Szatmári Napló, 1905. május (2. évfolyam, 59-68. szám)

1905-05-07 / 60. szám

1905. május 7. SZATMÁRI NAPLÓ 3 Anyja leánya. (Cosbuc György költeménye.) Búsongó csöndes mélasággal Dalolt egy fájó éneket, Mely ide jött az Oltón által. És ajkról ajkra terjedett: Hogy nyög az erdő, mintha vernék, És harmat könnyet sir az ég, S e dalba fűzte bús szerelmét, Mely bűnök közt fogantaték. A küszöbön ült. Tudja Isten ! Ma mintha sok szem nézne rá; Fény csillogott a gyönge testen, Elrejtezik bent — gondolá. Bejordult, később ablakából A diófa alá kiment: De ott is, a fa sátorából Sivárnak látta a jelent. Nyugalma nincs, megtér a házba, És lángot nyújt a tűzhelyen; Szegényes lisztjét megforrázza, Fia atyja jön, — hogy kész legyen. Anyját is várja a munkából, Ki-bé jár, mint egy álmodó; Egy gyermek, a kit játékból Elriasztott egy durva szó ! „Beteg vagy?“ — kérdi anyja busán, — „Beteg anyám, nagyon beteg !“ A szobából kilép boiúsan, S fejével némán integet. Majd atyja is elér a házig, De nem figyel, mit mond a lány; Csak anyja kissé tétovázik, Aztán kimegy a lány után. A kis szobácska néma csendjén Az apa fáradtan leül, És lelkét lassan ráterelvén — Gondolkodik övéirül. „Mi az megint? — így tépelödik, — Az asszonyokba mi ütött? Az éj sötétjén miért töltik Magukba ketten az időt?“ Kifordul szájából falatja, Lábával dobbant mérgesen, Aztán elindul s a pitvarba Magát megüti élesen. Ez még nagyobq haragba hozza: „Hej! merre vagytok asszonyok? Tán táncra vágytok? — kiáltozza, — Az kéretlen is jönni fog!“ De im, a mint a kerthez éré, Elfogta néma bámulat; Mintha jég hullott vön szivére, Megdermedtt egy perc alatt. Anya és lánya: mell a mellen, Ölelte forrón egy a mást; És úgy zokogtak mind a ketten, Mint koporsó felett szokás .............. Ro mánból: Btévay Míái-oly. — Uj orvos. Dr. Fekete Samu egyet, orvos tudor, szem specialista városunk szülöttje, ki külföldi tanulmányutjáról tért haza, a Batthányi u. 1 sz. alatt orvosi ren­delő irodát nyitott. — Kinevezés. A m. kir. pénzügy mi- nisztei a mátészalkai m. kir. adóhivatalhoz i Kerekes Bertalan dárdai adóhivatali ellenőrt adóhivatal) pénztárnokká nevezte ki. — Áthelyezések. A vallás és közok­tatásügyi miniszter Ányos Miklós szinyér- váraljai állami ellemi iskolai tanítót a szat­mári állami ellemi iskolához hason minő­ségben, — Schwanner Rezső kis-zalacskai állami elemi iskolát tanítót a szinérváraljai állami iskolához jelenminöségben áthelyezte. — Kertész Béla m. kir. posta és táviró tiszt Budapestről a helybeli főpostához helyeztetett át. — A f. hó 9-én tartandó köz­gyűlés tárgysorozata. Hitelesítő küldöttség 'kirendelése, a hitelesítés helyének és idejének meghatározása. Polgármester havi jelentése intézkedé­seiről és a törvényhatóság állapotáról. Közigazgatási ügyek: az 1903. évi zárszámadása és 1906. évi költség­előirányzata. Tar Károly iparos tanonc­iskolái tanító véglegesítése tb. Gaz­dasápi és jogügyi szakbizottsági ja­vaslatok: A közpénztár 1904. évi zár­számadása, a Lehotcky-alap, Wallon- alap, árvatartalékalap, iparkiállitási és Lehotzky-féle sorsjegy-alap, villamvi- lágitási-alap, tiszti nyugdij-alap s az összes egyéb alapok 1904. évi zár­számadása. A Kossuth-kerti kioszk és gőzfürdő bérbeadása. A Zöldfa-ven­déglő leégett