Szatmármegyei Hírmondó, 1916 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-06 / 32. szám

2-ik oldal.

SZATMÁRMEGYEI HÍRMONDÓ

32-ik szám.

a hadügyminisztérium intendatura-osztályának lapja tesz közzé a következőkben:

Ausztria és Magyarországban a hadifoglyok száma kerekszámmal 1 millió. Ezeknek ellátása fejenkint és naponkint 90 fillérbe kerül, ami évenkint 320 millió korona. Az őrszemélyzet zsoldja és élelmezése naponkint 250,000 koronára rúg, ami egy évre 90 millió korona. Ágynemű és takaró egy hadifogoly részére évenkint 30 korona, ami összesen 30 millió korona. A kisebb szükségletek fejenkint 6 fillért tesznek, ami 1 millió fogoly után évenkint 20 millió koronára rúg. Minden fogoly ruházata (1 montur, 1 köpeny, 1 pár csizma és 2 garnitúra fehérnemű) 100 koronába kerül; ez ösz- szesen 100 millió korona.

A fogolytáborok költségei fejenkint 300 koronára rúgnak, minthogy egy 10,000 fogoly részére épült tábor tapasztalat szerint 3 millió koronába kerül. Az évenkinti kiadások tehát a következők:

Ellátás

Őrzés

Ágy- és ruhanemű Kisebb szükségletek Fogolytáborok .

Összesen :

320.000. 000 K

90.000. 000 K

130.000. 030 K

20.000. 000 K

300.000. 000 K

860.000. 000 K

Munkára mintegy 400,000 fogoly van kiadva, ezek napi munkájának értéke fejenkint 3 koronára tehető; 200 munkanapot számítva, ez egy év alatt 360 millióra rúg. A gazdasági mérleg tehát passzív, mert 860 millió kiadással csak 360 millió bevétel áll szemben. Természetesen ezek az értékek se mennek veszendőbe. A modernül berendezett fogolytáborok a béke idején is hasznos célokra fognak szolgálhatni, mig az ellátás és ruházat költségeit az ellenséges államok meg fogják íériíeni.

Érdekes jellemzést is ád a hivatalos közlemény a különböző nemzetiségű hadifoglyokról. Olyan .jellemzést, amelyet többé-kevésbbé igazol minden fogolytartó gazda nyilatkozata.

„Az oroszok — mondja a jelentés — lassú, jólelkii munkások, akiket mindenre lehet alkalmazni. Munkaszerető .emberek, akik megvannak győződve arról, hogy minden búza- szállal, melyet részünkre aratnak és minden kődarabbal, melyet újainkra leraknak, egy lépéssel közelebb jönnek a békéhez, amely őket hazájuknak visszadja. A szerbekről csak kevés jót lehet mondani. Nagyobb igényeik vannak, mint az oroszoknak, hajlamuk van a zavargásra és sokszor zavarognak is. Minden kérdésben szolidárisak és követeléseikkel nem egyenkint, hanem együttesen lépnek fel. Szigorúan keli őket tartani és általában kevés

— Miért?

— Azért, mert nem ér annyit.

— Löhetetlen.

— Nem löhetetlen, mert úgy van.

— Pedig a nagysága azt mondta, hogy megveszi Szödör szomszid. Mindön áron köll a tehén.

— A nyolcszázötvenért igen!

— Nem, a kilencszázötvenért.

— Ha igy mondta, bevalljuk az asszony szavát.

— így, így • • • Kérdezze meg csak szomszéd uram a feleségit.

Megint elodázódott a dolog egy két napra, mivelhogy itt már Szödörnének kellett igazságot szolgáltatni. Ha megígérte a kilencszázöt- v.enet, akkor nincs beszélni való tovább, el kell hozni a tehenet, ellenben pedig vége az egész komédiának ... A dolog csakugyan úgy állt, hogy Szödörné külön alkut kötött Vörösnével a teliénre és abban állapodtak meg, hogy kilencszázötvenért elvitelik a tehenet.

— Hát hozzátok el ... Itt a pénz — utasította a kertészét Szödör Mihály. — Én már nem lépem át a küszöbét Vörös Jánosnak.

Fél óra sem telt bele, jött a kertész a pénzzel.

— Nem adja a szomszéd a tehenet.

— Miért!

— Mást gondolt.

— Ott volt a felesége is?

