Szatmári Újság, 1918. október (2. évfolyam, 234-260. szám)
1918-10-04 / 237. szám
Czatmárf Újság Szatmár, !3í8, október 4. 2-ik üíJal kapott hogy haderőt fognak küldeni, de biztos határidőt nem mondtak. Más választás tehát nem volt. A szófiai kormány méltán féihetett’attól, hogy anarchia fog kitörni, ha csak egy nappal is késlelteti a fegyverszüneti kérést. ffezérkarunk jelentése. Budapest, okt. 3. (Hivatalos.) Olasz harctér. A Monte Tómba északi lejtőjén sikerült előtéri harcok. • Albán harctér. A bolgár fronton történt események kényszere alatt visszavontuk hadosztályainkat Berat ez által harc nélkül az ellenség kezébe jutott. A vezérkar főnöke. Szatmár közgyűlése. A városi tisztviselők fizetésjavitása Szatmár város törvényhatósági bizottsága csütörtökön délután tartotta meg októberi rendes közgyűlését, dr. Vajay Károly kir. tan. polgármester elnöklésével. A közgyűlés, amelynek különben több fontos tárgya volt, simán és gyors tempóban folyt le. Igaz ugyan, hogy a bizottsági tagok sem mutattak valami nagy érdeklődést a közgyűlés iránt, amelyen csak egy-két ügynél hangzott el rövid felszólalás. A közgyűlés megnyitása után Székely Endre tb. tanácsnok felolvasta a polgármester havi jelentését, amelyet lapunk más helyén ismertetünk. A tanács előterjesztést tett a közgyűlésnek az I. és a II. kerületben megüresedett egy-egy törvényhatósági bizottsági tagsági helynek betöltésére nézve. A közgyűlés november 24 re tűzte ki a választást. Az első kerületbe Veréczy Antalt, a második kerületbe Pető Györgyöt jelölte ki választási elnökké. A legutóbbi közgyűlés hozzájárult ahoz, hogy a közélelmezési hivatal tiszta nyereségéből 10 százalék, a központi szeszfőzde tiszta nyereségéből pedig 50 százalék jutalék osztassák ki a vállalatok vezetői és alkalmazottai között. A közélelmezési hivatalnál 35 924 koronát, a központi szeszfőzdénél 11.900 koronát tesz ki ez a jutalék, amelynek felosztási kimutatását a mai közgyűlés elfogadta. A polgármester a közélelmezési jutalékból ráeső 2000 .koronát jóté- Jkonycélra ajánlotta föl. A Szatmári Leszámítoló Bank 3000 korona, a Kereskedelmi Társulat 5000 korona alapítványt tett a városi kereskedelmi iskolánál. A közgyűlés az alapítványokat tudomásul vette. A városi fa árait az ármegállapitó bizottság fölemelte a következőleg: egy köbméter fa a raktárban az eddigi 45 korona helyett 62 K 50 f, az erdőn az eddigi 30 K helyett 42 korona. Ezek az árak szeptember 25-én már életbe is léptek. Pető György felszólalásában kifogásolja a polgárság nevében, hogy a város megdrágítja a tűzifát. Figus Albert főszámvevő is túlságos magasaknak tartja ezeket az árakat, amikor a város mint árszabályozó akar szerepelni. A 45 koronás ár elegendő. A közgyűlés nem vette tudomásul az aj faárakat, hanem visszaadta a bizottságnak azzal, hogy a törvényhatósági bizottságnak az az álláspontja, hogy a városnak jóval olcsóbban kell adnia a fát, mint a kereskedőknek s igy az előbbi faárakat nem kívánja emelni. A városi tisztviselők anyagi helyzetének javítására vonatkozólag a kiküldött bizottságnak azt a javaslatát terjesztette elő dr. Pap Zoltán tanácsnok, hogy a tisztviselők részére törzsfizetésük 50 százalékának megfelelő fizetési pótlékot állapítson meg a közgyűlés, kivéve a közkórházi, a tiszti orvosokat, az állatorvosokat, akik magánpraxist is folytathatnak. A dijnokokat két osztályba osztotta a bizottság: a családosok 500 koronát, azok pedig, akik szülői háztartásban élnek 250 koronát kapnak. Az alkalmazottaknál szintén a fizetés 50 százalékának megfelelő pótlékot javasolnak, 50 : százaiéiról kapnak azok a nyugdíjasok is, I akik a régi szabályrendelet alapján élvezik a nyugdijat és 25 százalékot azok, akik már jj az újabb nyugdíjszabályrendelet alapján i nyugdíjaztatok. A városi kereskedelmi isko- ! lai tanárok is 50 százalékot kapnak. Erre a j fizetési pótlékra összesen 220.432 korona j szükséges, amelynek fedezetére az erdősé- I gek bevételénél mutatkozó többletet jelölték ki. A közgyűlés egyhangúlag megszavazta j a 220.432 korona fizetési pótlékot. Unger István azt indítványozta, hogy a ; fizetési - pótlék már a kormányhatósági jó- \ váhagyás előtt osztassák ki. Dr. Antal Sándor tiszti főügyész azon- 5 bán úgy nyilatkozott, hogy ebbe nem mehet bele a közgyűlés, oly nagy összegről van szó, azonban azt kimondhatja, hogy azok részére, akik nagyon rá vannak szorulva és kérik, előlegként kiutalható a fizetési pótlék. Dr. Vajay Károly a városi tisztikar nevében hálás köszönetét mondott a közgyűlésnek a tisztviselők