Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. tavasz (2. évfolyam, 1. szám)
Történelem
sévé vált. Sőt, 1440-ben 1. Ulászló (1440—1444) úgynevezett koronázási hitlevelének megpecsételő! között 58 báróval és előkelővel egyetemben szerepel. Miklós hozta meg a döntést, hogy famíliája rezidenciáját Békékről - elkülönülve immáron térben is a Balkfiaktól, nem csupán jogilag — Erdődre helyezi át. A tekintélynövekedés pedig új központ, egy vár építését kívánta meg, amihez korszakunkban (is) királyi engedélyre volt szükség. Miklós udvari „forgolódása” és kapcsolatrendszere alkalmas volt ennek elnyeréséhez: 1444 júliusában engedélyt kapott a királytól, hogy erdődi birtokán fa erősséget (amely építőanyag a középkorban korántsem számított alábbvaló építőanyagnak a kőnél) emelhessen. Arról, hogy az építkezés el is indult ekkor, írott forrással nem rendelkezünk, de Bertalan későbbi, még említésre kerülő, várépítési munkálatai, illetőleg az a tény, hogy az engedélyt 1456-ban V. László (1453—1457) megismételte, meglehetősen valószínűtlenné teszik a várépítést 1444 körül. Látható, a családnak Budán akadtak pártfogói, a Drágfi név az udvarban 1450 táján nem csengett rosszul. Szimbolikus jelentőségű: az 1450-es években a Kusalyi Jakcsok budai házának új birtokosai éppen Miklós, majd fia, Bertalan lettek. Emiatt nem lehetett akadálya annak, hogy Miklós fia, Bertalan Mátyás király (1458-1490) trónra kerültét követően a fiatal király környezetében tűnjön fel. Születésének időpontját meglehetős pontosan ismerjük. Fia, Drágfi János magyar nyelvű végrendeletéhez fűzött utólagos, de 1545-nél aligha későbbi feljegyzés szerint 1501. évi halálakor Bertalan 54 esztendős volt, eszerint leghamarabb 1447-ben születhetett. Ezzel szemben udvarba kerülése időpontja bizonytalan, csak egy késői, 1475-ös, Bertalannak szóló királyi adománylevél tudósít arról minket, hogy egészen fiatal kora óta az udvarban forgott. Bertalan első ismert udvari feladata a sáfári tisztség volt. E munkakör nem volt más, mint a királyi „házipénztár” kezelője, a királyi konyha felügyelője, történetesen az 1467. évi erdélyi felkelés idején. Bertalan későbbi katonai pályafutása tekintetében mosolyognivalónak tűnik a tisztség, ha nem kellene tekintetbe venni az uralkodó alighanem már ekkor is bizalmatlan személyiségét. Mátyás uralkodása során az esztendők haladtával minden jel szerint egyre kevesebb hívében bízott meg, így aligha tett meg akárkit pénztára és konyhája felelősévé. Bertalan jól sáfárkodott a királyi bizalommal. Alighogy a király serege 1468 elején elhagyta Erdély területét, Mátyás konyhája addigi felelősét bárói méltósággal jutalmazta, pohárnokmesterévé nevezte ki. Drágfi Bertalan első pohárnokmestersége, s ezzel udvari „hivatalos” méltóságviselése 1474 tavaszáig tartott. Leváltása hátterében is a király katonai megfontolásai álltak és korántsem a kegyvesztés. Eladdig azonban a fiatal pohárnokmester, amikor csak tehette, elkísérte királyát. Bertalan például bizonyosan részese volt Mátyás 1468. évi cseh hadjáratának. Ugyancsak a királyi bizalom és az udvari befolyás segíthette hozzá, hogy 1472-ben a korábban még csak zálog- és foglalási jogon bírt Bihar megyei Sólyomkő várát és uradalmát véglegesen megszerezze. A családi vagyont 1470-ben a rokon-ág, a Balkfiak — akik gyilkosság miatt hűtlenség vétkébe estek — javainak átvételével gyarapította. 1474 tavaszán Mátyás leváltotta Bertalant a pohárnokmesterségből. Ha csak ezt a tényt ismernénk, joggal gondolhatnánk, hogy Bertalan előttünk ismercden okból hátrébb sorolódott az udvari befolyást jelképező képzeletbeli listán. Ám a források mást mutatnak, 82
