Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. tavasz (3. évfolyam, 1. szám)
Szépirodalom
Vajda kérdő-kíváncsi tekintettel nézett rá: Nemrég hallottam, hogy egy háromfős csapat, az egyiküket ismerem, idevaló, Dániában milyen sumákságot csinált! Mit, te? Ezt nekem se mondtad! — kapta föl a fejét az asszony. Mindent nem mondhatok el neked se! — legyintett Laci, majd folytatta: — Kinéztek egy nagy építkezési céget, amelyiknek sok telepe volt, s rengeteg külföldi vendégmunkása, hogy ne keltsenek gyanút. Amikor megérkeztek a komppal, a saját autójukat ott hagyták a kikötőben, béreltek egy dán rendszámú furgont, s megjelentek a cég egyik telephelyén azzal, hogy a munkafelügyelő azért küldte őket, hogy ezt, ezt és ezt a munkagépet szállítsák át a másik munkapontra. A helyiek nem ellenőrizték a dolgot, biztos volt korábban elég ilyen eset, hogy vinni kellett a gépeket, ezek szép nyugodtan felpakoltak, még plusz szíjakat kértek, hogy jobban tudják rögzíteni a cuccot, s huss! A kikötőben gyorsan átpakoltak a saját furgonjukra, a béreltet meggyújtották, s már fent is voltak a kompon... Hűha! Nem semmi! — csóválta meg a fejét Vajda. A téma tényleg megérne egy komolyabb oknyomozó riportot, gondolta, bár ez a sztori egy kicsit valószínűtlennek hangzik. Vagy legalábbis nagyon felturbózottnak. Na, de ez már nem az én világom! — emelte fel a mutatóujját Laci. —Én törvénytelenségbe nem akarok keveredni. Csak így, lájtosan. Sokszor már az is elég — amikor itthon vagyok, olykor ezt csinálom —, hogy elmegyek az itteni cigány lomisokhoz, ők hazahozzák a sok cuccot, de nem mindig tudják, minek mennyi a valós értéke... Volt úgy, hogy megvettem egy felsőkategóriás bicikliváltót tőlük húszért, s másnap százötvenért eladtam a neten. De, persze, lassan ők is kezdenek kikupálódni, nekik is kezd lenni okostelefonjuk, laptopjuk, ők is utána tudnak nézni, mi mennyit ér... Rugalmasnak kell lenni, na! Igen! S kell tudni, hogy mit érdemes hozni, mire harapnak rá az itteniek. Például, amikor az első gps-t hoztam, azt hittem, a nyakamon fog maradni, mert ide még akkor a híre se volt eljőve. Aztán valakinek megtetszett, hogy milyen szép nagy kijelzője van, s megvette, pedig tényleg, még Románia-térkép nem volt benne, csak a német. Aztán most már külön gps nem kell senkinek, mert be van építve a telefonba... A fenébe!, fakadt ki magában Vajda, milyen hülyeségekről csevegek itt este tíz után! Hát kit érdekelnek a használt váltók, gps-ek? Jó lenne végre inkább arról beszélni, tüzelte fel egyre jobban magát, hogy is volt, mielőtt egybekerültetek, amikor Teréz nem akart hozzád jönni, amíg nincs mikro, meg automata, s a többi ketyere, s te pedig lopni is képes voltál érte!! De vajon hogy lehetne idáig eljutni?, morfondírozott. Mióta is járjátok Hollandiát? — kérdezte aztán, mikor látta, hogy a házigazda egyelőre abbahagyta mondandóját. Mióta is, te asszony? — nézett Laci Terézre. Lássuk csak... Gyopi most tizenegy éves..., akkor én tizenhárom éve, te pedig tizenkettő. Nem kicsi idő! — bólogatott Laci. Sokan vagyunk kint... — hümmentett az asszony —, nemrég azt olvastam, hogy a külföldön dolgozó románok száma eléri a hárommilliót. 11
