Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. tavasz (3. évfolyam, 1. szám)
Szépirodalom
De egyáltalán igaz-e? Nem csak szóbeszéd-e? Végeredményben ez volt az egyeden pletyka, amit Vajda a lépcsőházabeli emberekről hallott, amire Irma néni is célozgatott, hogy ez a Laci az eljegyzésük napján állítólag meglépett az ünneplésről, s bemászott az egyik vendégének, szülei barátainak háza ablakán, s kiüresítette a családi kasszát. Talán eljegyzési ajándékra kellett Tetéznek: mikróra, automatára, kávéfőzőre... Nyugodt lehetett affelől, hogy a háziak nem kapják rajta, mert az ő eljegyzésén mulattak. Persze, amikor a muriról hazaértek, s meglátták, hogy hívadan látogatójuk volt, a rendőrséghez fordultak, s az állítólag a nyomok, ujjlenyomatok alapján csakhamar előállította a tettest, a szemérmes vőlegényt. A szülők igyekeztek tussolni a dolgot, a pénz nagyját állítólag vissza is adták, mégis nagy volt a felháborodás, mert hát az már mégis csak szemtelenség, hogy az emberfia a tulajdon eljegyzéséről meglógva kirabolja a vendégét!! Vajdának egyik munkatársa mesélte el az esetet, amikor ideköltöztek: a kolléga nevetgélve mondta, príma kis helyre kerültél, vigyázz, nehogy meghívjon valaki eljegyzésbe, s aztán kiraboljon, ő természetesen értedenül nézett rá, mire a kolléga előadta a sztorit, s azt is, hogy szinte újságcikk is lett a dologból, de mivel túl ködösek voltak a részletek (Laci végig tagadott, s börtönbe végtére is nem került), ezért hát ejtették az ügyet. Csak poénként emlegették. Vajon ennyiben kell hagyni? Maradjon anekdota? Vagy fel kell tenni a kényes kérdéseket? Vajdának átfutott az agyán, tisztára jó, hogy amikor ez történt, még nem lakott itt, s nem volt újságíró, mert kínos helyzetben lett volna: írjon, vagy ne írjon a szomszéd ügyéről? Ha ír, az érintett és családtagjai haragszanak meg, ha nem ír, tán a többiek néznek rá görbe szemmel. Ehh, kár ezen rágódni! Mint ahogy — döbbent rá — a sztori részleteit is kár volna visszaköhögtetni. Mire szolgálna? Amúgy pedig tényleg: nem lehet elnézni egyeden bodást az életben? Tudta már, esze ágában sem lesz keresztkérdéseket feltenni: ami mítosz, azt meg kell hagyni mítosznak. Elálmosodtam ettől a nagy vacsorától... — szólt az asszony ekkor, látva, hogy a társalgás megakadt. - Megyek, hozok még egy sört nektek, én pedig elteszem magam holnapra. O, a macska rúgja meg, jól itt felejtettem magam! — szökött fel a székről erre Vajda. - Elnézést kérek, már itt se vagyok! Semmi gond, legalább kicsit elbeszélgettünk! — legyintett Laci, aztán az ajtóhoz kísérte. Amikor kilépett, Vajdában csak felébredt a kisördög. Kezet nyújtott, majd kissé kajánra sikeredett mosollyal így szólt: Tudtad, hogy mitológiai szereplő vagy? Mi vagyok? Nem értem! - nézett rá megütközve Kálmán László. — Nem baj! Mindent a mítosz-szereplők sem érthetnek... — kacsintott Vajda, és otthagyta az értetlenkedő embert. 13
