Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2018. ősz (4. évfolyam, 3. szám)
Társművészetek
Megfelelő olvasmányokat könyvtároztunk elő együtt a gyerekekkel, melyek nagy kedvet és várakozást keltettek mindnyájunkban. A tanulási időszakban használni kezdtük kézműves munkáinkban - rajzóra keretében - az indián motívumokat, színeket. Csalafintán használtam ki lelkesedésüket, igyekezetüket, vidám terveiket, ötletes megoldásaikat. Falra kifüggesztett névsoron nevük mellé tollakat tűztem, így jutalmaztam őket. A „nemes vetélkedőkében együttes mérlegeléssel kialakult a tollak értéke: mennyit ér a pontosan végzett munka, a csoportos feladatvégzés segítése, a másikat figyelemmel kísérő, segítő cselekvés, az önálló kezdeményezés stb. Gyönyörű volt ez a magas hőfokú lelkesedés, igyekezet, együttes játék. Mire táborba indultunk az év végén, összegyűlt egy csomó tervünk, díszítő elemek tömege, és kialakult valamiféle „indián-tartás” is a gyerekcsoportban. Az évközi hétvégék csoportos jutalom-kirándulásait is felhasználtuk arra, hogy részcéljainkat dédelgessük. Egy alkalommal két fiúval gyalogtúráztunk a Pilisben, amikor ők tollakat szerettek volna gyűjtögetni. Óriási szerencsénk volt, mert két út által határolt, kicsi zöld szigeten, egy teljes „fácán—tollruhát” vettem észre. A róka minden testrészét eltávolította már. Leírhatatlan öröm volt a fiúk számára, különleges diadallal mutatták be a zsákmányt az osztály előtt. Ők ketten egy egész indián törzset láthattak el fej dísznek való szép toliakkal! Mutatós homlok-pántokat készítettünk bőrből, teljes öltözéket vászonból, posztóból. Nemezelő technikával készültek a kardíszek, mokaszinok, lábszárvédők. A lányok gyöngyszövést használtak szívesen, azzal oldották meg szépen formált fej-, kar- és ruhadíszeiket. A sátraink se maradtak díszítedenül, mesésen szép madarak repültek fel a sátorvászonra ecseteik nyomán, megfelelő színválasztékokkal. Nagy örömüket lelték ebben a munkában is. A közösen alkotott törvényünkben szerepelt az is, hogy az indián minden helyzetben védi a természetet, a madarakat és állatokat. Ez a tanórák idején is fontos motívum volt, és az együtdétünket is jó irányba befolyásolta. Persze saját osztályomat vittem magammal a táborba, a kétféle helyszín kihasználásával sokféle tevékenységünk kapcsolódott egymásba. A technikaórán és a rajzórán megszerzett készségek jól működtek a harci kések, tomahawkok előállításakor. A közeli asztalosműhely hulladékdeszkáiból nagyméretű xilofon készült, amelyeket napokig hangoltak, hogy a totem-avatáskor már az énekórán megtanult tiszta hangokat csalogathassák elő belőle. A fiúk harci hangulatot is fából készült hangkeltőkkel varázsoltak elő. Idetartozik még, hogy fiatal tanító korom óta a madarak megismerése - hétvégi túrákon - folyamatos célom volt. Ezekbe a túrákba a szülők is bekapcsolódtak, következésképpen a családtagok — nagyszülők és kisebb-nagyobb gyerekek - is növelték madárbarát csoportunkat. Kapcsolódott a történethez, és a tanítónak különös örömet jelentett, amikor indián neveket kerestünk egymásnak. Segítette dolgunkat az, hogy tízéves korukban már igen jól ismerték egymást és kinek-kinek a legjellemzőbb tulajdonsága alapján alkották meg indián nevét: pl. Dühöngő Farkas, Hajnal Fény, Lassú Folyó, Bölcs Gondolat, Szárnyaló Képzelet, Lágy Szellő, Bő Forrás stb. Szívesen jöttek velünk szülők is. Egyikük például Hasadt Tölgynek nevezte el magát, amelynek bármikori felemlítése hosszú időre vidám hangulatot teremtett mindnyájunkban. 90
