Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. tavasz (2. évfolyam, 1. szám)

Tanulmány, recenzió, kritika

De nem ám a patak csillámló habjára,

Hanem a patakban egy szőke kislyányra,

A szőke kislyánynak karcsú termetére,

Szép hosszú hajára, gömbölyű keblére.

Látunk magunk előtt egy fiatalembert, aki a külvilág helyett a belső merengésnek, a látvány helyett a vágy- és emlékképeknek, a fizikai érzések helyett az érzelmeknek adja át magát. Kívül meleg van, de ő a belső tűztől ég; a látvány egy virágos rét és tiszta vizű patak, de ő ezek helyett az ebben a tájban megjelenő lányt látja. Pásztoridillbe illő jelenet áll előttünk: a kép nemcsak a 19. századi magyar paraszt- és faluábrázolásokból, hanem az antik bukolikus költészet világából, a reneszánsz és barokk irodalom idilljeiből is ismerős, vagyis kultúránkban több mint kétezer éve jelen lévő kép. A János vité% ugyanis a szerelem szinte minden archetipikus képét felhasználja: „Szerelem tüze ég fiatal szívében” — jellemzi Jancsit. Iluska úgy jelenik meg, mint a szép leány elvont képe: szép, hosszú, szőke haja van, karcsú a dereka, gömbölyű a keble. Hogyan is rajzolna másként egy kisgyerek egy királykisasszonyt, egy szép leányt, egy szerelmest, egy menyasszonyt, mint szép, hosszú, szőke hajjal és karcsú derékkal? Nézzük meg, mennyire nem egyénid a figurákat Petőfi, mennyire megmaradnak a szép ifjú szerelmes elvont sémája alakjaiként, ugyanakkor milyen elementárisán egyértelmű és átható az az érzés, amit kifejeznek.

Iluska a patakban mos: önmagában ismét tekinthetnénk pusztán realista életképnek is az ábrázolt jelenetet, de rokonságban áll a szerelmes nő erotikus ábrázolásával:

Kisleány szoknyája térdéig föl van hajtva,

Mivelhogy ruhákat mos a friss patakba’;

Kilátszik a vízből két szép térdecskéje

Kukorica Jancsi nagy gyönyörűségére.

Akár az ókor, akár a rokokó finoman erotikus ábrázolásai eszünkbe juthatnak, nekünk, magyar versolvasóknak leginkább Csokonai verse, A feredés, amelyben a víz habjai szintén erotikusán simogatják a lány lábait.

Jancsi szavai, melyeket Puskához intéz, rendre metaforákkal vannak tele. Az udvarlásának, a nő meghódításának kelléke a virág- és más, elsősorban természeti metaforika alkalmazása a középkortól kezdve. Itt, az első ének elején olvashatjuk: „Szívemnek gyöngyháza, lelkem Iluskája”, „Vesd reám sugarát kökényszemeidnek”, „Gyere ki, galambom, gyere ki, gerlicém” (1. ének), majd később: „szívem szép tavasza!”, Puska: „édes rózsám!”, „Jancsi lelkem” (4. ének), és így tovább.

Jancsi és Puska szerelme lelki és testi egyaránt, de a testi szerelmet olyan elvontan és — Freud kifejezésének szép magyar fordítását használva — olyan átszellemített módon mutatja be, hogy az mindannyiunk számára — a gyerekek számára is — összefoglalása mindannak, amit a testi szerelemről gondolunk:

„Gyere ki, galambom! Gyere ki, gerlicém!

A csókot, ölelést mindjárt elvégzem én;” /.../

42