Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. tavasz (2. évfolyam, 1. szám)
Szépirodalom
Kúnó Izráél bukkan rá a csupasz testű, szőrtelen fiúra, és belerúg. Szemében kavarog a fekete kormú füst. Letép egy husángot, azzal veri. Végigbotozza a hátát, üti a fejét. Beletapos a gyomrába, rálép a heréjére. Átgázol a vízen Kendi Lónya is, nézik a földön heverő zöld testet. A kipancsolt víztől sáros, csuszamlós part felé kúszna, de nem hagyják. A vízbe készül, szólnak egymásra. De megfogni is undorodnak a nyálkás, hideg bőrt. Botokkal piszkálják, ügyelnek, nehogy megszökjön. Az utolsó tök imbolyogva érkezik a vízen. Amikor melléjük ér, egy ravasz hullám a part felé terelné, de a felülről érkező szél szerencsére középre lódítja, és mintha egy mágneses mezőn bukna át, tovaúszik. Végül egészen eltűnik. Akkor aztán hagyják vízbe csobbanni az undok testűt is, utol nem érheti már. Igyekeznek visszafelé, de álló éjszakán baktatnak a folyó partján. Az éjfél is elrúgja magát, de még mindig félúton járnak. Hajnalra érkeznek a vasállat sírjához. A molnár addigra póklábú állványt szerelt a szörny fölé. Fogaskerekek, tekerőkarok, kötelek, vasalt sarkú gerendák. Kúnó Izráél gyűrkőzik neki először, de hamar elhagyja ereje. Lehetetlenség mozdítani. Kendi Lónya is próbálkozik, vézna teste ropog, centire emelkedik ki mégis a vasállat, aztán cuppogva visszafekszik. Akkor a molnár is megfogja az emelőkart, ketten vonják, feszítik, fél métert is megemelkedik az állat, végül a kötél elszakad. Fürkészik Kendi Lónyát, honnan az ereje. Zsebei üresek, csak a három hajszál tekereg összefonva benne. Onnét ered az erő, csakis onnan jöhet. A vezír udvarába tízéves koromba kerültem, fog hozzá Kendi Lónya. A konyhában dolgoztam, vizet hordtam, fát aprítottam, gyümölcsöket pucoltam. Aztán szarhordó lettem. Kútárul, mint egy várkapu, reggelig mesél Kúnó Izráélnak és a molnárnak, nem alusznak szemlehunyásnyit sem a vasszörny tövében. A szarhordás alól akkor szabadítottak fel, amikor megmentettem a vezír életét. Aznap halat ebédelt, szálka futott a torkára. Addig püföltem a hátát, míg a tenyerébe köpte a halcsontot. Először le akarták csapni a kezem, hogy hozzá mertem érni a fényességes úrhoz. Le is csapták volna, ha a vezír meg nem kegyelmez valamelyik asszonyának a kérésére. Azt mondták neki, ha már hozzáértem, és levágnák a kezet, amivel érintettem, azzal az ő testéből is levágnának egy darabot. Nem volt valami nagy eszű a vezír, mészárosból lépett a vezírségbe. Igazat adott asszonyának, mert pontosan tudta, milyen levágni egy darabot a testből. Ruhatisztító lettem. Minden nap hétszer kellett lekefélnem kaftánjait, akkor is, ha föl sem vette magára. Nagyot nyel Kendi Lónya, folytatja. Tizenhat éves korában újra az érintés bűnébe esik. Ezúttal a vezír egyik feleségének hajfürtjei kerülnek keze ügyébe. Egy hajszálat sikeresen ki is tép a többi közül. Az asszony nem veszi észre, ám este, fésülködéskor az udvarhölgye igen. A vezír kedvenc feleségének egyik hajszálát ezüsttel, egyiket arannyal, a harmadikat pedig gyémántporral vonatta be. A fésültető lány sehol sem találja az ezüst hajszálat. Nagy riadalom támad a vezírné lakosztályában, aki csak él és mozog, az ezüst hajszálat keresi. De éjfélig sem találják meg, és amikor a vezír szolgáival megérkezik, hogy az éjszakát kedvenc feleségével töltse, rögtön észreveszi, hogy hiányzik az az ezüst hajszál. Éktelen haragját alig bírják lecsillapítani, és 22
