Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)

Szépirodalom

- Olyan szó nincs is — biggyeszti le a száját Csutka. Mégis beírja aznap este a naplójába: Loboncz Marci másfél árva. És ettől a perctől kezdve nem hagyja többé kint a könyvet. Az íróasztal alsó fiókjában lesz a helye, a papírok és műanyag indiánok alatt. Csutka apja is iszik, de neki egy kád sör se lenne elég. Hamarabb inná ki magát belőle, minthogy belefulladjon. Másnap a lánya viheti vissza a boltba az üres üvegeket. Néha két­szer, háromszor is fordul. Fagyira és narancs ízű szukra költheti a pénzt. Ha ennél is több jön ki, félreteszi egy perselybe. A súlyos érmék sörszagúak Csutka szerint, hiába izzadnak bele útközben az összeszorított tenyerébe. Az a csörgő malacpersely pedig az apja lelkiis­meret furdalása. A te apádé milyen, kérdi Marcitól. Ezen hosszan töpreng. Talán olyan, mint a vonat, amivel újra és újra megérkezik, és amivel újra és újra elutazik. Vagy az a savanyú pléhpofa, ami a kezdeti öröm után, amikor még ölbe kapja az anyját a peronon, ragad rá a vonásaira. Néha itt ebédel. Mária ragaszkodik hozzá, hogy maradjon. Ha akar, kétszer is vehet a szilvás gombócból. Csutka hálás kosztos, semmit sem hagy a tányéron. Az almából is szinte csak a magokat hagyja meg, a csutkát vidáman ropogtatja a fogai között, mint apró csontok lennének. Szükségük van rám. Ezt mondja először Tibor, amikor egy héttel a beköltözés után végre vesz egy mély levegőt, hogy elmondja az igazságot Máriának. Halkan beszél, hátha maguktól szöknek meg a szavak. Úgy engedték el őket Dreghinből, hogy neki időnként vissza kell mennie. Amíg a völgyhíd meg nem épül, ingázni fog.- De hát hogyan? Dreghin több száz kilométer... — feleli a felesége. Havonta egyszer több napra is hazajöhet. És a tél nagy részét itthon töltheti, nyugtatja meg Tibor, akkor úgyis leáll az építkezés. Tervezőiroda meg itt is van. Eleinte nem veszekednek ezen, esténként összebújva alszanak el, mintha minél pon­tosabban meg akarnák jegyezni a másik testét. Napi egy gyors telefon, és heti két levél, ebben maradnak. Ekkor még Tibor sem veszi olyan szigorúan a megszabott feltételeket. Nyáron néha egy hétig is itthon marad, és nem március elején tér vissza a téli szünetből. Tudja, bármelyik hónapban elkezdődhet az építkezés, és akkor az a monstrum már nem ereszti olyan könnyen. Addig is hónapról hó­napra tökéletesíti a tervet, bár amit márciusban kiradíroz, azt novemberben végül visz­­szarajzolja. Mindenki elégedett a munkájukkal, csak az egyértelmű bukaresti utasításra várnak. A főtitkári látogatás után már biztosra veszik a kezdést. Cupru meséli el, hogy az Elvtárs szinte meghatottan szemlélte a völgyhíd helyét, az őszi esőktől feketévé duzzadt lankákat, a munkáskézre váró sivár tájat. És hogy csak a legnagyobb építőknek van ilyen fényes tekintete. Januárban Cuprut felviszik Bukarestbe, a Cismigiu park mellett kap tágas szolgálati lakást. Az ide érkező hivatalos leveleket ezután ő írja alá, addig soha nem látott, lendületes C-ket kanyarít a neve elé. Dumitruval egyre többet tábléznak az irodában, néha ki-kimennek a lakótelepi építkezésekhez. Nézik a lassan kötő betonból kimeredő vastüskéket, mintha egy furcsa állat süllyedt volna el a ködszürke masszában. Egyik sem meri bevallani a másiknak, hogy 10

Next

/
Thumbnails
Contents