istállójának felépítése. A közvágóhíd mellett lejáró létesítése. Az iparos tanonciskola részére rajzesz­közök beszerzése. Az iparos tanonc­iskolái szolgák javadalmazása. Nyug- dijválasztmány határozata: Vaszil Si­mon erdővéd nyugdíjazása tárgyában. Magánkérelmek: Pap Géza polgár- mester 6 heti, Erdélyt István főmér­nök 6 heti, Nagy János számvizsgáló 5 heti, Fürst Viktor pénztári ellenőr 5 heti, Littecky István számtiszt 4 heti, Dr. Török István közkórház r. orvos 5 heti szabadság iránti kérelme. — Értékes adomány. Méltóságos özv. Bölsei Buday Sándorné, Tiszaujhelyi Újhelyi Vilma miniszteri tanácsosné uj temp­lomunk számára egy szép ezüst szentelt víztartót volt kegyes ajándékozni, melyért úgy a magam, mint híveim nevében is há­lás köszönetét mondok s Istentől áldást ké­rek a jó szivü adományozóra. Alsóferne- zely, 1905. május 2. Szőgyény Lajos róm. kath. lelkész. — Templomszentelés Fernezelyen. A fernezelyi uj r. kath. templomot, mint most már véglegesen megállapították, junius 4-én szentelik föl nagy ünnepélyességgel. A felszentelést Pemp Antal pápai prelátus, káptalani helynök végzi. A szentbeszéd megtartására értesülésünk szerint Szőgyény Lajos plébános dr. Kovács Gyula tanító­képző igazgatót fogja felkérni. — Költözködő hivatalok. A város egyes hivatalai május 1-én más helyiségbe költözködött át. Nevezetesen a gazdasági tanácsosi hivatal és a katonai ügyosztály a városháza mellett levő Dr. Nagy Barna-féle háznak a színház felőli oldalára költözkö­dött át. E két hivatal között a közlekedés egy uj ajtón történik, melyet most nyitot­tak ; a városháza épület hátsó részénél, a levéltár előtt elhúzódó folyosó végén levő padfeljáró mellett. A katonai ügyosztály helyére a városi árvaszék kerül. A gazda­sági hivatal régi helyén pedig üzlethelyiség j lesz. — Nagybánya pecsétje. Említettük, hogy Nagybányán nemrég felfedezték a vá­ros régi pecsétjét, a mely még Nagy Lajos idejéből származik. Mint értesü­lünk a városi tanács a királyhoz felségfo­lyamodványt intéz, hogy engedje meg a régi város pecsétjének a rendes használatba való visszaállítását. — A hegyközségi közgyűlés. Ápri­lis 30-án érdeklődés hiánya folytán meg­tartható nem volt. A közgyűlés újabb ha­tárnapja ma délelőtt 11 órára tűzetett ki a városháza tanácstermébe, azon figyelmezte­téssel, hogy a közgyűlés jogérvényes hatá­rozatot fog hozni a megjelentek számára való tekintet nélkül. — Öreg dalosok kitüntetése. Az országos daláregyesület közgyűlése elhatá­rozta, hogy a 15, 20, 30 és a még több év óta működő dalosokat az országos da­losünnepélyek alkalmával elismerő oklevél­lel, bronz, ezüst vagy arany éremmel fogja kitüntetni működésűk idejének arányában. E jóhatásu kitüntetések első Ízben a szom­bathelyi ünnepély alkalmával fognak meg­történni, s első sorban magát az országos egyesület nagyérdemű elnökét: Lung György székesfővárosi tanácsost éri a kitüntetés, aki negyvenéves dalos s 15 év óta elnök. Jubileuma nagy arányú lesz s egy külön díszközgyűlés keretében fog lezajlani. — Szobatüz. Péntek este háromne­gyed 10-kor az Árpád u. 11 sz. alatt az Éltető féle házban Markovics által bérelt szobában tűz ütött ki. A szobából kitóduló füstöt azonban a házbeliek szerencsére ko­rán észrevették a veszedelmet, mely való­színűleg