Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. ősz (3. évfolyam, 3. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
láncreakcióját, másrészt rombolja az agresszor önképét is, hiszen a nyelvi agresszió kiélése miatt társas lényként kudarcot vall, kiegészítve mindezt azzal a veszteséggel, amely a másik elítélésével együtt jár, hogy tulajdonképpen csökken az interakció eredeti szükségletének kielégítési esélye, főleg ha annak kielégülése a másiktól függött. Az agresszív nyelvhasználat neurológiai, biológiai vizsgálatából tudjuk, hogy a nyelvi bántalmazás direkt formái elsősorban nem információt közölnek, hanem a kognitív folyamatokat, az információ-feldolgozást és az önszabályozást befolyásolják a homeosztázis destabilizálásán keresztül. Az agresszió észlelését követő érzelmi arousallal együtt járó fiziológiai változások következménye, többségükben a vegetatív idegrendszer szimpatikus ágának aktivizációjából származnak, és olyan külső jelekben manifesztálódnak, mint: a kitágult pupilla, gyorsabb levegővétel, izzadás, arc elvörösödése8. Vagyis a szavak értékjelentése által — mely a fogalmi jelentéshez képest más agyi területekre hat — arousal növekedést okoz, ami a figyelem beszűkülésével és domináns válaszok serkentésével jár együtt. Másrészt eltereli a figyelmet az információfeldolgozásról, harmadszor az ember kognitív erőforrásokat szentelhet a distressz elnyomására, ami lefoglalja a végrehajtó funkciót. így az önszabályozás is romolhat más egyéb akaratlagos folyamatokkal. Az első fejezetben vázolt világnézeti okok miatt a kortárs irodalomban a nyelvi agressziónak megnő a poétikai jelentősége, és ezzel egy sajátos beszédformának kitágul a használati köre, vagyis a nyelvi agresszió úgy lép ki a tabu világából, hogy éppen tabusítottsága válik a kilépés, illetve az irodalomba való belépés indokává. A nyelvi agresszió ugyanis egyszerre alkalmas a válság ábrázolására, illetve az ember divinizálódásának nyelvi leképezésére, illetve éppen az erőszak tabu-jeli egéből adódóan a kimondhatadan kimondásával alkalmas olyan hatáskeltésre, amely semmilyen más nyelvi eseményhez nem fogható. 3. A nyelvi agresszió poétikája Előadásomban a nyelvi agresszió nyelvészeti leírását követve ezen nyelvi jelenségek formai és funkcionális szempontú csoportosítása alapján bizonyítottam, hogyzl Fehér király című regényben egyrészt a nyelvi agresszió minden fajtájával találkozunk, másrészt, hogy minden fejezetet átsző a verbális erőszak, a műalkotásban az erőszak nemcsak „mondás”, hanem a „mondanivaló” is egyben. A nyelvészed kategóriákat követő haladás pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a funkcionális szempontból súlyosabb bántalmazási formák (pl. fenyegetés, sértés) mennyiségi szempontból messze meghaladják a nyelvi agresszió enyhébb, illetve legidm formáit. Sőt az is kiderült, hogy ebben a démonikus világban még az agresszió sem működik szabályosan, hiszen az ugratás és a konstruktív agresszió , melyek a gyermek világának legitim nyelvhasználati formái lehetnének (az ugratás mint csoportszolidaritás, a konstruktív mint a nevelés, kibillentés eszköze), csődöt mondanak. „.. .mikor S^abi odahajolt a csőhö^ hogy elkezdjen inni, mondtam is neki, hogy álljon meg, ne siessen, nem olvasta a táblát, terhes nők nem ihatnak ebből a vízből, de Szabi ezen MOST egyáltalán NEM röuögötv, pedig máskor mindig SZOKOTr, mondta is, hogy ne hülyéskedjek, mert es^most halálosan komoly”. " A konstruktív agresszió eseteiben még jobban látszik, hogy az erőszak öncélú fenyegetés csupán, félelmetessége pedig abban áll, hogy nagyon erős a korrelációja a fizikai agresszióval, „...mindenkinek szétveri vascsővel a bokáját, neki 36
