Szatmári Újság, 1918. július (2. évfolyam, 155-180. szám)

1918-07-30 / 179. szám

Szaímár, 1918. Julius 30. Szatmári Újság 3-ik oldat közönséget figyelmeztetjük ebbeli szükség­letének biztosítására. Ecetgyári ecetünk a hatósági üzletek­ben literenként 3 50 korona árban árusit- tatik. — A fogyasztási szövetkezetbe még e héten csütörtökig minden délután 2—6 óráig folynak a beiratkozások, úgy az Ipar­testületnél, mint a főpostával szemben levő tisztviselői boltban. Egy üzletrész ára 50 korona s utána 1 korona a beiratási dij. Most már csak hzdbavonultak családjai válthatnak egy üzletrészt, másoktól vagyonuk vagy keresetük arányában több üzletrész jegyzését kívánják, sőt sokan eredeti jegy­zésüket is felemelték. A jóléii és beszerzési csoport tagjai részvényesek lehetnek ugyan, de hatósági árukat a szövetkezetben nem kaphatnak, a kétszeri ellátás elkerülése vé­gett. — A tisztviselők fogyasztási köre va­sárnap tartott felszámoló gyűlésén kimondta, hogy megmaradt 4000 korona vagyonából 80 drb. üzletrészt jegyez s annak jövedelme a szatmári hadiárvákat illeti. Mai napig 2400 üzletrész ára fejében 120,000 korona alaptőke van befizetve s a tagok száma előreláthatólag meghaladja az 1200 családot. Ezért valószínűleg mindjárt augusztus 15 re két üzletet kell berendezni, hogy főleg a liszt- és cukorkiosztásnál tolongás ne legyen. — Alaptalan híresztelések Hinden- burgról. Berlinből jelentik : A Wolff-ügy­nökség közli a főhadiszállásról: Több ol­dalú érdeklődésből kiderül, hogy az ország­ban Hindenburg egészségi állapotáról ked­vezőtlen híresztelések vannak forgalomban Hindenburg vezértábornagy kéri, hogy az ilyen alaptalan híreszteléseknek ne adjanak hitelt, kitünően érzi magát. Orvosi kirendelés. A kassai honvéd kerületi parancsnokság az állandó vegyes felülvizsgáló bizottságba orvosul Szatmár- Németibe dr. Vtrágh László 1. oszt. főtörzs­orvost, a munkácsi honvéd-állomás orvos főnökét rendelte ki. — A vármegye közigazgatása. Szat- mármegye közigazgatási bizottsága az au­? gusztus havi ülését augusztus 13 án, kedden ogja megtartani. — Pályázat tanári állásokra. A hely­beli ref, felső leány-és kereskedelmi iskola igazgatótanácsa pályázatot kirdet két helyet­tes tanári állásra s erre ezúton is felhívja a pályázni kívánók figyelmét. Pályázhatnak a mennyiségtan-fizikára (vagy ábrázoló mér­tan) s a magyar nyelv és valamely más tárgyra képesített okleveles, alap- vagy szak­vizsgás középiskolai tanárok. Ha megfelelő képesítésű középiskolai tanárok nem jelent­keznek, az állások okleveles polgáriskolai tan­erőkkel töltetnek be. Bővebb felvilágosítást ad Bácskai József, h. igazgató. — Nyilvános nyugtázás. A szatmári műkedvelő ifjúság szomhat esti előadásának tiszta jövedelme 483 korona volt, melyből 241-50 korona szerkesztőségünk utján a Pesti Hírlapnak küldetett el a budapesti Mensa Academica javára, 241 50 K pedig a ref. leányiskolák építési alapja-javára Béi- teky Lajos lelkész urnák adatott át. Felül­fizettek : Szlávy Dezsőné, Bélteky Lajos, özory István, Freund Manci, Dr. Heller Gyula, Strempl százados 10—10 K, N. N. 6 K, N. N., Princ Frigyes 5—5 K, Dr. Ha­vas Miklós, Puskás Sándorné 4—4 K, Iduska, Heiman József 3—3 K, Goldberger Miklós, N. N. Müfkoytts Albert, Adlerstein Lajos. N. N., N. N., N. N., Schwarcz Elza, Klein Benő, Váradi Andor, Vidor Pál 2—2 K, N. N., Weisz Dániel, Teitelbaum H, Csízek Tibor 1-1 K. — Felrobbantott kastély. Nagy­bányáról jelentik: Hétfőn reggel Borpatak- teíeperi a volt Pokol-féle kastélyt, amely most a Feisőmagyarországi Bánya és Kohó- swü r. t. tulajdona, ismeretlen tettesek dina- miítai felrobbantották. A kár jelentékeny, mert a földszinten három szoba teljesen összerongálódott s az épület ablakai betör­tek. A nyomozás megindult. — Elitéit zugfigynök. Simonovits- Herskoyits Benjámin szatmári volt kereskedő engedély nélkül különböző közszükségleti cikkekkel ügynökösködött. A budapesti rend­őrség a Szalon-kávéházban rajtakapta, amint borral