Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. ősz (3. évfolyam, 3. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
már úgyis mindegy lesz, mert az edzés az élete, és ha kiesünk, akkor vége, úgyhogy attól kezdve mindenki mankóval fog suliba járni, meg is mutatta a vascsövet, rávágott vele az egyik palánkra, beszakította a deszkát, azt mondta, a mi csontjaink is így, szilánkosan fognak széttörni, nem lesz ember, aki összerakja. Tudtuk, hogy nem hazudik, akkor már nem volt családja, az utánpótláscsapat klubhelyiségében lakott, szóval tudtuk, hogy komolyan beszélt”. A fenyegetés gyakorisága és hatásmechanizmusa miatt egyébként is a regénynyelv legjelentősebb alkotóeleme. Formája szerint a közvetlen nyelvi agresszió családjába tartozik, fontos tulajdonsága, hogy nagy mértékben korrelál a fizikai agresszióval, annak mintegy verbális bevezetését, kontextusát képezi. A fenyegetés nyelvi jellemzője a grammatikai jól formáltság, a szavak denotatív jelentése gyakran nem hordoz agressziót, a pragmatikai jelentés azonban annál inkább. Kommunikációs célja a megijesztés, a testi sérülés kilátásba helyezésén keresztül történő hatalomgyakorlás verbalizációja. „.. .akkor Lupu elém állt, és mondta, hogy elkaptak, és most megtudom, hogy mi történik a csaló patkányokkal, én meg mondtam, hogy nem csaltam, és hagyjanak békén, de ezen Lupuék CSAK röhögtek. Máriusz megszólalt és azt mondta, hogy tudjam meg, hogy nincs kegyelem, meg fognak ölni, szét fogják verni a fejemet, és akkor láttam, hogy tényleg van nála egy nájlonzacskó. benne egy féltéglával, de nem csak nála volt ilyen, hanem mindenki másnál is, Lupu a sajátját meg is forgatta a feje fölött, olyan hangosan suhogott a zacskó, hogy nagyon megijedtem, mert tudtam, hogy ha valamelyik ilyen súlyos téglabu^ogány egyszer is eltalál, akkor mindjárt törni fog a csontom, Máriusz meg mondta, hogy azt hiszem, hogy nagyon okos vagyok, mi?, mert így a kerülő úton jöttem, de tudjam meg, hogy épp ezzel írtam alá a halálos ítéletemet, mert ha az utcán kaptak volna el, akkor legfeljebb csak megvernek, és visszaveszik a pénzüket, de itt hátul senki se jár, itt azt csinálhatnak velem, amit akarnak, úgyhogy készüljek fel a legrosszabbra... Lupu lendítette is már felém a zacskót, alig tudtam félrehajolni előle, a tégla ott zúgott el a fejem mellett, és akkor tudtam, hogy kés% vége, e%ek nem viccelnek, tényleg sgét akarnak verni. Amilyen hangosan csak tudtam, elkiáltottam magamat, hogy segítség, segítség.” A fenyegetésnek egy sajátos formája a közvetett nyelvi agressziói 3 családjába tartozó laterális beszéd, mely által az agresszor a fenyegetést nem direkt formában közli az áldozattal, vagyis a fenyegetésnek más a címzettje és más az áldozat. Ezekben az esetekben az agresszió látszatra enyhébb, a nyelvi hatalomgyakorlás felöl viszont még démonikusabb, hiszen az áldozat még a beszédpartneri státusra sem méltó. A részletben a házkutatást végzők Dzsata édesanyját fenyegetik meg. „Gyurka, nyugalom, hagyjad, úgy látszik, félreismertük a hölgyet, azt hittük, hogy egy okos asszony, azt hittük, hogy tudja, hogy mikor és kivel kell kedvesnek lenni, de úgy látszik, hogy nincs annyi esze, hogy felismerje a jóakaróit, úgy látszik, hogy mindenáron bajba akarja keverni magát.”14 A regényben jelentős szerepe van a közvetlen nyelvi agresszió'5 egyéb fajtáinak is, például az iróniának, a leszólásnak, a szidásnak, káromkodásnak, átoknak, ezek gyakran a hatás fokozása érdekében, a valóságban megjelenő erőszakos beszédaktusok mintájára együtt jelentkeznek, erre kiváló példa a nagykövet kirohanása, aki miután kiesett hatalmi pozíciójából — hiszen nem kapta meg Dzsata anyjától az apa felkutatásáért járó 37
