Szatmári Napló, 1905. február (2. évfolyam, 26-38. szám)
1905-02-24 / 37. szám
SZATMÁRI NAPLÓ 1905. február 24. 2 SZÍNHÁZ. A színházi botrányok ellen. Tankóczi Gyula intézkedése. Szatmúr, 1905. febr. 23. A szatmári színház látogató közönség szezonról szezonra a legszemenszedettebb botrányokat kénytelen eltűrni, a mely azok munkája, a kik nem a szinielőadás élvezetéért, hanem az otromba pro vagy kontra tüntetések miatt mennek a színházba. Évről évre tűrhetetlenebb lett már ez az állapot. Az idén különösen, a mikor ugyanis az úgynevezett primadonna pártoskodások féktelen dühvei léplek az előtérbe. Az idén valóságos szenvedés egy egy előadást végignézni, mert az a mit az egyes csoportok a színész jutalmazásának tisztességes leple alatt taps formájában megcselekedtek, nem volt többé az elismerés tapsa, hanem közönséges meggyilkolása a tisztes viselkedésnek, megrontója, az előadások élvezetének, terrorizálása a pénzért járó színházi közönség lelkesedésének. Ezeket a botrányos állapotokat lehetetlen volt rovább elviselni és azért csak dicsérni lehet Tankóczy Gyula főkapitányt, hogy módot talált végre e gyalázatos viselkedésnek megszüntetésére. A főkapitány ugyanis a nem úri közönséghez illő garázdálkodásnak elejét veendő igen üdvös rendeletet adott ki, a melyet a közönség tájékozására a következőkben közlünk: A színházi előadások alkalmával ismét előfordult, hogy a földszinti álló helyen megjelentek oly botrányos magaviseletét tanúsítottak, hogy nem csak a közönséget botránkoztatják, de a szinielőadást is többször megzavarják. Az ismétlődött botrányok elharapózá- sát, magának a városi színháznak hírneve érdekében de a jó ízlés megoltalmazása végett tűrni nem fogom s e czélból a színháznak a földszinti álló helyére vonatkozólag a következő intézkedéseket teszem : 1. Mindenek előtt kijelentem, hogy a földszinti álló helyre csakis igazolványnyal biró tanulók nyerhetnek bebocsátást. 2. Azok, kik szabályszerű tanuló igazolvány nélkül találtatnak, az álló helyről kiutasittatnak, szükség esetén ki is vezettetnek. 3. Ezen állóhelyre 60 jegynél több ki, nem adható. 4. Az egész színházban a tapson kívül a tetszés nyilvánításnak más nemét, mint a színészek neveinek a kiabálását s bármiféle kiabálást, továbbá a lábbal való dobogást a közcsend háboritásának megakadályozása iránt alkotott szabályrendelet 1 §-ában megszabott és 100 koronáig terjedhető pénzbüntetés vagy öt napi elzárás terhe alatt eltiltom s a tetten érők a kihágás! eljárás megindithatása czéljából a színházból azonnal eltávolíttatnak, előállittatnak. 5. Ezen hirdetményt a színház néző helyiségeiben kifüggesztetni, tudomás vétel czéljából pedig Krémer Séndor színigazgatónak kiadatni rendelem. 6. A tanuló ifjúság előtt leendő kihirdetés czéljából pedig a kir. kath. s ev. ref. főgymnásium és a kir. kath. tanítóképző intézet igazgatóságának megküldetik. Baba. Audrau mester óda és bájos j zenéjü operettje, a mely még két esztendő előtt állandó müsordarabja volt az összes európai színpadoknak, tegnap este került színre a szatmári színházban. Az egyik primadonna, Révész Ilonka választotta jutalomjátékául azt a darabot, a melynek szei- zője rövid idő óta örök álmát alussza a párizsi temetőben. A szubtilis, fülbemászó zene és mulattátó szöveg nálunk