Szatmári Napló, 1905. február (2. évfolyam, 26-38. szám)

1905-02-07 / 30. szám

%

} Vi- ^ §

Szatmltif, 1905. február 7.

Kedd

Második évfolyam 30. szám.

A

V

ZATHARIIVAPLO

FÜGGETLEN POLITIKAI ÚJSÁG

ELŐFIZETÉSI ÁRAK;

Egész évre Fél évre

Helyben házhoz hordva:

10 K 5 K

Negyed évre 2.50 K Egy hóra 1 K Egyes szám ára

Vidékre postán küldve:

Egész évre 12 K Fél évre 6 K 2 kr. (4 fillér.)

Negyed évre 3 K

Megjelenik hetenkint háromszor, kedden, csütörtökön és vasárnap.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL:

Eötvös-utcza 2. sz. ahova úgy az előfizetési pénzek, hirdetések valamint a lap szellemi részét illető levelek küldendők.

Politika és társadalom.

Szatmár, febr. 6.

Régi természeti törvény, hogy a hol valamely eruptió magasabb hullámokat okozott, csak nehezen térnek meg medreikben a vizek.

A hétköznapi élet tengerének az utóbbi időkben nem volt elképzelhető magasabb hullámverése, mint a milyet a politikai világ eruptiói a választások okoztak — mert a politikai közvélemény tényezője a társadalomnak tagja is — hullámverésükkel nemcsak politikai, de társadalmi életünket is felkorbácsolták.

Nyilvánvalóan látható kép volt, hogy a társadalmi élet tagjai, kik a rendes mederben folyó mindennapi tevékenységükben egyetértéssel, vállvetve törekedtek czéljaik felé, mily vehemencziával váltak békés polgárokból elkeseredett politikai ellenfelekké, amikor bekövetkezett a választási küzdelem zászlóbontásának pillanata, mely a természeti, vulkánikus kitörésekhez hasonló dinámikus erővel rombolta szét, osztotta részekre a társadalmai. S ez ellen elvégre senkinek sem lehet ellenvetése, mert hiszen a választási küzdelem zászlóbontásainak pillanata a legszentebb alkotmányos jogok gyakorlásának pillanata, az elvekért folytatott küzdelem harczi riadója volt. Most azonban már túl vagyunk a választási mozgalom lázas napjain, fegyverszünet állott be az elvekért folytatott küzdelemben s csupán kon- zequencziáiban érezzük a politikai és társadalmi életünkben támadt hullámveréseit.

A politikai közvéleményekről e helyütt most nem szólunk, de nehány szavunk lenne a választási küzdelem társadalmi következményeihez, — melyek közötti a legsajnálátosabb tény, hogy azok, kik politikai ellenfelekként állottak a választási urnák előtt, most mint polgárok nem tudják lelkűkben leküzdeni a harag, a méltatlankodás érzetét s keresve kutatják a retorziók módját. — Ez pedig legalább is helytelen.

Mert nem szabad szem elől tévesztenünk még a legádázabb politikai küzdelemben sem, hogy valamely város étetképes, erőteljes, egészséges fejlődése csak úgy képzelhető el, ha annak, a város társadalmát képező polgársága egy teljes egész, mely a maga egy czél felé törekvő munkásságával, lankadatlan buzgalommal a lokális érdekek istápolásán fáradozik.

Amit eme, oly feltétlen szükséges szerves egész, politikai pártoskodással rést üt a maga soraiban, a széthúzó elemek között támadó ür az, a melyen át utat talál a város fejlődésében beálló kerékkötő stagnálás.

Szatmár város már nem azon az utón van, amely a kezdetlegességnél fogva, kitárná az ok jkönnyen beállható stagnálást, mely itt nem a fejlődés folytatásának megakasztását, hanem a haladás processiójának visszafejlődését jelentené.

S éppen azért kívánatos lenne, ha a politikai eruptiók okozta hullámverés megszűnnék a társadalmi életben, ha városunk polgársága megne- mesülve érzelmében, kiküszöbölné leikéből a választási küzdelemben egymás ellen támadtak keserűségét és bosszuérzetét, aztán igaz, őszinte békejobbot nyújtva egymásnak, egyesülne abban a nagy, nemes törekvésben, mely városunk társadalmi életének megszilárditását, a város fejlesztését, anyagi gyaradodásának előmozdítását tűzte ki czéljául!

