Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2019. tél (5. évfolyam, 4. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
Berta a mamával a tervezett időpontban valóban vonatra szállt, Ady különböző bonyodalmak miatt akkor nem csatlakozhatott hozzájuk. „Kedves Jó Bertuska, maga immár száguld a gyorsvonattal Páris felé, én pedig gyilkos influenzás lázban s elgyötört idegekkel vergődöm Érmindszenten. Hát így gondoltuk ezt valamikor? Mikor levelem Magához jut, Maga már régen megérkezett. Be irigylem. Azért is meg fogom lepni magukat. Talán hamarabb ott leszek, mint hiszik. Remélem, szerencsésen, jól utaztak. Gondoltak reám az úton? Alig várja a viszontlátást minden szánalmat megérdemlő hívük: Ady Endre.” Végül több napos késedelemmel Ady megérkezett Párizsba, ahol Lédáék, Brüll Sámuelné és Berta fogadták. Albérletet ugyanabban a bérházban szereztek neki. Hamarosan kiderült, hogy a költőnek szüksége volt erre a „családias” közösségre és közelségre. Léda emlékezete szerint: „Ady beteg lett, ekkor a szobájából lehozattuk, és húgom, ki még ott volt, átadta neki a szobáját, és ő a szalonba ment hálni. Vagy két-három hétig tele volt kelésekkel, és mi nővéremmel felváltva ápoltuk”. Bizonyára nem lehetett kellemes foglalatosság a két hölgy számára a gyerekesen nyűgös, depresszióra hajlamos poéta istápolása. Bertának, aki még hetekig Párizsban tartózkodott, nem csupán a beteg szeszélyeit, hanem Ady és Léda szinte menetrendszerűen ismédődő marakodásait is el kellett tűrnie. Gyakran a két fél közzé kerülve — akár a bizarr kapcsolat harmadik szereplőjének, Diósynak —, bőven jutott neki is azokból a lelki sebekből, amelyeket egymásnak osztogattak. A férj, Diósy Ödön — jellemzően - nem féltékenykedett, sokra értékelte a költőt, talán Lédánál is többre. Barátság alakult ki közöttük, mely adott szituációban egyféle férfiszövetséget, összefogást eredményezett az asszony ellenében. Egyébként is Diósy sokat segítette Adyt, ő hurcolta orvostól orvosig, gyakran pénzt kölcsönzött neki. Bertuska párizsi időmúlatása alatt Ady múzsájánál közelebbi viszonyba került a vele egyívású költővel. Nem, ez (még) nem valamiféle szerelmi vonzódás volt a részéről, hanem a kölcsönös bizalom. Ady testvéri gondoskodással kísérlte meg „távirányítani” Berta érzelmi világát. Megpróbálta őt összeboronálni szívbéli barátjával, az ekkor még Váradon tartózkodó Bíró Lajossal. A kísérlet csak fele részben sikerült, Bertuska valóban belehabarodott az íróba, Bíró ellenben nem viszonozta a leányzó érzelmeit... Beszédes tény, hogy - amint az ezutáni levélváltásukból kiderül — ekkor már Ady és Berta tegezték egymást, a Nagyasszonyt viszont a költő „nem merte” letegezni, későbbi leveleiben is csak elvétve váltott második személyre, főleg olyankor, amikor kétségbeesetten instanciázott az elhidegülő Léda kegyeiért. Az Ady-Berta viszony érdekes dokumentuma egy 1904. decemberében Párizsban keltezett, tréfásan induló Ady-levél: „Kedves Öregem!, e szó szomorú, születésnapi értelmében, üdvözöllek holnaputáni harminchatodik vagy hányadik születésnapodon. Ne búsulj öreg. Örley Flóra meg Borcsa is szinte ilyen vének. Aztán ha csak úgy nem akad senki, hát végre is csak elveszlek én. Egyébként éltessen a Jehova, s legyen jó kedved mindig”. A levél a szokásos panaszáradattal végződik: „Én megint azért nem írtam, mert úgy volt, hogy hazamegyek. És látod, most is csak itt vagyunk. Élünk remények nélkül, de sohasem anélkül, hogy egy-egy csinos szcéna ne kerüljön”. 1905. január 11-én immár idehaza keltezett levelében írja: „Ne légy meglepve, ne ítélj el. Bizony, Budapestről írom ezt a levelet, Meg kellett lenni, jobb így. (...) A Budapesti 46
