Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. nyár (2. évfolyam, 2. szám)

Tanulmány, recenzió, kritika

dolgozó magyar népének” (Vigyázunk, magyar testvérek!).

Benedek Elek, Kós Károly, Szentimrei Jenő korabeli szerepét Szabó Zsolt tisztázta 2006-ban A kolozsvári Vasárnap és Vasárnapi Újság (1921-1925) című antológia bevezető tanulmányában. Mintegy Balogh Edgár áttörését folytatva, aki 1957-ben Benedek Elek, 1986-ban Szentimrei Jenő publicisztikai írásaiból adott ki egy-egy válogatást. A közíró és intézményszervező Szentimrei munkásságával is foglalkozott doktori értekezésében Szabó Zsolt, tőle várható a Szentimrei-publicisztika teljességre törekvő feltárása.

5. Önéletrajzi visszaemlékezéseinek harmadik kötetében írja Kacsó Sándor: „Minden kéziratot egyedül én olvastam, s nem is csak azért, mert én voltam a felelős szerkesztő, hanem azért, mert én adtam nyomdába a kéziratokat” (Nehéz VaV lVaP fölött. Kriterion Könyvkiadó, Bük., 1993. 76-77.). Az „iszap-könyvekből” napi érzékletességgel bontakozik ki a harcos közíró, aki számtalan közügyi csatát nyert, és ugyannyit veszített. Jancsó Béla levelezésének sorra megjelenő kötetei sok tekintetben árnyalják ezt a képet.

„A lapban mindent kipakoltam, most már kulisszatitkok sincsenek — írta Kacsó 1934. március 5-én Jancsónak. — Erre a viharra nem számítottam, kissé készületlenül ért, de nem elgyávultan. Most alulmaradni nem szabad, ha bele is pusztulunk. Ahol lehet és ahogy lehet, meg kell nyilatkozni. [...]

Az öregek nehéz ágyúk, de talán a fiatalok még nem egészen begyepesedettek. Engem egyébként ne féltsetek. A szerkesztőség mint egy ember áll mögöttem, s a kiadó szintén. Itt veszély nem fenyeget. Az, hogy az igazság mellettünk van, nagyon világosan látszik, tehát a győzelem nem nehéz, s talán olyan értékű lesz, hogy egy évtizedre megteremtheti a tiszta és becsületes munka lehetőségét.”

A vihar, amire a levél utal, egy teremhasználati vitából robbant ki, és fennállt annak a veszélye, hogy kiéleződik a református-katolikus viszály. De mert ez épp a Tizenegyek tizenegyedik évfordulójának előkészítése idején zajlott, a kisebbségi társadalom önszerveződésében példát mutató nemzedéke képviseletében lépett pástra Kacsó.

„A tiszta és becsületes munka lehetőségei” azonban egyre inkább beszűkültek. „A kisebbségi életünkben mindenütt új szentszövetségi óra jön, azaz már el is kezdődött - olvashatta Kacsó barátja 1937. március 26-án kelt levelében. — Sokban mi vagyunk ezért a bűnösök, nem tudtunk úgy összetartani, együttdolgozni, ahogy lehetett, s ahogy kellett volna, és így grófok, gentryk, összes sötét alakok mindenre ráülhettek. Ebből tanulnunk kell, még nem egészen késő. Több céltudatosság, összetartás, egymás iránti bizalom és teljes szolidaritás [kellene].” A Szent Szövetségre történő utalás Kacsó szerint figyelmeztetés akart lenni: lehetőleg ne bosszantsák a „hatalmasokat”, nehogy elgáncsolják jó törekvéseiket.

Felelős szerkesztőként Kacsó nemcsak a Vásárhelyi Találkozó előkészítése idején került nehéz döntési helyzetbe, amikor két Tizenegyek beli társa, Jancsó Béla és Tamási Áron álláspontja között kellett egyensúlyoznia. Ez a kérdés az újabb dokumentumok alapján a jövő esztendőben, a VT 80. évfordulóján minden bizonnyal új megvilágítást nyer. Figyeljük meg Kacsó érvelését 1939-ből, amikor Szentimrei és Jancsó álláspontja ütközött Szabó Dezső kapcsán (Braşov - Brassó, 1939. április 26.).

„Nem értettem mindenben egyet a Jenő cikkével, de éppen így nem értek egyet min-38