Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. tavasz (2. évfolyam, 1. szám)
Társművészetek
A fesztiválokról szóló összefoglaló művek az ezredforduló óta kezdték el használni a fesztivalizáció kifejezést (festivalisation). A fesztivalizáció, azaz „elfesztiválosodás” értelmezése a kultúraközvetítésben legalább kettős. Egyfelől értjük alatta a fesztiválokon való megmutatkozás lehetőségeinek rendkívüli elterjedését, a szabadidő eltöltésének kedvelt formáját más kultúraközvetítési formákkal szemben (Négrier 2015:19). Szinte elvárásként fogalmazódik meg szinte minden kultúraközvetítő intézménnyel szemben a fesztiválszervezés igénye, a fesztiválszervező vállalkozások pedig egyre inkább felismerik növekvő kultúraközvetítő szerepüket. Másfelől, különösen Kelet-Európábán, a kulturális és szellemi élet átalakulását is jelenti: a fesztiválok funkcióit a művészeti ágak mellett más alrendszerek pl. oktatási is igyekeznek magukévá tenni, lásd. élményközpontú irodalomtanítás. Előbbi tehát a kulturális kínálat elfesztiválosodását jelenti, míg utóbbi a társadalmi élet élményközpontúvá válásának folyamatát. Többről van azonban itt szó, mint pusztán a kulturális események, társadalmi folyamatok élménybe vagy fesztiválba csomagolásáról. A fesztivál azzal, hogy társadalmi struktúrából kilépve (lásd Turner 2002:36) nyújt közösségi élményt a résztvevőknek, más minőséget kínál mint a hagyományos kulturális intézmények, ugyanakkor a fesztivál szervezése alapvetően konkurál a folyamatosan működő intézmények szolgáltatásaival. A fesztiválok beépülése a kulturális fogyasztásba új kulturális repertoárt jelent (Nergier: 19-22). Egy fesztivál bizonyos méret alatt rövid projektszerű működésnél többet nem kíván a szervezőktől, egy bizonyos méret felett azonban folyamatos munkát ad a szervezőknek és válik önmagában kulturális intézménnyé. Ahogy a fesztiválok a kulturális intézményeket, úgy az élményközpontúság is átalakítja a társadalmi alrendszereket, de utóbbi érvényre jutásának valószínűleg hosszabb a folyamata. A modern kori társadalom által biztosított szabadság feltétele volt a fesztiválok elterjedésének. Ez a feltételrendszer továbbra is fennáll, azonban ahogy egyre nagyobb figyelmet kap a környezeti szempontok érvényesülése, úgy válik szükségessé a szabadság korlátozása. Az egyik legrégebbi ifjúsági fesztiválra, a Glastonbury fesztiválra nem már nem lehet a szervezők által ökológiailag helyesnek tartott kb. 100 000-nél több jegyet eladni, hiába fogynak el a jegyek egyetlen nap alatt. Ráadásul minden ötödik évben ugaron hagyják a fesztiválnak otthont adó területet és meg sem rendezik a fesztivált. Magyarországon és Kelet-Európábán még a látogatószám-bűvöet tart, optimális létszám feletti jegyvásárlási korlátozás eddig nem vált ismertté.2 Pedig a fesztiválok lényege, a társadalmi hatás éppen minőségből fakad, nem pedig a mennyiség minden határon túlmutató hajszolásán. Öt nagyobb Európai fesztivál látogatós^ámának alakulásai970-2015 köpött 69
