Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. nyár (2. évfolyam, 2. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
denben a Te értékeléseddel sem. Hisztérikus és megalomániás embernek tartom Szabó Dezsőt, ami természetesen nem jelenti azt, hogy értékeit nem ismerem el, imádatától azonban távol vagyok. A lényeg ez: amiként Szentimrei megmondhatta a véleményét Szabó Dezsőről, úgy a Te véleményednek is szívesen helyet adok. Védd meg és mutasd helyes szempontból be őt, de ne azzal a módszerrel, hogy közben Jenőt ledorongolod, megsérted, felelőtlennek állítod be, szinte a vádlottak padjára utalod. Védd meg Szabó Dezsőt, de ne úgy, hogy Jenőt támadd. Arra nincs szükség, hogy meglazuljon vagy éppen megszakadjon a barátság közted és Jenő között - márpedig e cikk ezt eredményezné; s arra sincs, hogy ugyanígy járjak én is Jenővel, mert ugyebár mégiscsak munkatárs ő, s nem is a legkisebb ebben a nemben Erdélyben. [...] Bízom benne, hogy megérted szempontjaimat...” 6. Ag újságíró és svţerkessţto Dsida 1930 és 1935 köpött egyidejűleg három lapnak dolgozott: belső munkatársa volt a Pásztórtűsyxek és a Keleti Ú/'ságnak, kolozsvári tudósítója/riportere a nagyváradi Erdélyi Eapoknak. Megélhetési kényszerből (gazdasági válság volt akkor is) és hivatástudatból. És tette mindezt — súlyos betegen, vele született szívbajával küszködve. Aki most veszi kézbe, vagy olvassa újra Marosi Ildikó körültekintő és gazdag háttéranyaggal kísért válogatását, a Séta egy csodálatos szigeten című Kriterion-kiadványt, annak nem marad kétsége afelől, hogy Dsida Jenő a kulturált újságírás és a% ízléses lapszerkesztés igényszintjét hagyományozta ránk. Pontosabban: eyt is. Ezeken az írásokon ma sem érződik az újságírói rutin. Nyelvezetük épp olyan áttetszőén pontos és érzékletes, akárcsak a költészetéé. Bármiről ír, a provincializmus távlattalanságát igyekszik meghaladni. A szépírók közül talán csak Kosztolányi tudta úgy szeretni — és művelni! — az újságírói műfajokat, mint Dsida. Szenvedélyes vallomásának gondolatritmusa sodró erejű, szellem-frissítő, a felismert műfaji törvényszerűségeket időtlenítő: „Szeretem a vezércikk ünnepélyes, uszályos komolyságát vagy szerényen oktató száraz rövidségét, a riportok gyors és könnyed ötletességét, melyet nem a lassú elmélyedés, hanem a pillanat lobbanása szül, mint társaságban elvetett mondatot. Szeretem a lüktetésnek azt a lázas iramát, mely nem enged elbágyadást, kalandozó ábrándozást, hanem parancsolva sürgeti elő a friss mondatok megszakítás nélkül való láncolatát. [...] Még jóformán ki sem alakul a gondolat, s már folyik a diktálás, a mondatok logikájával és törvényeivel való viaskodás, másodpercek mérlegelésének parányi porondján folyik le alig észrevehetően, a szavak folyamatos áradása közben kristályosodik ki a mondanivaló teljessége, s az írás kényszere erőlteti rá a kemény logikát a meg nem pihenő agyra.” Még párszor ismédődnek a „Szeretem”-mel kezdődő gondolatfutamok, hogy aztán ez legyen a lezárás: „És legjobban szeretem, amikor elernyedt idegekkel, kezemben a friss, nyomdafesték-illatú lappal megyek hazafelé az alvó városon át, a pislogó csillagok alatt. Csak költők, jövendőmondók és újságírók érthetik meg, hogy mit jelent ez az érzés: ti alusztok, de én ébren vagyok, és tudom, amit még senki sem tud.. ,”7 Dsidának már két éve rendszeresen jelentek meg versei a Pászfortű^ben és az Ellenzék irodalmi mellékletében - hamarosan tizenvalahány más kiadvány hírelte nem mindennapi tehetségét —, amikor Vékás Lajos, a Minerva nyomda igazgatója műszaki szerkesztőként alkalmazta a frissen Kolozsvárra került, újságírói és szerkesztő tapasztalatokkal még nem 39