setévesz- | tette el a hatását. Az a nagy közönség, a mely ez alkalomra megtöltötte a színházat, élvezte a pompás daljáték minden báját, noha az előadás, daczára hogy jutalomjáték volt nem volt illendő a darabhoz. A czimszerepet Révész Ilona játszotta, hogy úgy mondjuk sikerrel, mert sok virágot és pecsétes levelet kapott, már pedig ez maga is siker, Solti Vilma volt a novicius. A hangja érvényesült a szerepben, de a játékát meg lehet szólani. Szentes a nagybácsit játszotta zajos derültséget keltve. Nem különben pompás volt Bay, Tisztái és Gerő Ida, Kőszegi Aranka kis szerepében jót nyújtott. A kiállítás, a díszletek ellenben miserábilisak. Rémes tűzvész pusztítása. Tűz a Fehérházban. Szatmár, feb. 24. (Saját tudósitónktól.) Tegnap éjszaka úgy tizenegy óra tájban rémes tűzvész fenyegette a Petőfi utczai lakosságát. A város tulajdonát képező „Fehérház szálló“ telkén épült istálló gyűlt ki, a mely porrá éget. A veszedelmes elem óriási gyorsasággal terjedt szét az épületen, úgy hogy rövid idő múlva az egész épület egy lángtenger volt. A tűz eddig ismeretlen okból ke- ; letkezett a fehérház telkén lévő istállóban. Úgy tizenegy óra tájban, mikor a tegnapi szinielőadásnak vége volt, a hazasiető emberek észrevették, hogy a fehérház háta mögül hatalmas füstgomoly száll az égnek és tüzszikrák sziporkáznak a tető alól. Néhány perez múlva a Deáktéren halleni lehetett a vészes jelszót: — Tűz van! Ég a fehér ház! Egy ideig alig hederitettek a vészkiáltásra, noha a kiváncsi közönség hama- j rosan összeverődött a Petőfi utcza sarkán és várta, hogy mikor törnek elő a lángok a tető alól. Erre azonban nem kellett sokáig várni. Nem telt bele öt-tiz perez s a csöndes szellő mihamar életre keltette a fe- j dél alatt lappangó tüzet, a mely elenientá- I ris erővel tör elő. Egy negyed őrá múlva már lángokban állott az épület. A tűz a maga rémségében iszonyú látvány volt. Az egész Petőfi utcza veres fényben úszott, úgy hogy a számos partja felé lévő házak is megvoltak világítva a vérvörös színektől. A tűz dühöngve terjedt tova. Recsegve, ropogva égett a tetőzett. Mikor a tűzoltóság kivonult azt se tudta hol kezdje meg az oltást. Nemsokára a honvédkaszárnyából egy század j katona érkezett a rémes tűzvész színhelyére j és megkettőzött munkával fogtak a vészé- ■ delem elhárításához. A szivattyúk működtek úgy a fehér- ház udvari, mint a Petőfi utczára néző részén és a felszökő vizsugár fojtotta a tüzet. A hirtelen keletkező szél azonban hordta a zsarátnokot a szomszédos házakra. így történt, hogy a Petőfi utczai 18. számú ház külső része, a mely zsindeiy- lyel van fedve kigyulladt. Mikor a veszedelmet észre vették, nyomban az oltáshoz kezdtek és sikerült is a házat megmenteni. A mig a tűzoltóság egyrésze a veszedelem fészkét oltotta, a szomszédos házakból kihurczolkodtak a lakók. A Petőfi utcza egyik oldala tele volt bútorokkal, a melyei mellette siránkozó asszonyok és gyermekek ültek, a kik az ágyból keltek ki, hogy a tüzvészelyt elkerüljék. A tűzoltók a katonasággal együtt több órákon át fáradozott a tűz lokalizálásán, a j mi sikerült is. Érdekes volt egy hatalmas robbanás j a mely úgy keletkezett, hogy az égő .ház tűzfala bedőlt. Eleinte szerencsétlenül járt emberekről is beszéltek, azonban a bedőlt I tűzfal senkit sem zúzott agyon. A tűz, mint az eddigi vizsgálat megállapította az istállónak egy elkerített részében, egy üveges áruraktárban keletkezett. Az áruraktárból ugyanis lépcső vezet a padlásra, ahol igen sok gyúlékony anyag volt felhalmozva. A vizsgálatot ma fogják megejteni, hogy a tűz miből keletkezett. Éjfél után 3 órára járt az idő a mikor a veszedelem teljesen véget ért. HÍREK. Búcsú. Hát vége ... Hajtsd le, hajtsd le szép fejed, Szemed se legyen most olyan beszédes. 