Kiss Imola - Szőcs Péter Levente (szerk.): Arhitectura religioasă medievală din Transilvania (Satu Mare, 1999)
Takács Imre: A gyulafehérvári székesegyház lapidáriumának feldolgozásáról (munkabeszámoló)
A GYULAFEHÉRVÁRI SZÉKESEGYHÁZ LAPIDÁRIUMÁNAK FELDOLGOZÁSÁRÓL (MUNKABESZÁMOLÓ) Takács Imre Engedjék meg, hogy mondandómat személyes emlék felelevenítésével, egy tíz évvel ezelőtt történt, ma már furcsának tűnő, akkor azonban csaknem megszokott körülmények között lezajlott akció megemlítésével kezdjem. 1986 és 1987 nyarán néhányan, akkor pályakezdő budapesti művészettörténészek felkerekedtünk és többször, egy-egy napra Nagyváradra utaztunk. Oka és előzménye ezeknek a túráknak egy különös felfedezés volt. Nem sokkal az első utazás előtt egyikünk, Kemy Terézia a véletlennek köszönhetően egész halom régi kőfaragványra bukkant a nagyváradi volt püspöki palota elvadult, bozótos parkjában. A nagyobbrészt középkori faragványok - építészeti tagozatok, szobortorzók, sírkőtöredékek - rendeltetéséről a helybeliek úgy tudták, hogy hamarosan kőkerítés építőanyagaként fognak újra használatba kerülni. Első pillantásra világos volt, hogy a “lelet”, amelyben román kori oszloplábazatok, 13. századi oszlopfő, gótikus kapu- és szobor-fragmentumok, vörösmárványból faragott sírkőtöredékek és reneszánsz balusztrád maradványai keveredtek 17-18. századi címerkövekkel és barokk tagozatokkal, nem közönséges méretű és kialakitású épületből maradt fenn: a kőfaragványokban a néhány évvel korábban Balogh Jolán tollából megjelent kétkötetes váradi székesegyházmonográfia illusztrációira ismertünk rá. A régi fényképeken közzétett és a Kőrösvidéki Múzeum tulajdonaként feltüntetett szórványdarabok többségükben a székesegyház 1881-83 között és 1911-12-ben folytatott ásatásai alkalmából kerültek napfényre, és azóta legfontosabb tárgyi forrásai a 12. és a 15. század között többször átépített, több uralkodónak nyugvóhelyet adó váradi székesegyháznak. Ezek az építészeti töredékek bukkantak elő váratlanul az akkoriban múzeumként működő püspöki palota parkjában, és noha munkakörülményeink nem voltak rózsásnak mondhatók, igyekeztünk - amennyire lehetett - az összes szemünk elé került kőfaragványt felmérni és lefényképezni. Az így összegyűjtött adatokból és irattári kiegészítő kutatásokból egy Balogh Jolán emlékezetének ajánlott kötet kerekedett ki, amelynek megjelenésekor, 1989 nyarán a faragványok megsemmisülésének veszélye még korántsem múlt el1. 1 Váradi kőtöredékek. Szerk. Kemy Terézia. Budapest, 1989. Marosi Ernő bevezetőjével. A felmérésben, a leírások és tanulmányok elkészítésében részt vett Kerny Terézia, Lóvéi Pál, Mikó Árpád és e sorok írója; a rajzok elkészítésében Farbaky Péter és Szekér György segített.
