Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. nyár (2. évfolyam, 2. szám)
Történelem
Erdélyi fejedelemmé történt megválasztását követően Rákóczi már szuverén uralkodóként kívánt egyezkedni, amely a megegyezés kudarcát vetítette előre. I. Lipót, majd a magyarokkal szemben apjánál jóval rugalmasabb politikát folytató I. József is belháborúként kezelte a magyarországi felkelést és alattvalóként tárgyalt a fejedelemmel. Rákóczi viszont Erdély legitim választott uralkodójának tekintette magát és ragaszkodott fejedelemségének elismeréséhez. A két fél álláspontjai az 1706. évi nagyszombati béketárgyalásokon kerültek a legközelebb egymáshoz, ám két sarkalatos pontban a külföldi garancia és Rákóczi erdélyi fejedelemsége kérdésében nem jutottak dűlőre. Állítólag 1. József császár Rákóczi személyes megnyerésével is próbálkozott, amikor testvére, Julianna (Aspremont grófné) útján egy „fehér lapot” küldött neki, megüzenve, hogy azt kérhet amit akar, csak az erdélyi fejedelemségről mondjon le. A fejedelem azonban ellenállt a csábításnak. A béketárgyalások kudarcát követően s királypárti magyar rendek még egy kísérletet tettek az álláspontok áthidalására. A Diploma Leopoldinumra hivatkozva új fejedelemválasztást javasoltak. Amennyiben az erdélyi rendek egészének részvételével választják meg Rákóczit, akkor tegyen hűségesküt I. Józsefnek és a Részek (Partium) nélkül kormányozza Erdélyt. A fejedelem mindkét feltételt visszautasította. Rákóczi hajthatatiansága tán még érthető lett volna, ha erős hadsereggel rendelkezik és birtokában van a fejedelemségnek. 1706 közepén azonban csak választott fejedelem, csapatai pedig csupán az országrész nyugati peremét birtokolták. Híveinek egy része vagy meghódolt a császáriaknak, vagy Magyarországra, Moldvába és Havasalföldre menekült. Erdély elfoglalására 1705-ben nyílt reális esély, amikor Forgách Simon fél év leforgása alatt meghódította a fejedelemség legnagyobb részét. Ám Radvánszky János még az év tavaszán úgy látta, a fegyelmezetlen katonaság katasztrofális viszonyokat teremtett: „mind az s%ás% natioval, s mind a% szegénységgel kegyesebben bánt az ellenség, [mint] magunk felekezetiből és ayt magához édeséti szán télén'. A helyzet politikailag ingatag, az erdélyiek Rákóczi magyarországi hatalmát nem látják elég szilárdnak, a franciákkal való a szövetségről is bizonyságot szeretnének kapni. Amíg Szeben, Brassó és a Vöröstoronyi-szoros császári kézben van, „nem vélem tanácsosnak Nagyságod bemenetelét'.9 Noha Rákóczi mindig hangsúlyozta, hogy egyhangúlag választották meg fejedelemnek, de az erdélyi rendeknek csak egy részét tudhatta tartósabban maga mögött. Ezek a rendi csoportok viszont hatalmában erősen korlátozott fejedelmet kívántak látni az ország trónján. Rákóczi azonban, mint Magyarországon, úgy Erdélyben sem kívánt a rendek foglya lenni, hanem a rendi abszolutizmus kiépítése volt a célja. Nem is fogadta el az erdélyi küldöttség által terjesztett huszonhét feltételt, mivel az szinte minden jogot a rendek kezébe adott volna. Bár Rákóczi legszívesebben dédapja nyolc pontos, jelentős hatalmat biztosító feltételeit fogadta volna el, de a marosvásárhelyi országgyűlésen (1707. április 5-7.) végül a tizenkét pontos választási kondícióra tett esküt. Megerősödött a török párt is, amely, élén Barcsai Mihállyal és Pekry Lőrinccel, kérték Rákóczit „a fényes portához követeket expediálfon, a fejedelmi libera electiót athname levéllel confirmáltassa és vele frigyet tartson", Thököly hívei pedig a száműzetésben lévő fejedelem kikérését sürgették/0 Bethlen Miklós kancellár 1704 tavaszán Szebenben megírt „Columba Noe” (Olajágat 112
