Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. tavasz (2. évfolyam, 1. szám)
Társművészetek
A modellben az elkülönülés a fesztiválra való elindulással kezdődik, ebben a szakaszban ráhangolódik és felkészül a fesztivállátogató a várhatóan bekövetkező eseményekre, elvárásokat alakít ki és megtervezi saját cselekvését. Az utazás során várhatóan találkozik más fesztiválra utazó látogatóval, így a közös élmények, a múltbeli események felelevenítése, a felkészülés kezdetét veszik utazás közben. A megérkezés után a fesztiválon megvalósul a tér-idő kapszula, létrejön a liminalitás és ideális esetben a communitas állapota, melyben a hétköznapi életben leheteden események is lehetségesekké válnak és minden résztvevő egyenlővé válik korra, jövedelemre, társadalmi szerepre tekintet nélkül. A résztvevőket egyaránt jellemzi a hétköznapinál nagyobb nyitottság és a cselekvés szabadsága. A fesztiválról való hazaindulással a társadalmi struktúrába és szerepekbe való visszatérés veszi kezdetét, mely a hazaérkezésig tart. A társadalmi életben az egyén státusza időről-időre változik. „A társadalmi élet dialektikája alapján a% alacsonyabb státuszból a magasabba történő jutás a státusnélküliség átmeneti állapotán keresztül vezet” (Turner 2002: 110). A gyakorlatban a státusváltozást státusemelkedés és státusmegfordítás rítusai kísérik. Turner összefoglalóan életválság rítusoknak nevezi a legfontosabb státusváltozással járó események rítusait (az átmeneti rítusok másik nagy csoportját naptári rítusok alkotják nála). A modern társadalomban nem csak a születés, pubertás, házasság, halál, hanem az egyéb ünnepi események is alkalmat adnak az életválság rítus megvalósítására. Egy fesztivállátogató esetében nagyléptékű társadalmi státuszemelkedésről beszélni ugyan nemigen lehet, de a kortárs csoportok elismerésére és érdeklődésére bizton lehet számítani. A nivelláció (alámerülés) a fesztiválokon megvalósul, ugyanakkor a státuszemelkedés is abban az értelemben, hogy a résztvevő többnek érzi magát az által, hogy részt vett egy fesztiválon. A rítusok viselkedésmintákat is hordoznak. Leach (1961) hangsúlyozza, hogy a viselkedésminták elsajátítását segíti a magas redundancia tényezőt igénylő utánzás alapján való tanulás, ami magyarázatot ad az ünnepi rítusok és az ünnepek rendszeres ismétlődésére. A fesztiválok minden évben ismétlődnek, de ezen túlmenően redundanciát jelent az is, hogy a könnyűzenei fesztiválok esetében a fellépők jelentős részét a több nyári fesztiválon is meg lehet nézni. Az iskola szerepe Előzetes szocializáció eredménye az, hogy valaki részt vesz egy fesztiválon. Aki még nem veszt részt ehhez hasonló eseményen, az is ismeri a fesztivál nevet vagy hallott már fesztiválokról. Általánosságban elmondható, hogy minden, ami az iskolában vagy iskolán kívül történik az iskoláskorú tanulókkal, ide értve a család intézményét is, az a fesztiválok és az ünneplési szokások szempontjából előzetes szocializációnak tekinthető. Az iskola és a család szerepe különösen fontos a fesztivál veszélyeinek felismerésében, hiszen az ünnepi eseményeket jellemző társadalmi antistruktúra megengedi, hogy a hétköznapi életben elképzelhetetlen vagy büntetendő események is megtörténhessenek. A fesztivállátogatók nem valami ördögi terv eredményeképpen megengedőbbek a normasértésekkel szemben, hanem ez a fesztivál antistruktúra sajátosságaiból fakad. Ez az antistruktúra számos lehetőséget kínál a hétköznapi szerepekhez képest antiszociális 71
