Szatmári Napló, 1905. május (2. évfolyam, 59-68. szám)
1905-05-07 / 60. szám
4 SZATMÁRI NAPLÓ 1905. május 7. tilalommal főképpen azt akarták tudvalevőleg elérni, hogy az Aípeseken termett széna a monarchiában maradjon és hogy a korpa-kivitel lehetetlenné tétessék. Ez sikerült is a tilalomnak volt köszönhető, hogy az ország elviselhette a takarmányhiányt annak súlyos következményei nélkül. Most, hogy az uj takarmánytermés elég jónak Ígérkezik és némely vidéken már legeltetik is a marhát, tényleg nem sok értelme-van annak, hogy a tilalom továbbra is érvényben maradjon. Korpát importáltak, úgyszintén tengerit is eddig sohasem sejtett mennyiségekben, attól tehát nem kell tartani, hogy szü- kes készleteink kivitelre kerüljenek, viszont nem lehetetlen, hogy az uj kampány kezdetén mégis lesznek fölös készletek, amelyeknek elhelyezését a külföldön a takarmánykiviteli tilalom megszüntetése lehetővé tenné. — Az adófizetők figyelmébe. A polgármester felhívta az adózókat, hogy úgy az állami mint a községi adó és utadójoknak 2-ik negyedrészét a múlt évi adókivetéshez arányitva folyó évi május hó 15-ig a város pénztárába annál is in kább fizessék be, mivel ezen időn túl a folyó évi adók után késedelmi kamat fog számíttatni és március 1-ső napjától a hivatod törvény 56 §-a szerint a végrehajtási eljárás fog alkalmaztatni. Egyúttal felhívja a közönséget, hogy községi adóhátralékokat, valamint az útadó, iparkamara illeték, ipartanodái tandíj, műgyalogjárda, kereskedelmi iskolai tandíj, betegápolási adój villany, vagy bármi néven ne vezendő hátralékot 8 nap alatt annál inkább fizessék be, mivel ezen idő eltelte után a városi pénztár ezen követeléseit végrehajtás utján fogja behajtani. — Csendélet a falun. Érselinden, amint odavaló tudósitónk írja, ugyancsak furcsa állapotok uralkodnak. Egymást éri a betörés, a lopás és ami a legérdekesebb a dologban, ezek a falusi tolvajok egészen uj típust képviselnek a gazemberek társadalmában. A terorizmusnak valami különös fajtájával dolgoznak, olyan fegyverrel, a mitől retteg az egész község népe, s följelentést a kárvallottak, a kirablottak, a meglopottak nem mernek tenni az ismeretlenség sűrűjében bujkáló gonosztevők ellen. A jómadaraknak az a módszere, hogy látogatásuk után a kifosztott portákon levelet hagynak ilyen tartalommal : Vigyázz i Ha panaszra mégy, kipörkölönk a házadból s elteszünk láb alól 1 Vigyázz: A jámbor falusiak kétségbe vannak esve. A fenyegetés roppant megriasztotta őket s azt hiszik, hogy valami haramia banda garázdálkodik arrafelé. Tegnap Grünfeid Mózes érselindi birtokos pinczéjét törték fel s elvittek onnan több hordó régi érmelléki riziingeí. Persze a fenyegető czédulát ott hagyták a Pinczében, s Grünfeld, mivel már a gazemberek egy ízben hasonló látogatást tettek nála, nem mer panaszra menni a hatósághoz, amelynek Ilyenformán tudomása sincs róla, mik történnek a községben. Pedig felette jó volna, ha tudomást szerezne, s szigorú intézkedésével megszüntetné a szörnyű állapotokat. — Első Leánykiházasitási Egylet rn. sz. Gyermek és életbiztosító intézet. (Budapesten, VI., Teréz-körut 40—42. sz. Alapittatott 1863.) folyó év április havában 1,230.000 K. értékű biztosítási ajánlat nyuj- tatott be 993.600 K. értékű uj biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosított összegek fejében 75.918 K. 94 fill, fizettetett ki. 1905, január 1-től — április 30-áig bezárólag 4,731.800 K. értékű biztosítási ajánlat nyuj- tatott be és 3,947.100 K. értékű uj biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosított összegek fejében 250.608 K. 98 fill, fizettetétett ki. Ezen intézet a gyermek- és életbiztosítás minden nemével foglalkozik a legolcsóbb díjtételek és legelőnyösebb feltételek mellett. — „Tolnai Világ Lapja“ cimü képes hetilap legutóbbi számában rendkívül érdekes cikksorozat kezdődik. A legkiválóbb magyar színésznők fényképeit mutatja be legjobb szerepeikben, s maguk a színésznők írják meg életrajzukat. „Tolnai Világ Lapja“ m'ájus 6-án megjelent száma igazán dús tartalommal jelent meg, s bátran mondhatjuk, hogy ezen magyar képes lap felveszi a versenyt a hires és százezrekben megjelenő német lapokkal szépség és ár tekintetében. A mai számban Kiiry Klárát mutatja be 6 különféle szerepeiben. A művésznő a képekhez maga irta meg a cikket „Emlékeim“ cim alatt. — A legolcsóbb óra és ékszer raktár a Színházzal szemben lévő mii órásnál. Egy óra javítás 1 évi jótálással csak 80 krajcár. Egy zsebóra üveg vagy mutató csak 5 krajcár, nagy választék órák, ékszerek és china ezüst nemíiekben, olcsó árak mellett. Szives pártfogást kér Kepes Dávid mü órás és ékszerész. — A legkitűnőbb Müncheni