a szobában hagyott égő gyertyá­tól keletkezett gyorsan elfojtották, s igy a lángoknak csak egy pár bútor darab esett martalékul. A gyorsan kivonult tűzoltóság­nak már munkája nem akadt. Említést ér­demel még azon körülmény is, hogy a szomszédságban levő cirkusz közönsége a „tűz“ hallatára fejet veszte igyekezett ki az arénából, csak Barta Károly rendőrörmes- ter lélek jelenlétének köszönhető, hogy na­gyobb pánik nem volt a miből esetleg nagy veszedelem származhatott volna. — Egy szir.igazgató halála. A sze­gedi kórházban elhunyt tegnapelőtt éjjel egy régi, jónevü színigazgató, Csóka Sándor. A magyar színészet derék harcosa volt, ki már hosszú idő óta súlyos betegség­ben szenvedett. Utóbb visszavonult a szín­padtól és nyugdijából éldegélt Szegeden. Nemrég fölvétette magát a városi kórház­ba, s itt érte utólda halál. A kórház halot­tas kamrájában levő ravatalát mélyen súj­tott családja álotta körül. — A leszerelt csendörszuronyok. A kassai kerületi csendörparancsnokság értesítette a város tanácsát, miszerint meg­felelő intézkedést tett, hogy a város bel­területén a csendőrök szurony nélkül tel­jesítsenek nappali szolgálatot addig is, mig forgópisztolyokkal látják el őket. Ezu­tán tehát a szurony és puska nem lesz többé látható, mert csak oldalfegyverrel és pisztollyal lesznek nappal az őrszemek felfegyverkezve. — A vigyázatlanság áldozata. Sú­lyos szerencsétlenség érte Pintye György 23 éves nyegrefaiusi legényt. Á napokban az erdőben egy hatalmas fát fűrészelt, miközben az egy méter vastagságú fatörzs oly szerencsétlenül zuhant rá, hogy Pintye azonnal szörnyet halt. — Bikszádi vasút. A nehezen várt Szatmár bikszádi vasút épiiését végre Pal­lós Ármin vállalkozó megkezdé. A kisajá­tításokat Batiz község kivételével már befe­jezték. — Pályázat alapítványi segélyezésre. A trieszti cs. és kir. tengerész kér. pa­rancsnokság pályázatot hirdet a gróf Reichen- bacn-Essonitz Vilmos által rokkant tenge­részek segélyezésére létesített alapítványra. A folyamodványok f. évi május 15-ig nyúj­tandók be. — A „Mária-Anna császárné“ alapítványi bizottság pályázatot hirdet a báró Wüllerstorf-Urbair Bernát ellentenger­nagy által két szegény beteg tengerész ka- toua segélyezésére létesített alapítványra. Pályázati határidő f. évi julius 1. — A felfedezett zug zálog­ház. A rendőrség már régen szemmel tartja özv. Weiszné Teleky u. 26 sz. lakását, a hova gyanús alakok járnak ki és be. Csütörtök éjjel aztán sike­rült Tóth János polgári rendőr tize­desnek a titokzatos helyről a leplet lerántani. Az említett helyiség notózius tolvajoknak volt a találkozó helye. Itt mulattak az enyveskezüek egy-egy sikerült kirándulás után. A mulató hely tulajdonosnője persze nem csak jó pénzért hanem a lopott holmik fe­jében is szívesen szolgált italokkat. A rendőrség egy egész szekérre való ruha és ágyneműt foglalt le, a me­lyekre már többen mint tulajdonokra ösmertek rá. — Özv. Weiszné ellen a hatóság engedély nélküli zálogház, korcsma fenntartásért és uzsoráért a vádat megindította. — A takarmánykiviteli tilalom meg­szüntetése. Az osztrák kereskedelemügyi minisztériumban, mint értesülünk, a takar­mánykiviteli tilalom megszüntetésének esz­méjével foglalkoznak. A takarmánykiviteli

Next

/
Thumbnails
Contents