Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. nyár (2. évfolyam, 2. szám)

Társművészetek

TÓTHFALUS1 HAJNAL Gondolatok a kortárs magyar zenéről TÓTHFALUSI HAJNAL 1982-ben született Szatmár­németiben. Teatrológus, a Ko­lozsvári Magyar Opera marke­ting osztályának vezetője. Pindarosz még úgy vélte, a zene az egyetlen igazi ka­pocs élők és holtak között. Ma már erről nem lennénk annyira meggyőződve, azt azonban lehet, hogy vallanánk, hogy a zene a kapcsolatok megteremtésének művészete. A zene, mint élő folyamat, örökösen átitatja, átjárja a tár­sadalmakat. Bujkál és mutogatja magát, megfoghatadanul mindenütt ott van, leszivárog a mélybe, aztán felcsap a ma­gasba, már-már élettel tölti el az élettelent is. A kor társ magyar zene is többnyire fentről lefelé terjed, igaz, egyre szűkebb körökben. Létrehozásának műhelyei többnyire oktatási vagy előadói műhelyek, szociológiailag sokszor magányosan, marginalizáltan. Ami nem is csoda, hiszen a mai komolyzene magasrendű művelése szinte már tudomány, és nemcsak alkotása, hanem befogadása is hosszas, kitartó stúdiumokat kíván. Az anyaország társa­dalmának illetékes közegei, még inkább a kisebbségi ma­gyar társadalmak, alig képesek megteremteni a nemzetközi versenyképesség gazdasági-pénzügyi kereteit. Miközben a mai komolyzene a szó szoros értelmében nem ismer or­szághatárokat, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a „termelés” szinte kizárólag nemzetközi piacokra irányul. Vannak vidékek, amelyek jól megélnek a komolyznével való szervesebb kapcsolat nélkül. Az oktatási központok sokszor többszáz kilométernyire vannak egymástól, s noha egyik figyel ugyan a másikra, még jelképesen sem beszél­hetünk programszerű együttműködésről. S ha mégis igen, akkor ez végül abban a vitában csapódik le, hogy kinek van joga a másiktól átvenni a legtehetségesebb növendékeket. Hasonló helyzetben vannak az előadói műhelyek is, annál is inkább, mivel a legelismertebb előadók már régóta a zene afféle utazó ügynökei. Nézzük meg közelebbről az oktatási műhelyeket! Az első tényező, a mesterségbeli alapismeretek biztonsága (amely egyébként a mai komolyzene értő befogadásának nélkülözhetetlen kelléke is), viszonylag könnyen elsajátít­ható, főleg ha megvannak hozzá a feltételek (a hajlam, a motiváltság, a szorgalom). Rendkívül fontos e téren a köz­vetlen társadalmi környezet bátorító, sőt, elismerő viszo­nyulása is. Maga a zeneszerzés, a komponálás végső soron azt jelenti, hogy a szerző hallja, amit leír, anélkül, hogy az 91

Next

/
Thumbnails
Contents