Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)
Szépirodalom
2. A sivatag Kóvályogva belső tájakon, a sivatag kísért, a homokszemcsék zenéje, káprázat, délibábok. Valahol létezik ösvény, karavánutak maradványa, dűnék között kanyarog, soha nem lelheted meg, oázisokról képzelegve, fények vernek, fényostorok. Keresed az ösvényt, motyogsz, léted értelmét ragozod. Kastélytornyokat is látsz, de léteznek-e valójában falak, lőrések, balusztrádok? A nap játékai bűvölnének? Légvárak csupán, délibábok? Hogyan juthatnál tovább? Ciszternákat is látsz, de a víznek sehol nincs nyoma. A víz innen már elszivárgott, rég elnyelte a homoktenger. Karavánok sem járnak erre, telítve a táj félelemmel. Buckák között néhány sakál vicsorog. Villog a szemük. Tudják nem bírod sokáig. A földre roskadsz. Feladod. Egyre közelebb merészkednek, vigyorogva bekerítnek. Lenne-e kedved védekezni, régen eldobtad botod? A sivatagból ki nem juthatsz, foglyul ejtett már démonod. Egy látomás zárul köréd, tested látod dűnék között, becserkésznek a kis sakálok. A többit elképzelheted. Végül eltakar a homok.
