Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. ősz (3. évfolyam, 3. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
„ellenszolgáltatást” —, nevetségessé válik, „...végleg eltakarodjak onnan, és ideje, hogy magammal vigyem a repedtsarkú anyámat is, és nem is tudja, hogy mért engedett be a lakásába minket, mikor tudhatta volna, hogy milyenek vagyunk, a nagyapám se ért soha egy kalap szart se, és az apámat meg legjobb lesz örökre elfelejteni, mert soha a büdös életbe se fogjuk viszontlátni, mert ő garantálja nekünk, hogy ott fog megdögleni, ahol van, ott fog megrohadni a Duna-csatornánál, és még örülhet, ha nem átnevelő táborba kerül, nem látjuk soha többet, és én akkor érettem, hogy elszorul a torkom, de anya ezen IS CSAK NEVETETT, ÉS MUSZÁJ VOLT NEKEM IS NEVETNI, mert az tényleg iszonyú mulatságos volt, ahogy a nagykövet ott állt az atlétatrikójában.”"1 A regényben a rejtett nyelvi agressziónak1 is éppen a válságban egzisztáló emberi világ valósághű ábrázolása miatt nő meg a jelentősége, hiszen a rejtett nyelvi agressziónak belső működéséivé szerint az a tulajdonsága, hogy az agresszornak az intenciója van elrejtve - hiszen ebből az agressziófajtából hiányzik a grammatikailag azonosítható áldozat —, a diszfémia, a tabuszegés viszont explicit, így a kimondhatatlan kimondásába van kódolva az agresszív viszonyulás, a beszélő viszonyulása ahhoz a valóságdarabhoz, vagy a valóság egészéhez, amelyet megnevez, „...még mindig Izát néztem, azt, ahogy egy kicsit oldalt tartja a fejét, amikor ír, de nem tudtam elképzelni a lába közét, hogy mi lehet neki a bugyija alatt, pedig mikor Ferivel beszélgettünk, azt is kérdezte, hogy én láttam-e már pinát (...) akkor arról az egyenlőszárú háromszögről nekem megint csak a pina jutott eszembe, mert tudtam, hogy a pina az háromszög alakú, és hogy pont úgy keli pinát rajzolni, mint amikor egyenlő szárú háromszöget rajzol az ember.”18 A beszéd/írás hitelességét, a valósághoz való hűségét, a mondás objektivitását, a nyelvi agresszió mintakövetésén túl Dragomán — a kettős elbeszélői szerep hagyományával szemben — kétféle poétikai eszközzel' ’ éri el, egyrészt, a beszéd belsővé tételével — a dragománi hosszúmondat alkalmat ad a beszéd tartalmával korreláló, az agresszió valódiságát hitelesítő metakommunikációs szint közlésére, továbbá az agresszióval való megküzdésből fakadó fizikai, érzelmi hatások leírására, illetve ezek szimultán történő reflexiójára —, másrészt a frusztrációs körülmények közlésével, hiszen Dzsátá világában minden érzékszervet elér az erőszak. „... és akkor éreztem is már, hogy nem kapok levegőt, behunytam a szemem, azt akartam kiáltani, hogy engedjenek el, mert az apám szétveri őket, nem akartam kitátani a számat, éreztem, hogy %úg a fülem, aztán már valahogy ott volt a karamella a nyelvemen, a munkás két ujjal tette be a számba, keserű dohányíze volt az ujjainak, felkavarodott tőle a gyomrom, ki akartam köpni, de összenyomták a szám, és megint befogták az orromat, a karamella ízét nem is éreztem, csak azt, ahogy papirostól szétmegy a fogam között...”“ ; vagy ide sorolható Miki bácsi horrorisztikus leírása: „még a szemhéjai is hiányoztak neki, egész olyan volt, mint egy halálfej, tiszta sötétség volt mind a két szemúregébe, és úgy látszott, mintha egész mély lyukak lettek volna...”“ vagy a bűz ábrázolása:, és mindent beborított a sűrű fekete füst, ez most még az égetett parafadugónál is sokkal, de sokkal keserűbb volt, nem akartam beszívni.” vagy „...egész megsajdult a fejem, ahogy körülvett a meleg, a 23 fülfájdítóan_éles madárdal, meg a forrázott madártoll égett szaga...” Aválságábrázoláshozilleszkedő,fentemlítettelrendezésmódnakaregényhagyományban megvan az előzménye: elég itt pl. Ottlik Iskola a határon vagy Kristóf Ágota A nagy 38
