Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. nyár (2. évfolyam, 2. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
rendelkező húszéves poétát. Alighanem Áprily meg Reményik tanácsára/0 A folyóiratot ugyanis akkor Áprily és Reményik szerkesztette, de Gyallay Domokos felelős szerkesztő „fennhatósága” alatt. Első alkalommal mindössze tíz hónapig tudta elviselni a rá váró megpróbáltatásokat — 1927 decemberétől 1928 októberéig.1' Amikor is orvosi tanácsra egyéves fizetés nélküli szabadságot vesz ki. (Há^itam'tói megbízatást vállalt — 1928. október 1. és 1929. július 31. köpött — Abafáján báró Huszár László földbirtokos családjánál.) Döntését legalább három tényező indokolta: 1) Az idegroncsoló szerkesztői munkába hamar belefáradt. 2) Joghallgató volt, szeretett volna készülni a szigorlatokra. 3) A lapnál szellemi közegellenállásba ütközött. Mindez kiderül a Kacsó Sándornak 1929. január 15-én Abafájáról írt leveléből is: „Egy éven át szerkesztettem a Pásytortü^pt, az ott dúló bal- és jobboldali harcok azonban valósággal két malomkő közé szorítottak. Rettenetesen sokat verekedtem, s mert sajnos túlságosan szenzibilis vagyok, valósággal a hányásig undorodva menekültem onnan. Egyévi szabadságot kértem és kaptam a laptól (azt hiszem, igen szívesen megadták azért az élvezetért, hogy ne lássanak), no meg erre az időre fizetést se kértem. Finta Zoltán kollega vette át most a Pásytortüsypt, de meg vagyok győződve, hogy Gyallay úrék benne törököt fogtak.”72 A mindig érzékletesen fogalmazó Ruffy Péter — aki a harmincas évek első felében az Erdélyi Lapoknál dolgozott, és akit ámulatba ejtett Dsida csiszolt nyelve, stílusművészete, gondolatgazdagsága, verseinek virtuozitása — nekrológjában azt írta, hogy a helikonista író „tíz éven át szerkesztette a Pásztort//jet”. Ez tényszerűen nyilván nem állja meg a helyét, csak abban az értelemben, ami 1937. május 17-én — a költő születésnapján — a Keleti Újság szerkesztőségében elhangzott: „Már nem élek sokáig... Időm lejárt. Elmegyek, mert hatvan évet éltem harminc év alatt.”7’ 4. Konfliktushelyzetei ellenére írói szempontból meglepően termékeny volt Dsida Pás^tortúj-korszaka. Több mint félszáz verse jelent meg a folyóiratban; tucatnyi könyv- és színházi kritikájáról, számos műfordításáról és publicisztikai írásáról nem is beszélve. Versei és versfordításai megtalálhatók a Láng Gusztáv és Urbán László gondozta gyűjteményben, a prózai műfajok pedig a Marosi Ildikóéban. De miként lehet dokumentálni/bemutatni a Pás^tortúj-szerkesztő Dsida elgondolásait és teljesítményeit? Milyen irodalmi-művészeti szemléletet érvényesített? Az Erdélyi Helikon 1930. évi januári számában közzétett Fiatal magyarok ankétban együtt szerepel nemzedéke legjobbjaival: Balázs Ferenccel, Csuka Zoltánnal, Győry Dezsővel, Illyés Gyulával, Jancsó Bélával, József Attilával. Vallomásában axiomatikus tömörséggel üti le az alaphangot: „A szép mindig korszerű. A cselekedet nem mindig irodalom, de az igazi irodalom már magában véve is mindig cselekedet.” Az erdélyi magyar irodalom csak akkor tudja betölteni a nyelvhatárokon belük hivatását — érvelt —, ha ✓ • 22 öntisztító folyamatait felgyorsítja. Kevesen tudják ma már, hogy nemcsak Reményik és Dsida neve fémjelezte a Pásvjortűsptf. az erdélyi gondolatot európai magaslaton képviselő Kuncz Aladár is szerkesztője volt egy ideig a folyóiratnak. Amiként az sem véletlen, hogy Kosztolányi 1931-ben a Pásytortűcyszerkesztő Dsidának küldte el a humánumért perelő Európa című költeményét. Kacsó Sándor kisebbségi regénye, a Vakvágányon itt kapta meg — Berde Mária tollából — az első érdemi méltatást: „Kacsó ma a leghiggadtabb és így a legvalóságosabb terrénumon 40
