Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2020. nyár (6. évfolyam, 2. szám)
Történelem
meghirdetett programjában az 1918-as egyesülés fontosságát hangsúlyozták, ami elhozta minden román „felszabadulását.” Kiemelték, hogy a román nép mindig is egységes volt, s továbbra sem fogják tűrni, hogy bármilyen különálló adminisztratív egység jöjjön létre, amit bizonyos csoportok szorgalmaznak, s ami a többségi román lakosság kárára lenne. Szatmárnémetiben a Vatra fiókja hivatalosan február 16-án alakult meg. Mindezeket figyelembe véve meglepőnek tűnik, hogy az RMDSZ a magyar újságban közölt február végi nyilatkozatában üdvözölte a Vatra Kolozsváron közzétett felhívását, amiben párbeszédet sürgetett a nemzetiségekkel. Kereskényi szerint e mögött az állhatott, hogy a sorra megalakuló pártok miatt az RMDSZ továbbra is nyitott s tárgyalókész akart maradni minden román párt és szervezet irányába, így a Vatra irányába is. Másrészt nem volt semmilyen eszköz a kezükben, amivel kideríthették volna, hogy milyen csoportok, vagy érdekek álltak a Vatra mögött. Ezért nem maradt más hátra, mint hogy az államszocializmustól örökölt szinte összeesküvő eszközökkel és módszerekkel hozzanak létre úgynevezett civil szervezeteket, ilyen akart lenni a Vatra. Civilnek álcázott, valójában paramilitáris és militáns nacionalista szervezet. Azt hiszem, így lehet jellemezni a Vattát. S a Vattának a legnagyobb problémája az volt, hogy igazából nem volt egy komoly nemzeti ideológiai profilja sem. Iliescu forgatókönyvében, vagy azok, akik Iliescu mellett állnak, azoknak a forgatókönyvében mindenképpen szükséges, ha másnak nem, mumusnak [...] A Vattát nem is igazán vette komolyan senki, addig, amíg nem derült ki az, hogy valójában a Vatta olyan, mint egy gárda. Most nem akarok Vasgárdát emlegetni, de mindenképpen egy gárda, egy nemzeti gárda. Az első „szabad március 15-e” nagyon sok városban feszültségeket generált. Szatmárnémetit egy nagyon vékony hajszál választotta el attól, hogy ne ott robbanjon ki az az etnikai feszültség, amely végül Marosvásárhelyen tört ki. Hogyan zajlottak a városban a március 15-i„ünnepségek”? Március 15-ének a megünneplése természetes igényként jelentkezett a magyarság körében. A terv az volt, hogy a feszült hangulat miatt — román tömeg már március 14-én is tüntetést szervezett a város főterén — a program legyen visszafogott, két elemből állt volna, koszorúzás a városban lévő Bălcescu szobornál, majd az ünnepség második része az erdődi Petőfi szobornál zajlott volna. Az ünnepség misével kezdődött a város főterén lévő katolikus székesegyházban, annak végeztével a szervezők értesültek, hogy a román tömeg elfoglalta a Bălcescu szobor körüli teret, ezért a programot megváltoztatva a koszorúzás a székesegyház udvarán zajlott. A román tömeg időközben átvonult a város régi főterére, ott megrongáltak több magyarországi személygépkocsit, de nagyobb összetűzésre nem került sor. A magyar tömeg egy része ezt követően átvonult Erdődre, ahol a hangosítás elvágását leszámítva az ünnepség rendben lezajlott. A román tömeg közben folyamatosan tüntetett, kérve a magyarság vezetőinek lemondását. Az NMF rendkívüli gyűlést hívott össze, amire behozták az Erdődön lévő Formanek Ferencet és Pécsi Ferencet is, majd a kialakult helyzet miatt mindketten beadták lemondásukat. A Szatmáron lezajlott eseményeknek napjainkig sincs egyértelmű magyarázata. Sokan a pár nappal később Marosvásárhelyen lezajlott események „főpróbájának” tekintik. Kérdés, hogy mennyire beszélhetünk előre kitervelt s irányított etnikai konfliktus szításáról, vagy spontán megmozdulásról? Ugyanígy kérdés a román tömeg szervezettsége, illetve, hogy ki és a megye melyik részéről utaztatott be román tömegeket? A kérdésekre nem tudunk megnyugtató választ adni, s 90