anyagi helyzetének megjavítására szolgáló fizetési pótíék megszavazásáért. Hozzászólás néikül kimondotta a közgyűlés az egyezség megkötését a Déhhagyar- országi Felipari Részvénytársasággal oly értelemben, hogy a város 300,000 koronával elégíti ki a részvénytársaságot. A Gömörmegyeitől megvett ingatlanokért járó 10,000 tömör köbméter fa kitermelésére két ajánlatot kapott a város. Az egyik ajánlat Wertheimeré, aki 25 koronáért hajlandó kitermelni a rönk köbméterjét. Erre az ajánlatra a gazdasági bizottság és a tanács is azt mondja, hogy drága, mert a szállítási költségek nincsenek benne a 25 koronában, i A másik ajániat a Kronberger-féle Faipari j Részvénytársaságé, amely a 10,000 köbméter 1 rönköt hajlandó kitermelni 9000 köbméter rönkértDr. Weisz Sándor túlságos drágának találja a Kronberger-féle* ajánlatot. Ha egy köbméter rönk árát hozzávetőleg 100 koro- | nára számítjuk, akkor a részvénytársaság 45 \ koronáért terme! ki egy köbmétert a 25 , koronával szemben. Különben ez a kiterme- ' lés 5—600,000 koronás munka, amelyet í nyilvános árlejtés nélkül nem lehet válla- | latba adni. Dr. Vajay Károly polgármester azt mondja, hogy ő maga is aggodalmaskodott az árlejtés mellőzése miatt, de attól lehetett tartani, hogy az ajánlattevő visszalép, mert kijelentette, hogy csak bizonyos ideig állja ajánlatát. Nincs kifogása az ellen, hogy a kitermelésre nyilvános árlejtés tartassék. Dr. Szűcs Sándor a Kronberger-féle ajánlatot rendkívül előnyösnek mondja. Róth Lajos szintén a nyilvános árlejtés kiírása mellett foglalt állást. Végül a közgyűlés akként határozott, hogy a 10,000 köbméter rönk kitermelésére nyilvános árlejtést kell hirdetni és ennek eredményéhez képest fog e tárgyban határozni. Hatósági átiratok letárgyalása után a közgyűlés félötkor véget ért. — A lengyel kormány tiltakozása, Stockholmból jelentik: A lengyel kormány moszkvai bizalmi férfia tiltakozott az orosz- országi mozgósításnak lengyel állampolgárokra való kiterjesztése clien. Hsa baden! herceg az uj kancellár. Szó sincs koalíciós kormányról. Az uj kancellár a szociáldemokratákra támaszkodik. Berlin, október 3. Miksa badeni hercegnek birodalmi kancellárrá való kinevezése befejezett tény. A császár ma aláírta a kine- zést és valószüleg már ma közhírré is teszik. Az uj kancellár felkérte Fehrenbach biro- dulmi gyűlési elnököt, hogy lehetőleg sürgősen, már ma vagy holnap hivja össze a képviselőházat, mert mielőbb be akar mutatkozni a törvényhozásnak, de technikai okokból leghamarabb csak a jövő keddre lehet összehívni a birodalmi gyűlést. Miksa herceg kancellár ma tanácskozott gróf Westurppal, a konzervatívok vezérével és Stresemannal, a nemzeti szabadelvű párt elnökével. Ezen a tanácskozáson szó sem volt koalíciós kormány alakításáról, sőt ellenkezőleg, a herceg kijelentette, hogy kizárólag a szociáldemokratákra, a centrumra és a haladópártra kíván támaszkodni. Belpolitikai hírek. Károlyi Mihály nyilatkozata: Első feladat a béke megkötése! Budapest, okt. 3. A Politikai Híradó közli gróf Károlyi Miháiy következő nyilatkozatát: A függetlenségi párt az ország érdekében legelső feladatának a békekötést tartja, a párt közismert álláspontja alapján, j A békével kapcsolatban a politikai helyzetet teljesen megérettnek látja arra, hogy az ország közjogi és közgazdasági önállóságát a personál unió alapján most megvalósítsa. Mindazokat, akik e törekvéseket támogatják, i közös akcióra hivja fel. Ez a tömörülés nem a pártok koalícióját jelenti, hanem a kitűzött I célok előmozdítását. * Wekerie, gróf Apponyi, gróf Andrássy és gróf Tisza visszatértek Budapestre. * Bécs, okt. 3. Az osztrák pártok, különösen a szociáldemokraták, sajnálkozással áílapitják meg, hogy amikor Németországban a régi autokrácia helyére a parlamentáris kormány került, Magyarorsság még ott tart. ahol évtizedekkel ezelőtt. Különösen veszedelmesnek tartják Tisza szereplését egy esetleges alakulásban. Ma délután váratlanul a magyar politikusok visszatértek Budapestre anélkül, hogy kihallgatáson jelentek volna meg Őfelségénél. Gróf Apponyi Albert elutazása előtt kijelentette az újságíróknak, hogy kizárólag külpolitikai kérdéseket tárgyaltak a külügyminiszterrel folytatott tanácskozáson. * Bécs, okt. 3. Burián gróf külügyminiszter ma tanácskozott Tiszával, azután több politikust is fogadott. — A miskolci bor vásár.. A debreceni kereskedelmi és iparkamara ezúton hozza érdekeltsége tudomására, hogy az október hó 1, 2 és 3-ra Miskolcon tervezett, borvásár a kevés bejelentés miatt nem tar- í tatott meg.