Bajor fekete ser, minden szombaton és vasárnap a rendes kőbányai seren kivtil a „Honvéd Sörcsarnok“-ban lesz kimérve a mit a serkedvelőknek ez utón adunk tudomására. — Amerikába utazóknak. Az Amerikába való utazást a magyar kormány most már Hamburgon át is megengedte. Fiúmén át Amerikába szóló útlevelek most már Hamburgon át is érvényesek, ha az illető utas egy Hamburgnak szóló hajójegy birtokában van. Aki Hamburgon át akar utazni, annak okvetlenül kell otthonról 20 koronát előre Hamburgba előlegnek beküldenie, mire rögtön megküldetik a hajójegy. Jó- egészségü és munkaképes munkások, akik az amerikai rendeltetési helyig szóló vasúti jegyet kifizették és azonkívül még 50 koronát készpénzben felmutatni tudnak. Amerikában bebocsátást nyernek, Akinek barát- jai vannak Amerikában, hozza magával azok címeit. Szembetegek, vagy egyéb testi fogyatkozásban szenvedők, 50 évnél idősebb személyek, vagy olyanok, a kik valamely Amerikában levő gyárral szerződést kötöttek, mely szerint ott bizonyos meghatározott bérért dolgoznak, Amerikából vissza- utasitttatnak. Aki Hamburgban hajóra felszáll, előreláthatólag Amerikában bebocsátást nyer. Közönség köréből.*) Tekintetes Szerkesztő ur! Tisztelettel alulírottak, — a volt Papp Lajos párti összes hivek nevében kérjük, az alábbiakat becses lapjában közölni. A volt Papp Lajos párti hivek husvét előtt arra kérték Szabó János püspök Ur Őnagyméltóságát, hogy a húsvéti pászka szenteléshez külön papot kegyeskedjék részükre a kálváriára kirendelni, mert ők Hubán lelkész úrral szenteltetni nem fognak, annyival is inkább, mert ilyen kegyben a múlt husvétkor a Papp Lajos ellenes 20—30 hívőt Őnagyméltósága részesítette ; annál inkább méltányosnak vélték a kérelmet, mert jelen esetben 2—3 ezer ember szentelményérői volt szó. Eme kérelemre természetesen még választ sem kaptak; de hisz a hivek tudták ezt előre, mindazonáltal mégis csak kérvényeztek, nehogy később még *) E rovatban közlőitekért nem felelős a Szerkesztő. azt mondja a szentszék; „ha kértetek volna, megadatott volna nektek“ Ilyen előzmények után az-az árva és annyit zaklatott nép sorsának mos- tohaságát még csak husvétkor is kénytelen vala érezni. A hivek szavuknak állottak, mert egy része, mintegy 300-an, 7 szekerén, vitették a pászkát Amacz községbe, mig a szekeret oda és vissza gyalog kisérték. Egy másik tömeg szintén gyalog, szekereken küldte, illetve vitte a szen- telményt Vetés községbe. A harmadik rész, — szintén tekintélyes tömegben — ugyancsak gyalog ment Szatmár-Zsadányba szenteltetni. A negyedik része cirka 1000-1200 pedig a németi-i gör. kaíh. templomban szenteltetett. Mig az ötödik része egyáltalán nem is szenteltetett. Ez indította fent nevezett híveket arra, hogy a szentelésnél közreműködött lelkész uraknak a legmélyebb és leghálásabb köszönetüket fejezzék ki és pedig nyilvánosan hirlapilag azért, mert ők valóban Isten szolgái, — kik az árva csoportot, a pásztor nélküli nyájat a húsvéti szent ünnepen figyelemre méltatták, gondozásaikba vették, — és azon a napon nyájaik közt legelhetni engedték. Köszönet és hála nekik!!! Végül pár szavunk volna még a mélyen tisztelt olvasó közönséghez is. Kegyeskedjék levonni a konzekven- cziát, — váljon van-e hát méltányosság, igazság a földön? Saját nézeteinket ezúttal itt e helyen nem fejezzük ki, hanem azt a mélyen tisztelt olvasó közönség felfogására bízzuk, csak csupán annyit füzünk hozzá, hogy szomorú dolog az, amidőn 2—3 ezer hivő vallásbeli sorsa az intéző egyházi főurak előtt olyannyira semleges. Szem előtt tarthatnák pedig az Ur Jézus eme mondását: „legeltesd az én bárányaimat, legeltesd az én juhaimat! amidőn Szent Péternek az első főpásztornak mondta: „tu es Petrus!11 S ime 3000 főből álló nyáj cirka 2 év óta főpásztor által nem legeltet- tetik, bár volt egy egyszerű, de hü és jó pásztora és még attól is inegfosztatott. Most kérdjük a Petrus-iöl azaz a kősziklától, — kire Jézus az anya- szentegyházát alapította, — hogy tulajdonképen hol van hát az Ő szatmári nyája! ? Ezzel azt hisszük eleget mondottunk mindazoknak, akiket illet és érdekel. Ismételten a szeretve tisztelt lelkész uraknak köszönet és nála!!! A volt Papp Lajos párti összes hivek nevében: Páskándy István, Óváry László Béres János irigyelem / 0M.€6MÍ figyelem ! A „HONVÉD“ sörcsarnokban a mai naptól kezdve kiváló minőségű fád melyek előkelő urasági szőlők termései, a következő árakon képhatók: ihkgdjbíll 2 l(r-ral eksebb. Oláhgyürüsi az üzletben 1 lit. 36 kr., házhoz kimérve 32 kr. Szatmárhegyi „ 1 „ 36 „ „ „ 32 kr. Sikáriói az üzletben 1 lit. 40 kr., házhoz kimérve 36 kr. Ápahegyi „ 1 „ 40 „ „ „ 36 •% Hier reléinél nmyy úr engedmény,