Diaconescu, Marius (szerk.): Mediaevalia Transilvanica 1999 (3. évfolyam, 1-2. szám)
Instituţii
72 Engel Pál átlagos száma (1. pont). Homogén névanyagon tanulmányozhatjuk, amire eddig nem volt mód, a nemesi névhasználat középkori alakulását (2. pont.). Vizsgálhatjuk a királyi emberek területi illetékességét is (3. pont). Elsősorban mégis két kérdésre voltam igazán kíváncsi. Egyfelől, hogy kik, azaz milyen társadalmi státusú személyek jutottak királyi emberi megbízatáshoz (4. pont)', másfelől és főleg, hogy miért éppen ők lettek azok, azaz miképp történt a királyi emberek kiválasztása (5. pont). A kérdések jellegéből következően azoknak az okleveleknek szenteltem különös figyelmet, amelyekben a hatóság felsorolta ama lehetséges személyeket, akik egy adott ügyben királyi, nádori stb. emberként eljárhattak. Azzal, hogy közülük végül melyik volt az, aki ténylegesen ebben a minőségben fungált, nem látszott érdemesnek foglalkozni. (Később sem mutatkozott olyan körülmény, ami ezt indokolta volna.) Nem volt érdemes továbbá különbséget tenni - Zsoldos sem tett fenti definíciójában - a király, a nádor és a macsói bán emberei között, mert láthatóan valamennyien ugyanabból a körből és ugyanazon a módon kerültek ki. Összesen 157 oklevélben 159 névsort volt módom megvizsgálni. (Két ítéletlevélben a nádor külön embereket rendelt ki a felperes és az alperes számára, ezeket külön számoltam.) Ezekben 879 királyi ember neve olvasható, ezen a viszonylag szerény adatbázison alapulnak tehát az alábbi számítások, és ennek megfelelő óvatossággal kezelendők. Valkó megye természetesen nem eszményi terep egy effajta vizsgálathoz. Forrásanyaga túlságosan szegényes és egyenetlen; voltaképp csak néhány családi levéltár kisebb-nagyobb töredékeiből áll. A legnagyobb, elég vegyes provenienciájú tétel (59 eset) a Magyar Országos Levéltár Neoregestrata Acta irataiból kiemelt rész, amely Valkó megyére nézve főképp az alsólendvai Bánfiak borói és Perényi Imre nádor atyai uradalmának iratait tartalmazza, bennük számos korábban kihalt előkelő család (Mikolai, Garai, ill. Maróti, vingárti Geréb) okleveleivel. Számra igen jelentős, de tartalmában eléggé behatárolt a Zay család hatalmas levéltára (40 eset), amelyben főleg az 1441-ben kihalt Dorozsma nb. Hosszúbácsiak és az 1513-ban kihalt Szentpéteriek vannak képviselve. Jellemző, hogy a 159 esetből 21-et (13 %) a négy falut birtokló Hosszúbácsiak apró-cseprő perei szolgáltatnak, és ezek is csak az 1353-1383 közti évkörből, mert a későbbi évek iratanyaga elveszett. A harmadik legnagyobb - és eddig csaknem kutatatlan - gyűjtemény a Draskovich grófok levéltára (26 eset), többek között gibárti Keserű István alnádor irataival, aki a Jagelló-kor nagy birtokszerzője volt a megyében. Szinte teljesen megőrződött - a rokon gersei Petők révén, a Festetics levéltár iratai között - a Bár-Kalán nemzetségből eredő és a Hosszúbácsiakéhoz hasonló vagyonú Szentszalvátoriak iratanyaga (10 eset), de ez sajnos lezárul 1420-szal, amikor a család kihalt. A fennmaradó 24 eset más levéltárak valkói vonatkozásé darabjaiból származik; így például ama határ- és hatalmaskodási perekből, amelyeket a Bács megyei Szond (ma Sonta, Jugoszlávia) földesurai, az óbudai apácák folytattak szomszédos valkói birtokosokkal, elsősorban az Erdődöt (ma Erdut) birtokló titeli préposttal.
