Rusu, Adrian Andrei - Szőcs Péter Levente: Arhitectura religioasă medievală din Transilvania 4. (Satu Mare, 2007)
Serii de monumente / Emlékcsoportok / Monument-groups - Szakács Béla Zsolt: Toronyaljak és toronyközök a magyarországi romanikában
Szakács Béla Zsolt 8 tapasztalásra alapított bátorságot mutat, mely a tornyok alját oly nevezetesen meri áttörni.”4 Ettől kezdve mint a magyar romanika definíciójának egyik lényegi eleme, a nyitott toronyalj bemutatása elmaradhatatlan lesz a későbbi irodalomból. Az első világháború utáni összefoglalások rendre kitérnek e jelenség speciális magyarországi voltára. Éber László, aki 1922-es tanulmányában nem győzte hangsúlyozni, hogy „középkori művészetünk, amely nem gyökerezett magában a nemzetben, több oldalról jövő külföldi hatások alatt keletkezett és fejlődött tovább”,5 Lébény kapcsán elismeri, hogy ez „magyarországi sajátosság, mert egyebütt nem találkozunk vele; mindenesetre szellemes és ügyes, amellett a templom szerény terjedelme mellett hasznos és gazdaságos megoldás, amely nálunk meg is honosodott, számos követőre talált.”6 Az elsők közé tartozik, akik az alaprajzi vonások mellett statikai, szerkezeti szempontokat is figyelembe vesz: „A belső falak helyett helyett a tornyok belső sarkát hordozó, hatalmasan megerősített első pillérpár veszi át a konstruktív szerepet.” Péter András Éberhez hasonlóan látta a magyarországi művészet helyzetét. 1930-as összefoglalásában így ír: „A magyar művészetnek szent István korától egészen a legutóbbi évtizedekig szüksége volt a nyugati inspirációra, az idegen formák alakító erejére, és ezeknek hullámcsapások módjára meg-megújuló hatása tudta csak életben tartani e művészet erejét.”7 Ugyanakkor Lébény elemzésénél, noha a bazilikális típust lombardnak tartja, a díszítőmotívumokat pedig ausztriai közvetítéssel érekezett normann-francia eredetűnek, megkockáztatja, hogy „helyi vívmány lehet a két torony tömegének a templomtesttel említett módon való összekapcsolása”.8 Velük ellentétben Divald Kornél sokkal több ponton igyekezett a középkori magyar művészet belső fejlődését kimutatni 1927-es áttekintésében, így azt, hogy a nyitott toronyalj magyar sajátosság, ő is hangsúlyozza, de továbblép, és egyenesen konstans, a kezdetektől jelen lévő kritériumnak tartja: „már első székesegyházaink elrendezésében és díszítésében találunk olyan jellemző vonásokat, amelyek alapján Európa egyéb XI. századbeli emlékkői elütő külön csoportba sorozhatok. Ilyen sajátság a tornyok erőteljes hangsúlyozása és szerves összeolvadása a templom belsejével olyanformán, hogy a bazilika négy sarkából a magasba törő tornyok alatt kelet felé a mellékhajók folytatódnak, a nyugati tornyok belső sarka pedig hatalmas pillérre vagy oszlopra nehezedik, s alsó csarnokuk a fő- és a mellékhajó felé 4 Henszlmann 1876, 95., ld. 18. és 24. is! 5 Éber 1922, 74. 6 Uo. 103. 1 Péter 1930, 16. 8 Uo. 33.
