalmi egyesületek tisztelete és elismerése megtisztelte, de melyeknek úgy, ahogyan Ő akart volna, többé már hanyatló egészsége miatt meg nem felelhetett F. év január 13-án erős fuldoklási roham támadta meg, de ekkor még a gyors orvosi segély megmentette életét, bár hosszú időt nem remélt hátralévő életének. És valóban f. hó 19-én ismét fuldoklás vette elő. Rosszullétét érezve,
