Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. tavasz (3. évfolyam, 1. szám)
Szépirodalom
Van az még több is, mert sok a feketemunkás, akiről nincs semmiféle nyilvántartás! - tromfolt rá a férj. Ha jól emlékszem, azt írta az újság, tavaly összesen 4,5 milliárd eurót hoztak, vagyis hoztunk haza az országba! Persze, ezeket a statisztikákat én is ismerem, hisz újságíró volnék magam is... — szólt kedvetlenül Vajda, — de arról is szól a fáma, hogy ezzel növekszik a fogadó országokban a munkanélküliség, így lassan a kígyó a farkába harap... Marhaság! Azoknak a munkáknak a nagyját, amit mi elvégzünk, azt a holland nem csinálná meg, de a német se, s az olasz se. így van! — helyeselt az asszony. Ismét elakadt a szavuk, Vajda nem tudta, a modern rabszolgaság s a szétszakadó családok lózungjait előhozza-e. Arra nem gondoltatok, hogy végleg ki telepedj etek, s a leánykát is kivigyétek? - kérdezte aztán kisvártatva. O nagyon jó helyen van itt a nagyanyjával! — állította meggyőzően Laci. — Persze — tette hozzá —, azt is alig várja, hogy mi hazajöjjünk, s hozzunk neki valami szép cuccot. Most is kapott egy új tabletet, igaz, a régi is működik még. Ami pedig a kitelepedést illeti, hát telepedjen a fene! Itthon akarunk megvénülni, ugye, asszony?! Itt akarjuk élvezni azt a kicsi pénzt, amit még össze tudunk szedni. Megkérdezhetem? Itthon fizettek-e nyugdíjalapot? Nem, nem! Arra törekszünk, legyenek meg a tartalékaink. Aztán süljön meg mindenki a maga zsírjában! — jelentette ki kategorikusan az asszony. Nocsak, minő vehemencia!, mosolydott el magában Vajda. Nézte Teréz elégedett, kipirult arcát, kissé hurkás karjait. Negyvenes, életerős, de kissé hízásnak indult asszony volt, Vajda arra gondolt, miért van az, hogy a nők negyven után egyszerre hízni kezdenek, majd arra, hogy akkor az ő feleségének ezek szerint még van pár éve. A bankszámlád hizlald, táti, ne az államot! — legyintett László, majd elvette a felesége elől a maradék sörét, s kiitta. így van... — bólintott Vajda meggyőződés nélkül. Immár ideje lenne eljutni azokhoz a régi szép időkhöz, pillantott aztán titkon az órájára, mint aki jó rendezőként tudja, mennyire fontos, hogy jól gazdálkodjon az idővel, majd nagy óvatosan újra próbálkozott: Ezek szerint ti több mint tizenöt éve házasok vagytok... Tizenhét! — pontosított az asszony. S nehéz volt az indulás? Hát, nem volt könnyű... Nem voltak gazdag szülők, vagy adakozó nagybácsi, aki segítsen, így hát mindent magunknak kellett kikínlódnunk. Bizony, s ügy szerettük, hogy minden meglegyen... — tette hozzá Teréz. Akkor rádolgoztatok mindenre... Rá... — bólintott Laci. Gondolhattam volna, morgott magában Vajda, nem fognak előhozakodni azzal a sztorival. Pedig így tizenhét év távlatából már egészen jól meg lehetne szelídíteni! Például így kezdve: „Volt egy kisebb bodásom, de hát kivel nem történik meg... ?” 12
