Marcu-Istrate, Daniela - Rusu, Adrian Andrei - Szőcs Péter Levente (szerk.): Arhitectura religioasă medievală din Transilvania 3. (Satu Mare, 2004)
Tóth Sándor: Hatkaréjos rotundáink
Tóth Sándor A Szent Margit titulus - az egyetlen templomcím, amely a négy hatkaréjos rotunda egyikére a középkorból adatoltan kétségtelenül vonatkoztatható57 - még valamelyest segíthet oszlatni a homályt. Az antiochiai szűz kultusza alighanem II. Géza nagyapjának és Kálmán király (1095-1116) öccsének, Almos hercegnek a korában lendült fel nálunk. Ő mindkét jelentős alapítványát (Dömös, Meszes) e szűznek szentelte, és a Képes Krónika szerint megjárta Jeruzsálemet.58 A karcsai rotunda tehát valószínűleg nem keletkezett 1100 tája előtt. És ugyanezt talán meg lehet állapítani a gerényiről is - amelynek alakjáról nehezen tudnám elképzelni, hogy a karcsaiéból leegyszerűsítve létrejöhetett volna59 - tekintve, hogy az az északkeleti határközeli térség, ahol mindkettő elhelyezkedik, a magyar királyság történetében először 1100 körül kerülhetett külpolitikai törekvésekkel tartósan összefüggésbe.60 57 Gerény Szt. Anna titulusa csak 1787-ből ismeretes, Id. Zaloziecky I, 33: 1. jegyzet, Zaloziecky 2, 381: 24. jegyzet. A kolozsmonostori rotundára Benkő Elek az „in ambitu monasterii” állott Szt. Miklós kápolna adatát (1418) vonatkoztatta: KMTL, 364. E kettőhöz vö. Mező A.: Patrocíniumok a középkori Magyarországon. Budapest 2003, 45, 319-320. A kiszombori templom mai titulusának (Nagyboldogasszony, Id. Dercsényi B. - Hegyi G. - Marosi E. - Török J.: Katolikus templomok Magyarországon. Budapest 1991, 280) eredetét nem ismerem. 58 Mező: Patrocíniumok, 236, 238, 241; SRH, I, 427. A Margit-kultusz hazai terjedésének két e korhoz fűződő tanújele az Esztergomi bendictionale és az ún. Ilahóti-kódex (mindkettő Zágrábban). Az előbbiben csak említik - a papszentelési szertartásrendben, Szt. Adalbert házával (domus) összefüggésben - Szt. Margit monostorát. Az utóbbit egy ima szövege Szt. Margit bencés szerzetesektől lakott monostora számára készültnek határozza meg. Kniewald Károly, a zágrábi kódexek talán legtekintélyesebb feldolgozója mindkettőről azt tartotta, hogy a püspökség alapításával (szerinte 1094) egyidejűleg kerültek mai őrzési helyükre, és az előbbit 1083 elé, az utóbbit 1073-1092 közé keltezte a magyar szentek hiánya, ill. szereplése, valamint a szabolcsi zsinat ünnepjegyzékével való egybevetés alapján. Ld. Kniewald K.: A „Hahótikódex” jelentősége a magyarországi liturgia szempontjából. Magyar Könyvszemle 62 (1938), 97—98, 102-103, 108-110; uő: Esztergomi benedictionale (XI. század). Magyar Könyvszemle 65 (1941), 218, 227. E megállapítások kritikája külön tanulmányt igényelne. Annyi mégis megjegyzendő, hogy Kühár Flóris a Kniewald második cikkébe írt kiegészítésében a benedictionale adatát határozottan, a másikat mérlegelendően Dömösre vonatkoztatta, feltételezve, hogy e monostor eredetileg bencések számára létesült, és csak utóbb kerültek a helyükbe kanonokok (224—226); továbbá, hogy újabban ugyanezt a feltevést felvetette Veszprémy László is, néhány írástörténeti vonatkozású megjegyzésével rámutatva az 1100 utáni — Dömös adatainak jobban megfelelő - keltezés lehetőségére. Ld. Veszprémy L.: Legkorábbi hazai sacramentariumaink. Tanulmányok a középkori magyar könyvkultúráról. Szerk. Szelestei N. L. Budapest 1989, 125-126, 129-130. Az a kérdés, hogy a két kódexet használták-e egyáltalán ott, ahová készültek, e tanulmányokban nem merült föl. 59 Gerényt Karcsára vélte visszavezethetőnek már Mend I, 362, Mencl 2, 78; Gervers-Molnár, A1 és Marosi, 297 pedig kifejezetten egyszerűségére hivatkozva tartotta későbbi keletkezésűnek, Kiszomborhoz viszonyítva is. A rotundákat illető különféle eddigi keltezési javaslatokra nézve ld. 69. jegyzet. 60 A Képes Krónika először László király idejében említ orosz hadjáratot. Kálmán király balul sikerült hadjárata (1099) után bosszúállásra törekedett, és ezt halálos ágyán még trónörökös fiának, II. Istvánnak (1116-1131) is lelkére kötötte, ami újabb sikertelen hadjárathoz vezetett. Emellett Álmos herceg és másodszor Kálmán király is orosz nőt vett feleségül. Ld. SRH, I, 24