— Ott.

Kissé el is vörösödött Szödör Mihály, a padlót is nézte valameddig, hogy csomós-e a deszkája, mert csakis igy enyhül meg valakiméíetet és bizalmat érdemeinek. Csakis szigorú felügyelet alatt lehet őket munkára alkalmazni.“

3'

Adakozzunk a Vörös Kereszt Egylet | I -V'V nagykárolyi fiókjának. jj

á csirkétől a csizmáig.

— Riport a drágaságról. —

A háborús drágaság ma már tűrhetetlen. Maholnap nincs már más hátra, mint katonai karhatalmat kell kérni s elkoboztatni mindent a közélelmezés céljaira. Félistenné válnék az a hatósági közeg, aki próbára tenné a bíróság döntését, vájjon mi történnék, ha egyes túltengő meggazdagodási vágyak letörésével ezrek igényét elégítené ki? (Igény alatt legszerényebb megélhetési törekvést értünk.)

Két malomkő zúzza össze minden tagunkat: a termelő és a kofának nevezett közvetítő. Soha annyi vénasszony nem üli kosarak melleit, mint most, ezer esztendős gonoszsága virít ie ráncos arcukról, hibircsőkos orrukról.

Bátorkodunk fölvetni azt a nagy problémát: miért oly lehetetlenül drága a gyümölcs, mikor .a hernyókat nem kellett kukoricával hizlalni, áfák épp úgy elvégezték kötelességüket, mint máskor, itt nincs növekedő termelési költség, szóval nem lehet felelet, hogy a csizma is hatvan pengő. Minden tisztességes áralakulásnál az a szempont az irányadó, hogy mennyibe került az előáliiíás?

A nagykárolyi piacon a termelőknek csak igen kis részével találkozunk. Itt a közvetítő kereskedelem foglalja ei az első helyet. A termelők még mindig a csizmát hajtogatják s beszélnek szociális kérdésekről tücskőt-bogarat, emlegetik a zsidókat, mint vagyonos osztályt, szóval teljes homályban élnék. Egyedül a szemük ég abban a zétó'es fénylő lángban, mely kincsgyüjtő Gáspár apót örjitette meg a pénzcsörgés hallatára. Kezük állandóan vájkái az ezüstökben s meg kel! köszönni, ha szóba ereszkednek.

A kofa a termelőt okolja. Az ad mindent drágán.

De nézzük az árakat. Hat szem hagyma 60 fillér, három csenevész kalarábé 20 fillér. Paradicsomot csak égész kosárral lehet kapni. Nagy kivételesen elhelyez belőlük négy-ötöt egy rongyra a kofa s szégyenkezés nélkül

mondja, hogy korona az ára. Egy fej kelkáposzta, amiből a felét tisztításnál el muszáj hajítani, ötven fillér. Ilyen ur se volt még ez a a hajdan csaknem ingyenbe adott portéka.

Egész közepes kis tök, ami három egészséges gyomornak alig elég: 1 korona 40 fillér.

— Van lelke, néni ?

— Ki kérdezte az urat ? Úgy se vesz, csak tölti az időt.

Láttunk apró uj káposztát.

— Mi fajta ez? Csak ekkorára nő, vagy hamarább leszedték?

— Törpe fajta, nem lesz nagyobb.

— Hogy méri? — Ahogy bírunk neki ártani.

— Magának húsz krajcár,

— Gyönyörű menyecske lelkem (mondom a hatvan éves szipirtyónak) ártanak maguk az egész városnak, nem a káposztának.

Majd egy cső kukoricára esett bánatos tekintetem. Szemét fonnyadtan apróra sírta, mert nem kapott esőt.

— Hogy ez? — Tiz krajcár darabja.

A kukorica inár kipillantott a héja mögül,

de most szégyenkezve gyorsan elbújt. Állítólag azt mondta: mégis csak disznóság, ami körülöttem történik!

Csapjunk át a gyümölcsösök sorára. Még meggy is van, 70 fillér literje. Nem is drága, ha tekintetbe vészük, hogy tele van pondróval, ami egy kis túlzással húsnak számit. Hol lehet ma 70 fillérért egy liter húst kapni? Viszont miért ne használnának a mészárosok ürmér- téket, ha krumplit is literrel mérik. Egész kis fajta őszi barackot látunk:

— Hogy kilója? Úgy nem adom, legföljebb egy forintért. — Hát szemenkint? Harminc fillér.

