Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)
Szépirodalom
Azokat senki se dobja ki. Csak ki kell mosni, és már mindenre jó. Annak viszont már nem tud ellenállni, amikor két éve Tibor bundának való nutriaszőrmét vesz neki Nenyá Ustrutól, karácsonyra. Legalább hat nutria omlik le róla, amikor elkészül. Fényes a szőrme, mintha víztől csillogna: divadapból kinézett, külföldi fazon. Ebben jár majd színházba. Néha étterembe. Az ő anyjának, Teréznek is csináltat egyet, majd két kalapot is. Amikor már nagyon unja magát otthon, mert Tibor még csak nem is telefonál, ide-oda forgolódik a tükör előtt. Fliába süt odakint a nap. És ott van még a park. Nem is park az, inkább egy nagy, elszabadult birodalom, amely a ház oldalától egészen a kisebbik pályaudvarig terül el. Hosszan benyúlik az utca mögé. Az idegen odakintről nem is gondolná, hogy ekkora szabad és elvadult tér nyújtózhat a házak takarásában. Valamikor tehervagonokat rakodtak át itt. Ma már csak az állomás felé nyitott, a többit félkörben beépítették. A síneket benőtte a csalán, a pitypang, a derékig érő tarack. Tavasszal, amikor elolvad minden, a hó súlyától lefeküdt, elszáradt növények szőnyegként terítik be a földet. Csutka szerint ezt már csak egy óriás lenne képes kiporolni. Már ha lenne akkora poroló a világon. Marci ezzel vághat fel először az osztálytársainak. Ezzel az elhanyagolt, soha föl nem fedezett dzsungellel. Felnőttek ide csak akkor jönnek, ha el akarnak vinni, vagy épp ellenkezőleg, hoznak valamit: olajos munkaruhákat, eltört csempéket, festékes dobozokat. Szemetet és kincseket. A cserjék és az egymásra rakott talpfák, betontömbök és vágányok között mindent lehet. Bújócskázni, tüzet rakni, régi dezodoros flakonokat dobni a lángok közé, hogy nagyokat durranjanak, megkergetni a hódítóknak kinevezett, kóbor kutyákat. Meglesni egy-két felnőttet, ahogy a bokrok között fogdossák egymást. A behorpadt tekintetük a legjobb, ahogy ijedten felkapják a fejüket, ha nagyon zörögnek a bodzabokrok levelei. De aztán mindig folytatják tovább. Kicsit gyorsabban, mert úgy hamarabb jöhetnek elő olyan arccal, mintha begyűjthető vasakat kerestek volna a fűben. Csak focizni nem lehet, mert túl egyeneden a talaj. Ez egy lakatían sziget, és nem a város, torkolják le Csutkával a reklamálókat, az örök finnyáskodókat, akiket csíp a csalán, és a ruhájukra tapad a bogáncs. Csutka lány, sok szeplővel, rövidre vágott hajjal. így praktikus. Az utca elején lakik az apjával. Szerinte Marci is olyan félárva, mint ő. A Láthatatlan ember ugyanis, ahogy mostanában emlegeti Mária Marci apját, nem számít igazi szülőnek. Leginkább Guszti előtt nevezi így Tibort, amikor már a második poharat tölti ki a Napoca konyakból. Negyedig tölt, mert úgy elegáns. Bár igazából mindegy, hogy mennyi van a pohárban, Guszti úgyis egy mozdulattal dobja be. Nem lötyböli, nem szagolgatja. Nem pina az, hogy büdös legyen, mondja. Mária udvariasan húzza el a száját, hiszen nem olyan rossz vicc ez. Pár hét, és ő is tempósabbra vált. Utálni kezdi a finnyásabbik énjét, aki tulipánokkal és hisztikkel próbálja közelebb csalogatni a világot.- Még egy félnek se számít? — kérdi Marci. Mert néha azért hazajön még. így akkor ő másfél árva lenne. 9