és boroshordókkal akart üzletet csi­nálni. Kubinyi VI. kerületi rendőrbiró kát hónapi elzárásra és 1000 korona pénzbün­tetésre Ítélte, azonkívül hazatoloncoitatta Szatrnárra. —* Nyugdijazáskiíüntetéssel. A ki­rály Pintér Mihály nagykárolyi pénzügyőri felügyelőnek nyugdíjaztatása alkalmából sok évi hü szolgálata elrsmeréseü! a Ferencz- József-rend lovagkeresztjét adományozta. — Barbusse és René Müsset — két francia, aki gyűlöli a háborút és aki ki is meri mondani, kimondja megrázó erővel és követelő bátorsággal. De mig Barbusse „Tüz“-e csak azzal a — lehetne mondani: szemléltető — móddal tiltakozik a háború ellen, hogy minden kommentár nélkül az otthoni tömegek elé emeli a lövészárok ret­tenetes Golgota-képét, kínlódó állatokra, pusztuló és döglő hustömegekre mutat a háború embereire, — addig Müsset az el­keseredés vakmerőségével ordítja ki a vi­lágba gyűlöletét és kétségbeesését a hábo­rús tébolyba őrült emberiség miatt. René Müsset hírneves könyve, „Pierre Damet, le refractaire“. a háború legnagyobb, legem- beribb problémáját tárgyalja, meiyhez senk- se mert eddig nyu'ni: a szökött katonát. Merész kézzel hárítja el a háborús őrületet és a háborús érdekes: hamis jelszavait, tisztán lát és tisztán szól a vérvörös ködbe borult agyvelőkhöz. Szociális, humanisztikus, bölcs és kézenfekvő okokat hoz fel és velük szem­beállítja a düh és vadság vak érveit. Fő­hőse szájába és gondolkozásába adja a leg­nehezebb vádakat és támadásokat a világ­gyilkosság ellen. Komoly, igazi tragédiát ad a szó kiasszikus értelmében, melyben a fő­hős az egész félrevezetett világrenddel, az elmúlt véres történelem emlőin felnövekedett <d véres indulatu társadalommal került ösz- 'szeütközésbe. Valóságos ó görög erejű tra­gédia, Cazsandra szenvedésekkel, vergődés­sel küzködéssel teli. Végül a főhős elbukik, letöri a világot végigszántó öldöklő indulat, amelynek megállításához egy ember kevés és amelynek egetverő dübörgésében elhal az emberi kétségbeesét jajkiáltása. A könyv mesteri kézzel van megírva s olyan készség­gel, ahogy csak az elitéit védekezhetik a vérbiróság előtt. A szerző tudniillik pro domo sua beszél — a könyvet valóban ka­tonaszökevény irta. A mii ára 10 korona, megjelent a „Kultúra“ kiadásában és min­den könyvkereskedésben, kapható. URHI13A Ü tat*'1*""' j***? gaSS*»* Ma, kedden este 6 7s, 8 7* és 10 órai kezdettel nem folytatólag Az Urániából. Szivünk asszonya, * a főszerepben az elragadóan szép Mia May. Bemutató előadás ma, kedden női énekbetéttel. A szezon egyik legnagyobb sikert ért j társadalmi drámáját mutatja be ma és hol- J nap sz Uránia mozgó. Cime „Szivünk asz- . szonya.“ Különösen megható tartalmú, rend- ; kivül ügyesen összeállított slágerfilm ez, melynek minden nevezetességén felül rend­kívüli fényt kölcsönöz az, hogy főszerepét Mia May, e tündöklő szépségű hollandiai drámai művésznő alakítja. Az ő fellépése esemény a mozi vásznán, nagyon ritkán és csak nagy slágerképekben lép fel, pedig kár, mert egy-egy fellépése után alig bírja az ember kivárni következő szerepét. Ami a film tartalmát és rendezését illeti, szintén a legkiválóbbak egyike. Szenzációja az estnek még az is, hogy „Szivünk asszonya“ női énekbetéttel lesz fűszerezve, amint az a fővárosban is volt. A darabban ugyanis két esetben színpadi jelend jön elő, ahoi Mia May énekel. E betét énekszámot zenekari kísérettel egy rendkívül kedves, behizgelgő hangú leányka fogja énekelni s hogy meg fog felelni a legmesszebbmenő igényeknek, az bizonyos. Ezt megelőzik Híradó iktualls. A nátba bshkat 2 fe'vcmástjan. Rendes helyárak. Kedvezményes áru jegy nincs. Min Páratlan nagy sikert ért filmszenzáció! MI9 M9V a folyó szezon lEgnsiyobb filmsíarjánah feusmeniiis szereplésénél pbt n ői énekbetéttei Tb* SZIVÜNK ASSZONY \ társadalmi dráma 4 felvonásban. Gyönyörűen rendezett, minden bemutatón frenetikus sikert ért slágerfilm, melyben az elragadó MI A MAY önmagát felülmúló alakítást produkál.

Next

/
Thumbnails
Contents