Találunk nagyobbat is, de csak 60 fillér egyenkint az ára. Körtét is csak mutatóba adnak. Számolási tudományban részint tökéletlenek, részint vakmerőek attól félnek állandóan, hogy becsapódnak. Ezért inkább a magasabb tételekhez ragaszkodnak. A cukorkörtéből négyet kapni 20 fillérért. A. nyakas körte darabja ellenben 40 és 60 fillér közt váltakozik. A kofa még nyakasabb, meri nem enged. Ő is drágán jutott hozzá, zsarolja a termelő, akit

mennyire az ember, mikor ilyesfélék történnek vele — aztán elcsöndösödöíí ... De csak negyvennyolc órára. Mert Péter és Pál-napján mér nagyot káromkodott és azzal fenyegetőzött, hogy följelenti az ilyen názáreti parasztot, aki ebben i vérzivataros időben tízszeres árt kér egy reszketős inu tehénért és akkor sem adja oda a jószágot, mert úgy gondolkozik, mint a másik paraszt, aki a meggyet árulta s egy kis kosárért négy koronát kapván, igen bánatosan panaszkodott a ruhásboltosnak, hogy milyen nagy kár érte őt.

— Hogy-hogy ?

— Hát úgy, hogy alig állt meg a piacon, egyszerre lekapkodták a váliáról a kosarakat és szó nélkül megadták egyért-egyért a négy koronát.

— Ha ötöt kértem volna, az. ötöt is megadták volna. így hatkoronával rövidültem meg a hat kosár után.

A cselédek között azután szó került másnap arról, hogy miéri dohogott olyan keményen Szödör Mihály a szomszédra. A kapásné magyarázta meg a dolgot, szintén nagy mél- tatlankudással:

— Hogyne háborgott volna ténsur, mikor ez a vén szárazkeszeg azt izente Pétör-Pál- napján, hogy ezer forintért lehet beszélni a tehénrül . . .

j érkezésnél úgy megrohan, hogy az majd megfullad.

A baromfipiacról nem is jó beszélni. Az árak feiháboritóak.

Ha a termelőket a drágaság oka felől ! megkérdezzük, iakonikus rövidséggel azt felelik:

— Hát a csizma? Az olcsóbb lett?

A csizma igy vált fogalommá, ezt vetik i állandóan a szemünkre. Teljes tárgyilagossággal j kívánjuk kezelni a drágaság kérdését, azért minden alkalmat felhasználtunk arra, hogy kitapasztaljuk: milyen árakon jut szükségleti cikkeihez a termelő, aki a régi 60—70 kraj- cáros csirke párját négy és öt forintjával árulja? Minden esetben kiváló szakembereket, tisztességes iparosokat, szolid kereskedőket kérdeztünk meg, szóval megbízható adatokat kerestünk.

De kezdjük a csizmával, hiszen arra történik állandó hivatkozás, csizma nélkül a magyar ember valóban nem teljes.

Mennyi ideig tart egy pár?

— Kinek hogy. Általában kétféle csizmát használnak. Az egyik parádéra való, a másik mindennapi munkára. Béresembernek, vagy hasonló dologgal foglalkozónak, évenkint kell egy pár, mert kimarja a bőrt a trágya, meg az istálló anyaga. Rendes gazdalegény a strapa csizmát két évig hordja, sokszor háromig is. Öreg embernek, aki kevesebbet jár, 4—5 esztendeig elég. A rendes köznapi használatra való csizma ára ma 120 korona, de a jobb minőségű, gondosabban megválogatott anyagú fölmegy 160, sőt 200 koronáig is.

Nézzük a paraszíasszonyok igényét is, menjünk a ruhásboltokba kanavászok, vásznak, kendők birodalmába. Az sem utolsó dolog, amit itt hallunk.

— Nézze ezt a vég kanavászat. Békében 12 K 50 fillérért kaptam a gyártól, ma 70 koronáért. Egy vég liliomvászon, a legkelendőbb portéka 12 és fél koronáról 61-re ugrott fel. Negyven fillér volt métere ennek a kartonnak, a legközönségesebb, ma 2 K 40. Egy vég barchett, kapcának való, 7 koronáról 21-re ugrott. A nagy selyemkendő kiment a divatból,