A szatmári színház sorsa.

Néhány szó a pályázatról.

Elültek már a politikai zajongások, forrongások, Szatmáron most egy aktuális kérdés tolul az előtérbe s ez aszinlapi pályázatnak kérdése.

Egy néhányszor esett már szó arról a lapok hasábjain a szatmári színház sorsáról is mint örömmel konstatáljuk nem hiába, mert a kerülethez tartozó többi városok közvéleménye is ugyanazon álláspontra helyezkedett ebben a kérdésben, mint mi.

Mert azt mondtuk: Krémer Sándor igazgató tagadhatatlanul ambiczionálta ezt a szinikerületet, de hogy a művészeti oldalára is kielégithetően súlyt fektetett volna, ahhoz bizony elég sok szó fér.

Kezeink között van most Eperjes és Nagykároly városok előkelő szinügyi barátainak nyilatkozata. E nyilatkozatok világosan azt fejezik ki, hogy Krémer Sándor igazgató működésével nem voltak megelégedve. Nem pedig azért, mert úgy a társulat és ezzel egyszersmind az előadások fogyatékossága, (kiállítás, rendezés stb.) nem elégítette ki a kívánalmakat, a melyeket egy nagyobb város müveit közönsége támaszthat az igazgatóval szemben.

Kezdetben mondja egy eperjesi újság — megelégedéssel működött Krémer a kerületben, de esztendőrői-esztendőre gyöngébb

lett a társulata. Ruhatára, díszlete nincsen. A bemutató előadások igen gyakran jelmezes főpróbáknak tekinthetők inkább, mint premiereknek. A karszemélyzetre pedig egyáltalán semmi gondot nem fordít.

Nagykárolyi hangok ugyancsak ezt hallatják sőt még tovább is mennek. Egyenesen kimondjuk, hogy nem okvetlen szükséges ebben a kerületben folyton experi- mentálni, a mikor olyan igazgatót is lehet kapni, a ki minden várakozáson felül is többet nyújt úgy a társulatot, mint a felszereléseket illetőleg. A nagykárolyi színház vélemény mindenesetre figyelemre méltó. De a kerület többi városai is ugyanezt tartják. Nem beszélünk Szatmárról, mert itt leszámítva egy két embert, a ki valamelyes érdekből kifolyólag foglal állást Krémer mellett, a többség feltétlenül azon van, hogy az igazgató változás megtörténjék.

Az eddig komoly formában megnyilatkozott két város szinügyi bizottsága szavazatát nem is érvényesíti Krémerre, a mi csak azt igazolja, hogy a meggyőződés egy másik olyan pályázó mellett nyilvánult meg, a ki hasonlíthatatlanul igen sokat nyújt az eddigi igazgatónál a Szatmár—eperjesi szi- nikerület felvirágoztatására és egész erejéből azon kíván lenni, hogy ez a szinikerü- let már a közönségénél fogva is az elsők közé emelkedjék.

Baráti Rezső, a másik pályázó, a kit igen komoly számba kell venni, mert az a miről biztosítja a Szatmár—eperjesi szini- kerület választmányát nem kis igazgatónak, de a legelsőnek is díszére válnék.

Pályázati kérvénye terjedelmes és részletesen felsorolja mindazokat a kedvezményeket és előnyöket, a melyben a kerület sziniközönségének része lehet a jövendőben.

Nagyon sok és érdekes a mit nyújtani akar. A kérvényében megindokolja azt, hogy miért akarja elnyerni ezt a kerületet. Nem nyereség vágyból — mondja — nem hiú vállalkozásból, hanem mindenek felett az a nagy szeretet sarkalja a pályázatra, a mely benne él e kerület közönsége iránt, És mint alapos ismerője e kerületnek nem teszi ki a színházat kísérletezésnek, mert jól tudja, hogy mit kíván a tisztult és fejlődött izlés az igazgatótól.

Joggal mondhatja — mondja tovább Baróti — hogy úgy jönne a kerületbe, mint második otthonába azzal az érzéssel, mint a hogyan holnap visszatér valaki, aki csak tegnap távozott és munkálkodna a magas színművészeti nívónak fejlesztésére és az általános megelégedés kivivására.

Baróti tartalomdus és értékes pályázatát lapunk legközelebbi számában fogjuk a közönséggel megismertetni.