7 égy úgy, mint hogyha a szót nem leled, — Egy csókot, édes! ! Megyek. Ne kössenek gyászfátyolt rád, Értem halotti gyergyákat ne égess. S ne sírj, mintha szemfedőm fonnád. — Egy csókot, édes. ' A könynyel lelkedet megmérgezed. Ne sírj ... s tüzes pillantást másfelé vess, ; Nekem csak nyújtsad hófehér kezed S egy csókot, édes! Bállá Ignácz. — A függetlenségi kör. Szatmár város ellenzéke, mi más megírtuk, azon fáradozik, hogy a függetlenségi eszméket szélesebb körben terjessze s e czélból mozgalmat indított egy függetlenségi kör létesítésére. A kör megalakulásának ügye a megvalósulás felé halad, szombat délután 5 órára a Vigadóba Kató Antal gyűlést hivott össze, a melyen meg fogják beszélni a megalakulás módozatait. — Kossuth diszpolgársága. Kossuth Ferencz díszoklevelét átadó bizottság tegnap délután tartott ülést, a melyen azt határozták el, hogy előbb megfogják tudni vájjon mikor fogadnatja a küldöttséget a kiváló pártvezér és csak ekkor határoznak a felutazás kérdésében. — Uj vonat a nagybányai vonalon. Hetekkel ezelőtt jeleztük már, hogy a Szatmár—nagybányai vasútvonalon a jelenlegi két vonat járatot megfogják szaporítani,, mert a folyvást fokozódó forgalmat igy nem lehet lebonyolítani. Mint értesülünk a harmadik vonatjárat már legközelebb életbe fog lépni. Nagybányáról délelőtt 11 órakor indul egy vonat, a mely az állomásokon igen rövid ideig fog tartózkodni, úgy hogy aéli 1 óra tájban Szatmárra érjen és csatlakozzék a budapesti és mszigeti gyorsvonatokhoz. Három órakor pedig Szatmárról indul Nagybányára az uj járat is oda 5 órakor- fog megérkezni. Ez az újítás kétségkívül nagy előnyére lesz úgy a szatmáriaknak mint a nagybányaiaknak. — A zeneiskola átalakítása. A dalegyesület Rákóczi-utczai zeneiskolája, mely az egyre fokozódó nagy érdeklődés mián a kívánalmak kielégítésére alkalmatlannak bizonyult, legközelebb lényeges átalakuláson fog keresztül menni. Az épület egyik köz- falát kibontják és egy 5 méter magas kupola csarnokot készíttetnek, a mely aztán kiválóan alkalmas lesz próbákra sőt házi hangversenyekre is. A szerencsés terv Dr. Vajay Imrét dicséri. — A definiczió. Pakots József kollegánk irja a „Magyar Hirlap“-ban a következőket: Szat- máron tudvalevőleg a Kossutpárti Kelemen Samut választották meg. Kelemen Samu jó hangú, kitűnő ékesszólásu ember, akinek a választási campagne- ban elmondott beszédei nagy hatással voltak a választókra. Mikor Benedek János aki Kelemen Samu mellett korteskedett Szatmáron, beszélni hallotta Kelement, hunezut mosolyiyal mondta a szatmári követnek: — No hallod, neked jó dolgod lesz az országházában. Ha szépen beszélsz, örülni fognak, ha rosszul beszélsz, még jobban fognak örülni 1 . . . — A hol a halottak is szavaztak. Nagyváradról írják: Az élesdi képviselőválasztás érdekes epilógusa az a bűnvádi föl-