Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2018. ősz (4. évfolyam, 3. szám)

Szépirodalom

zochista vággyal élte át. Hisz lépten-nyomon látta, láthatta az újonnan épülő, tíz, húsz szobás villákat! Amelyekre pedig tulajdonképpen nem is vágyott. Hisz mit csinálnának, talán ipicsapáznának az öreggel benne? Vagy telefonálnának: — Hol vagy, kedves, melyik szobában is? A kékben? Én itt vagyok a piros szobában, ha erre jársz, nézz be hozzám!

A kérdés viszont, amely most, amióta Katinkától eljött, rátört és nem hagyta nyugodni, valahogy így hangzott: Vajon eljut-e az Annácskán át elindított üzenet ahhoz is, akinek főleg szánta? A Karlóci Pista feleségéhez? Ahhoz a dölyfös, kikent, kifent, púderezett, plasztikázott parasztszépséghez! Aki hajdan, egy hűvösebb nyári estén - nem bírta kivárni a telet - képes volt felvenni a prémbundáját, amit a férje a Szovjetunióból hozott, csakhogy eldicsekedhessen vele.

Mit tegyen? Éljen ilyen nagy, már-már elviselhetetlen bizonytalanságban? Vagy vegye, úgymond, a kezébe a dolgot, segítse ő maga a hír terjedését egy rövidke levéllel, amelyet bedob majd a Karlóciék postaládájába? Az önmarcangoló kérdést megfogalmazta, s most már nem hagyta nyugodni.

Először arra gondolt, elmegy még Herminához is, a recepcióshoz a szállodába, hogy a biztonság kedvéért ott is elmondja Karlóci Pista nem létező szerelmi történetét, el is indult, de pár méter után meggondolta magát, mert Hermina az utóbbi időben szinte még számára is ellenszenvessé vált. Szeszélyes volt és kiszámíthatatlan. Nyíltan, már-már közönségesen gyűlölködött. Nem volt egy csepp rafinéria sem benne. És róla is beszélt. Elmondták, hogy hordozza a városban. Amikor utoljára találkoztak is, beszélt, beszélt, nem volt semmi elegancia és méltóság a viselkedésében. Alig lehetett megszabadulni tőle. Sok mindent tudott, talán többet is a kelleténél, de szinte zaklatottan jött el tőle. Inkább felizgatta, mint megnyugtatta az embert. Ráadásul, annyira nyíltan, leplezetlenül és egyértelműen gyűlölt, hogy az már fájdalmat okozott egy törékenyebb lelkületű nőnek, mint amilyen ő is. És nem volt meggyőződve arról sem, hogy Hermina személye, hitelesség tekintetében, használni fog a történetnek. Nem. Megfordult. Haza kell mennie — gondolta. Haza. Meg kell írnia azt a levelet! És holnap is nap van, az.

34