Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. tavasz (3. évfolyam, 1. szám)

Szépirodalom

Szilveszter mogorván mutatott az ágyra, új üveget bontott, megivott egy kicsi pálinkát, aztán gondolkodott, megint ivott egy kicsit, és nem tudott dönteni. Az ital hatni kezdett. Legyintett: majd holnap. Megint ivott egy keveset, ismét gondolkodott, s nagy későre kibökte:- LEONÓRA.- Hogy? - kérdezte értetlenül a leány.- Azt mondtam: Leonóra. Amíg itt vagy, így hívnak. Mint egy nyitányt.- így hívnak - készségeskedett a leány, s az előbbi pózban helyezkedett el az ágyon.

Sietve faltak valamit, Szilveszter hamar végére akart járni ennek a furcsa napnak.- Ugye, többet nem rúgsz ki - mondta tele szájjal Leonóra.- Holnap megkeressük a szüléidét - biccentett feléje Szilveszter, aztán még ivott, mert szokatlanul józannak érezte magát ezen az estén.- Nem igaz - mondta aztán Szilveszter, de ő sem tudta pontosan, mire.- Mi nem igaz? - kérdezte Leonóra.- A lila jaguárok - legyintett.- Nem igaz. Csak hidegek.

Szilveszter kiszaladt a konyhába, hogy ellenőrizze, nem felejtette-e égve a gázt. A sötétben nem látott semmit, hiába vizslatott körül. Csak az a valahonnét jövő halk sziszegés töltötte be a csendet, az a sziszegés, melyben a lila macskafélék készülnek kialakulni.- Ma nem jönnek - húzódott a leány mellé, s egyszerre boldog volt, hogy ott lehet mellette ez az ismerős-ismeretlen. Először tétován, majd ellenállás híján egyre bátrabban keresgélt rajta. Mindent megtalált, amit akart. Még többet is.

A villany égve maradt, s később Szilveszter gyöngéden betakarta a csücsöri bimbójú, durcás kis melleket. Leonóra, mormolta csak úgy magának. A név találóan fanyarnak tetszett, szűziesnek és hihetetlennek. Leonóra aludt. Lélegzetvétel nélkül, mélyen aludt, álmában szoborszerű volt. Nem tiltakozott nemrég. Egyszer sikoltott mindössze, aztán sokáig összepréselte ajkát, mely csak lassan nyílt szét, amint görcseiből oldódott ez a Leonóra nevet viselő idegen. Szilveszter tűnődött, hol láthatta egyszer, valamikor, sohasem. Úgy gondolta, valahol éjszaka, titokzatos körülmények között, hiheteden helyzetben, mint ez a mai, mely csupán annak az egyszeri, teljességgel felidézheteden találkozásnak az életre kelése.

Leonóra meztelen volt a vékony takaró alatt, teljesen meztelen, Szilveszter kénytelen volt hagyni a gázt, míg a szoba egy éjszakára kihevül. Miközben a gázt vigyázta, hangulatvilágítást gyújtott, leült a zongorához, de nem emelte meg a fedelét. Hallott valami kósza kis dallamot, azt próbálta most ellenőrizni, ujjai pergő kopogással futkároztak a tompa fényű billentyűkön, a fekete és elefántcsontszínű fogazaton. Nyugodt, elégedett, majdhogynem boldog volt. Nem gondolt a holnapra, néha az alvó leány felé pillantott, keze lecsúszott a billentyűkről, csak a gáz sziszegett egyhangúan, mint amikor azok a macskafélék készülődnek valahol a mélyben, valahol rajta kívül és mégis benne, aztán megjelent az első, a második, hurkokat írva kerülgették egymást a zongora hajlata és az ágy közé zárt kis öbölben, néha gyanakodva sunyi to ttak az alvó idegenre. Csitt! - suttogta ilyenkor Szilveszter, s pillantásával újra meg újra betakarta, óvta a leányt. A jaguárok szőrén halványan gyúlt ki a kékes láng, valami láthatatlan, delejező simogatás nyomán,

23