Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. tavasz (2. évfolyam, 1. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
s^övegirodalom-kultus^a felől nézve a Petőfi-mű nagyszerű nyelvi megvalósítás, ám „nyelven kívüli” valósága könnyen illúziónak minősíthető. S míg a posztmodern Petőfi-kép számára a költő metafikciója, önreflexiója és stílusának palimpszesztszerűsége érdekes lehet, addig majdnem bizonyos, hogy például próféta-szerepe, amennyire lehet, mellőzendő. Ezért különösen kívánatos a forrásközpontúság tekintélyének visszaállítása a posztmodern Petőfi-kutatásban, s természetesen vele együtt az értelmezések komplexitásának további növelése is. Válogatott könyvészet: 1. Margócsy István: Petőfi Sándor. Kísérlet. Korona, Budapest, 1999. 2. Margócsy István: Petőfi Sándor. In: Sipos Lajos (főszerk.): A magyar nyelv és irodalom enciklopédiája. Magyar Könyvklub, Bp., 2002. 428-430. 3. Milbacher Róbert: „...fióldben állasz mély gyökereddel...” A. magyar irodalmi népiesség genéfisének akkulturációs metódusa és pórias hagyományának vázlata. Osiris, Bp., 2000; S. Varga Pál: A nemzeti költészet csarnokai. A németi irodalom fogalmi rendszerei a 19. századi magyar irodalomtörténeti gondolkodásban. Balassi, Bp., 2005. A hagyományközösségi paradigma és a közköltészet összefüggéséről. 285-287. old.; Csörsz Rumen István: Szöveg szöveg hátán. A magyar közköltészet variációs rendszere 1700-1840. Argumentum, Bp., 2009. 4. Kerényi Ferenc: 1844: Petőfi Sándor kötetei. In: Szegedy-Maszák Mihály (főszerk.): A magyar irodalom történetei. Gondolat, Bp., 2007. II. 243-257. 5. Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete - kritikai életrajz Osiris, Bp., 2008. A „Petőfi-szerep” (vagy inkább „Petőfi-szerepek”) kialakulását a szerző részint Horváth János nyomán, részint saját értelmiségtörténeti kutatásai eredményeként vázolja. 6. Gintli Tibor (főszerk.): Magyar irodalom. Akadémiai, Bp., 2010. A 19. századi magyar irodalom történetével foglalkozó (több fejezetből álló) terjedelmes részt Szilágyi Márton és Vaderna Gábor jegyzi, A klasszikus magyar irodalom (kb. 1750-től kb. 1900-ig) címmel (313-640. oldal); az agresszivitás, énelbeszélés, hiperbola és szimulákrum mint a posztmodern előképe: 546-547. old. 7. A Kerényi és a Szilágyi-Vaderna értelmiség-koncepció fő és közös vonása a „stratégiai szemlélet” — Petőfit „kalkulált” (Kerényi) és „tervszerűen cselekvő” (Szilágyi-Vaderna) személyiségként mutatják be, s Margócsyval egybehangzóan hangsúlyozzák mindenre kiterjedő tudatosságát. 8. Szilágyi Márton (szerk.): „Ki vagyok én? Klem mondom meg...”. Tanulmányok Petőfiről. Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp. 2014. Petőfi „korláttalan” poétikájáról, melybe - Paraizs Júlia szerint - „a szókimondás jogán még a káromkodás is belefért”, igazi posztmodern értelmezés: 87. old. 9. Szilágyi Márton: A Petőfi-kutatás állásáról. Létünk, 2014. 1. 21-27. 40
