Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. nyár (2. évfolyam, 2. szám)
Történelem
viselő Noé galambja) című röpirata jelezte, annak a csoportnak meglétét is, amely egyaránt elhatárolódott Rákóczi mozgalmától és a Habsburg uralkodótól. Az önálló, a török és a Habsburg-császárnak is adózó, egy német protestáns fejedelem által igazgatott Erdélyi Fejedelemség terve azonban az adott viszonyok között kivihetedennek bizonyult. Bethlen drága árat fizetett elképzeléséért. Rabutin elfogatta és Bécsbe vitette, ahonnan már nem térhetett haza. A Rákóczi vezette felkelés idején a császári hadvezetés gondosan ügyelt Erdély megtartására, amely a török elleni védelem saroköve volt. A fejedelemség katonai parancsnoka, Jean Louis Rabutin tábornagy egyre fogyatkozó katonaságával, ha kellett tűzzel-vassal, terrororral is biztosította a déli határokat és időről-időre sikerült kiterjesztenie a királyi hatalmat. A helyi kuruc erők váltakozó sikerű harcokat vívtak a császári katonasággal, a lakosság támogatását sokszor ők is csak erőszakkal tudták elérni. A kuruc befolyást azonban csak akkor sikerült növelni és megszilárdítani, amikor a hadműveleteket jelentősebb létszámú magyarországi katonaság támogatta, mint 1705-ben, vagy 1707-ben. Ekkor a császári hadvezetésnek sikerült a kuruc területeken keresztül jelentős sereget Erdélybe juttatni, így uralmukat fenntartani. Rákóczi fejedelemségbe való beiktatása a katonai helyzet miatt először 1704 őszén szenvedett halasztást. Egy évvel később viszont Ludwig Herbeville tábornagy seregének Zsibónál (1705. november 11.) aratott győzelme következtében nemcsak a fejedelmi beiktatás maradt el, hanem a kuruc uralom is összeomlott Erdélyben. A beiktatási aktust végül az tette lehetővé, hogy 1706 őszén Rabutin seregének zöme, mintegy 12 000 fő elhagyva Erdélyt, Kassa bevételére indult, majd a Dunántúlon folytatott hadműveleteket. Ekkor Pekry Lőrinc tábornagy magyarországi ezredekkel megerősített serege betört Erdélybe, és Székelykocsárdnál (1707. február 10.) legyőzte a meggyengült császári erőket. Bár a fejedelemség legnagyobb részét sikerült újra visszafoglalni. Rabutin tábornagy újjászervezett seregével visszatért Erdélybe és az év végére kiszorította a felkelők jelentős részét. A következő esztendőben Károlyi Sándor tábornagy Kolozsvár viszszavételével próbálkozott, de nem ért el sikert, 1709 elejére pedig a kuruc csapatok végleg kiszorulnak a fejedelemségből. Rákóczi úgy vélte, hogy Erdély fejedelmeként nagyobb eséllyel léphet fel mozgalma elismertetése és a külföldi katonai támogatás megszerzése érdekében. 1704 augusztus elején a francia mellett a porosz és svéd udvarral is tudatta erdélyi fejedelemmé való megválasztását, külön kihangsúlyozva, hogy az egyhangúlag történt. Egyeden szövetségese, XIV. Lajos évekig hitegette őt, de formális szerződést még beiktatott erdélyi fejedelemként sem kötött vele. A hadi helyzet kedvezőtlen alakulását követően Rákóczi többször is próbálkozott, hogy erdélyi hatalmát külső, oszmán és orosz segítséggel szilárdítsa meg. Bár 1704-ben vonakodott, hogy fejedelemségét szultáni athnaméval erősítse meg, de Konstantinápolyba küldött diplomatái a színfalak mögött már ekkor a török segítség megszerzésén fáradoztak. 1706-tól kedve viszont Erdély vazallusi státusa iránt tapogatózott a Portán. Négy évvel később ennek érdekében, igaz, már császári kézen lévő magyar területeket is felajánlott az Oszmán Birodalomnak. A porta kitért a követek kérései elől, mivel nem állt érdekében a fejedelemség újbóli vazallusi függésbe való kényszerítése és az ezzel járó katonai konfliktus a Habsburg Birodalommal. 1710 elején született meg Rákóczi azon bizarr 113
