Kiss Imola - Szőcs Péter Levente (szerk.): Arhitectura religioasă medievală din Transilvania (Satu Mare, 1999)
Takács Imre: A gyulafehérvári székesegyház lapidáriumának feldolgozásáról (munkabeszámoló)
34 A váradi kőfaragványok című munka tanulsága azonban nemcsak ez; és elsősorban nem ez volt. Arra irányította rá a figyelmet, hogy a Kárpátmedence középkori építészettörténeti kutatása aligha léphet tovább a lapidáriumi fragmnetumok tudományos feldolgozása nélkül. Hasonló megfontolásból indította el a budapesti Országos Műemléki Felügyelőség 1986-ban a Lapidarium Hungaricum című sikeres kutatási programját és kiadványsorozatát. Ezúttal a gyulafehérvári székesegyház kőtárának utóbbi években megkezdett feldolgozásáról, a munka tapasztalatairól szeretnék röviden beszámolni. Mintegy tíz évvel a nagyváradi kaland után, 1996 hóviharos áprilisában pillanthattam meg először a gyulafehérvári székesegyház északi tornyának, akkori állapotában némi túlzással kőtárnak mondható első emeleti helyiségét. Létrákon és állványgerendákon kellett felmászni a homlokzati ablakig, ahonnan a rémisztő látvány tárult a szemünk elé: számtalan galambgeneráció, vegyes összetételű maradékából, mint korhadó hajóroncsok a tengerfenék fövenyéből, kőfaragványoknak a szennyeződéstől alig felismerhető tömbjei, többnyire sérült gipszmásolatok és makettek tucatjai meredeztek elő, építési törmelék és deszkadarabok közepette. A falak mentén itt-ott megroggyant, de azért még tartós - valamikor rendesen elkészített - polcok álltak. Ezeken is mindenfelé szennyezett középkori kövek és nagy méretű tagozatok gipszöntvényei sorakoztak összezsúfoltan. A polcok élén néhol még látszottak az egykori rendező arab számokkal ellátott, rajszögekkel feltűzött, akkurátus cédulái. A terem közepén rozoga asztalfélén két metszetet ábrázoló épület-makett helyezkedett el, részben természetüknek megfelelően, illesztések mentén darabokra szétbontva. A székesegyház kőtárának szomorú helyzetéről ezt megelőzően csak Tóth Sándornak a gyulafehérvári Fejedelmi kapuról írt cikkében megjelent egyik fénykép alapján lehetett elképzelésünk’. A helyiség, amelyben a kőfaragványokat és a gipszöntvényeket elhelyezték a székesegyház északnyugati sarkán emelkedő, felső kiépítésére nézve befejezetlen torony három szintje közül a középső. Alsó szintjét a templom oldalhajójából megközelíthető négyszög alaprajzú, téglából épült kolostorboltozattal fedett tér foglalja el. Ebből a teremből lehet a torony tömbjéből észak felé kiugró lépcsőtoronyba belépni. Itt jelenleg kőből épült, viszonylag kényelmes kialakítású csigalépcső emelkedik felfelé a második szintig, ahol a kőtár terme található, majd tovább a harmadik szint felé. A harmadik szintet, amelyet tágas, ikerablakok világítanák meg, már a tetőszék fedi. A középkori szintosztások a 17. század folyamán semmisültek meg. 1603-ban lőporrobbanás rázta meg a székesegyház északi tornyát, 1658-ban újabb tűzvész pusztította el az időközben helyrehozott nyugati 2 * 2 Tóth S.: A gyulafehérvári fejedelmi kapu jelentősége. Építés - Építészettudomány 15-1983. 11. kép. Fotó: Tóth Melinda.
